pszichiátria;magyar tudós;

2020-05-02 15:07:05

Úttörő az őrültek házában – Száz éve született Thomas Szasz orvos, pszichiáter és filozófus

Az őrület az egyetlen épeszű reakció egy őrült társadalomban – vallotta Thomas Szasz. A magyar származású amerikai tudós az inkvizícióhoz hasonlította a pszichiátriát, de provokatív bírálatával nagyban hozzájárult a tudományág fejlődéséhez.

A múlt század nagy tudású, kivételes hatású gondolkodója Szász Tamás néven született Budapesten, zsidó polgári családban. Szüleivel az utolsó pillanatban, a háború kitörése előtt menekült Amerikába. Egyetemi éltanulóként előbb fizikusnak készült, majd orvosi diplomát is szerzett Cin­cinnatiben. Érdeklődése Chicagóban a pszichoanalízis felé fordult, miközben filozófiai ihletésű műveket írt: rengeteg tudományos cikke mellett harmincnál is több könyvet. A világhírt Az elmebetegség mítosza (1961) hozta meg neki. Ebben sikeres, ­mainstream pszichiáter létére szemfényvesztésnek nevezte és az alkímiá­hoz hasonlította saját szakterületét, amivel érthetően sok ellenséget szerzett kollégái között.

Vitatta az „elmebetegség” fogalmát. Abból indult ki, hogy kimutatható szervi elváltozás nélkül – ahogyan például a szifilisz roncsolja az agyat – a pszichiátriai diagnózis értelmetlen. Akit mentálisan betegnek nyilvánítanak és megbélyegeznek, azt kirekesztik a társadalomból, és prédául vetik egy iparágnak, írta. A modern tudományt a középkori egyházzal, a kényszergyógykezelteket az eretnekekkel állította párhuzamba. A kény­szer­gyógykezelést emberiség elleni bűnnek nevezte. Következetesen (bírálói szerint: szélsőségesen) az egyén döntési szabadságát hangsúlyozta későbbi műveiben is. A legismertebbek: Az őrültség gyártása (1970), Szertartásos kémia (1974).

Hirdette, hogy az öngyilkosság, a kábítószerek használata, illetve a felnőttek közötti konszenzuális szex alapvető emberi jogok, olyanok, amikbe az államnak nincs beleszólása. Radikálisan libertariánus nézetei, provokatív bonmot-jai megosztották a közvéleményt. Hívei a szabadságjogok bajnokaként ünnepelték, „az év humanistája” díjjal tüntették ki. A korszak intellektuális nagyságaival együtt emlegetik, mint Ronald David Laing skót pszichológus, Erving Goffman kanadai szociológus és Michel Foucault francia filozófus. Ugyanakkor több amerikai egyetemről és kórházból kitiltották. Tekintélyének ártott, hogy a szcientológusokkal közösen hozta létre a CCHR emberjogi bizottságot, noha Szasz elhatárolódott a szcientológiától.

Érvelése befolyásolta az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának több nagy horderejű, precedensértékű ítéletét. A testület kimondta, senki sem utalható kényszergyógykezelésre pusz­tán azért, mert elmebetegnek minősítették. Aki nem veszélyes, annak éppúgy joga van visszautasítani a kezelést, ahogy fül-orr-gégészeti beavatkozásra sem kényszerít az állam senkit akarata ellenére. Kritikusai felróják neki, hogy ennek hatására a következő évtizedekben százezrek maradtak kórházi ellátás nélkül, hajléktalanok lettek, illetve börtönbe kerültek, ahol „megrohadhatnak a jogaikkal együtt”.

Az vitán felül áll, hogy Szasz professzor kivételesen művelt, ragyogó elme volt. Egy budapesti előadásának bevezetőjében Buda Béla (1939–2013) régi barátjaként mutatta be a közönségnek. A ne­ves magyar szakember (orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta és addiktológus) 2004-ben azt mondta, az általa fölvetett problémákat nem lehetett a szőnyeg alá söpörni – az elsők között beszélt például a gyógyszeripar iszonyatos hatalmáról –, betegcentrikus hozzáállása paradigmaváltást hozott a gyógyításban. Életműve „szerteágazó, szórakoztató, informatív”. Mindamellett, Buda Béla szavaival, „rendkívül kedves, közvetlen, eleven ember” volt. Az akkor 84 esztendős Szász Tamás szellemes, joviális előadásmódja a legendás Öveges professzoréra emlékezteti a nézőt, aki elég öreg hozzá.