Bártfai Gergely;
pszichiátria;magyar tudós;
2020-05-02 15:07:05
A múlt század nagy tudású, kivételes hatású gondolkodója Szász Tamás néven született Budapesten, zsidó polgári családban. Szüleivel az utolsó pillanatban, a háború kitörése előtt menekült Amerikába. Egyetemi éltanulóként előbb fizikusnak készült, majd orvosi diplomát is szerzett Cincinnatiben. Érdeklődése Chicagóban a pszichoanalízis felé fordult, miközben filozófiai ihletésű műveket írt: rengeteg tudományos cikke mellett harmincnál is több könyvet. A világhírt Az elmebetegség mítosza (1961) hozta meg neki. Ebben sikeres, mainstream pszichiáter létére szemfényvesztésnek nevezte és az alkímiához hasonlította saját szakterületét, amivel érthetően sok ellenséget szerzett kollégái között.
Vitatta az „elmebetegség” fogalmát. Abból indult ki, hogy kimutatható szervi elváltozás nélkül – ahogyan például a szifilisz roncsolja az agyat – a pszichiátriai diagnózis értelmetlen. Akit mentálisan betegnek nyilvánítanak és megbélyegeznek, azt kirekesztik a társadalomból, és prédául vetik egy iparágnak, írta. A modern tudományt a középkori egyházzal, a kényszergyógykezelteket az eretnekekkel állította párhuzamba. A kényszergyógykezelést emberiség elleni bűnnek nevezte. Következetesen (bírálói szerint: szélsőségesen) az egyén döntési szabadságát hangsúlyozta későbbi műveiben is. A legismertebbek: Az őrültség gyártása (1970), Szertartásos kémia (1974).
Hirdette, hogy az öngyilkosság, a kábítószerek használata, illetve a felnőttek közötti konszenzuális szex alapvető emberi jogok, olyanok, amikbe az államnak nincs beleszólása. Radikálisan libertariánus nézetei, provokatív bonmot-jai megosztották a közvéleményt. Hívei a szabadságjogok bajnokaként ünnepelték, „az év humanistája” díjjal tüntették ki. A korszak intellektuális nagyságaival együtt emlegetik, mint Ronald David Laing skót pszichológus, Erving Goffman kanadai szociológus és Michel Foucault francia filozófus. Ugyanakkor több amerikai egyetemről és kórházból kitiltották. Tekintélyének ártott, hogy a szcientológusokkal közösen hozta létre a CCHR emberjogi bizottságot, noha Szasz elhatárolódott a szcientológiától.
Érvelése befolyásolta az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának több nagy horderejű, precedensértékű ítéletét. A testület kimondta, senki sem utalható kényszergyógykezelésre pusztán azért, mert elmebetegnek minősítették. Aki nem veszélyes, annak éppúgy joga van visszautasítani a kezelést, ahogy fül-orr-gégészeti beavatkozásra sem kényszerít az állam senkit akarata ellenére. Kritikusai felróják neki, hogy ennek hatására a következő évtizedekben százezrek maradtak kórházi ellátás nélkül, hajléktalanok lettek, illetve börtönbe kerültek, ahol „megrohadhatnak a jogaikkal együtt”.
Az vitán felül áll, hogy Szasz professzor kivételesen művelt, ragyogó elme volt. Egy budapesti előadásának bevezetőjében Buda Béla (1939–2013) régi barátjaként mutatta be a közönségnek. A neves magyar szakember (orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta és addiktológus) 2004-ben azt mondta, az általa fölvetett problémákat nem lehetett a szőnyeg alá söpörni – az elsők között beszélt például a gyógyszeripar iszonyatos hatalmáról –, betegcentrikus hozzáállása paradigmaváltást hozott a gyógyításban. Életműve „szerteágazó, szórakoztató, informatív”. Mindamellett, Buda Béla szavaival, „rendkívül kedves, közvetlen, eleven ember” volt. Az akkor 84 esztendős Szász Tamás szellemes, joviális előadásmódja a legendás Öveges professzoréra emlékezteti a nézőt, aki elég öreg hozzá.