Folytatódik Szaakasvili kalandos karrierje

A hatályos ukrán törvény szerint a hazájában elítélt Mikheil Szaakasvili nem lehetne a kijevi kormány kormányfő-helyettese. A nagy túlélőnek azonban jók az esélyei.

Amikor végre elfelejtette volna a világ, újra feltűnt Mikheil Szaakasvili, Grúzia korábbi elnöke, Odessza volt kormányzója, sokszoros pártalapító, népvezér, vesztes hadvezér és permanens reformer. Korábban talán nemzetközi kalandornak is nevezték volna. Az ötvenöt éves politikus a Facebookon jelentette be, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felajánlotta neki a reformügyi miniszterelnök-helyettes posztját a kijevi kormányban.

Zelenszkij motivciójára több, egymást is megengedő feltételezés lehetséges. 1. Káderéhségben szenved. Már a kezdetben sem voltak szakemberei, a kormányzás folyamán még többet veszített. Szaakasvilinek sokféle tapasztalata, kapcsolata van, ám nincs erős hátországa Ukrajnában, számíthat a lojalitására; 2. Kell egy többé-kevésbé külső, de a Nyugat számára ismert, elfogadható arc, amely megszemélyesítheti a követelt reformokat. Szaakasvilit annyira gyűlöli Putyin, hogy euroatlanti elkötelezettségét senki sem vonhatja kétségbe. 3. Nyolc éves grúziai elnöksége alatt több változást is sikerült elég tartósan bevezetnie. Az sem tragédia, ha a kijevi parlament végül mégsem szavazza meg, s ha valahol kudarcot vall, akkor fájdalommentesen ki lehet rúgni.

Szaakasvili jól szituált grúz értelmiségi család gyermekeként a kilencvenes évek elején a kijevi Sevcsenko Egyetem elit képzésnek számító nemzetközi kapcsolatok szakán szerzett diplomát. Innen ismerték egymást Petro Porosenko korábbi elnökkel. Sorkatonai szolgálatát szovjet határőrként a boriszpoli nemzetközi repülőtéren, más források szerint a csapi határátkelőn töltötte. Amerikai ösztöndíjjal az Egyesült Államokban szerzett jogászdiplomát. Rövid ideig ügyvédbojtárkodott is, de a karrier lehetősége Grúziába szólította: pillanatok alatt igazságügyi miniszter lett Eduard Sevardnadze (volt grúz KGB-főnök, párttitkár, majd szovjet külügyminiszter) kormányában. Hamarosan azonban több hozzá hasonlóan ambiciózus politikussal pártot alakított és elindult Sevardnadze ellenében, aki viszont ragaszkodott a hatalomhoz. Szaakasvili csapata erre megszervezte az un. Rózsák forradalmát, s a tüntetéssorozat hatására Sevardnadze végül mégis távozott.

Grúziai utazásaim különös élménye volt, hogy az utak mellé állított rendőrposztokat valóságos üvegházakba telepítették. Szaakasvili ezzel azt sugallta, hogy immár nincs mód a megvesztegetések elfogadására. Tény, hogy az alacsony szintű rendőri korrupciót felszámolta, reformokat vezetett be, leegyszerűsítették az ügyintézést, könnyítették az üzleti szféra helyzetét.

Utak épültek, modernizálták a hadsereget. Volt több luxusintézkedése is – hatalmas palotát építtetett magának Tbilisziben, miközben a parlamentet kétszáz kilométerre arrébb, Kutaiszibe helyezte. Felszámolta az autonóm Adzsáriában a helyi despota félfüggetlenségét, ám amikor újabb hadműveletet indított 2008-ban a szakadár Dél-Oszétia ellen, Oroszországgal találta magát szemben. Ezt a háborút nagyon elveszítette. Régi harcostársai ellene fordultak, mire rendőri és titkosszolgálati eszközöket vetett be ellenük. Megtámadta a független, ellenzéki médiát. Amikor videók szivárogtak ki a lehallgatásokról és a kínzásokról a börtönökben, tömegmozgalom kezdődött leváltására. E mozgalom mögött ott állt Bidzina Ivanisvili, az Oroszországból hazatért milliárdos, aki pártot szervezett Szaakasvili eltávolítására. A volt elnök nem kereste a mártíromságot, inkább külföldre utazott - azóta is körözteti a grúz vádhatóság.

Ukrajnában Mikheil Szaakasvili felkínálta reformeri szolgálatait volt egyetemi társának, aki kinevezte Odessza terület kormányzójának. Ám alig több, mint egy évet volt Porosenko megbízottja, az elnök leváltotta, majd ukrán állampolgárságát is elvette. Szaakasvili ugyan ukránosan, Mihajlónak szólíttatta magát, de feltehetően nem tudott áttörni az országot, és különösen Odesszát uraló mély és kusza korrupciós-kapcsolati struktúrákon. Porosenko pedig nem akarhatta annyira a reformokat és az intézményes lopás felszámolását, hogy ezzel a maga hatalmát veszélyeztesse. Mihajlónak mennie kellett, sőt ki is toloncolták az országból, ahová aztán visszaszökött. Eközben rengeteg kalandja volt, aminek része volt az ukrán határ erőszakos átlépése és egy filmbe illő üldözés is a kijevi háztetőkön. S lám, még mindig nincs vége a sztorinak: újra ukrán állampolgár, sőt, a kijevi kormányba készül.