Orbán Viktor;rendezvények;Rogán Antal;

2020-05-01 12:33:26

Rogán Antal a nemzeti rendezvények főszervezője is lett

Orbán Viktor a kabinetfőnökére bízta valamennyi ünnepünk, emléknapunk, és bármilyen kiemelt fontosságúnak ítélt esemény lebonyolítását.

Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke egyszemélyi felelőse lett nemzeti rendezvényeinknek, így Magyarország nemzeti ünnepeinek és más kiemelt fontosságú rendezvényeinek – derült ki a csütörtök éjjel megjelent Magyar Közlönyből. Az Orbán Viktor által aláírt kormányhatározat tételesen felsorolja három nemzeti ünnepünk (március 15-e, augusztus 20-a és október 23-a) mellett emléknapjainkat, illetve Magyarország karácsonyát.

Ugyanakkor a határozatból az is kiderült, hogy Rogán Antal mától kezdve saját maga nyilváníthat bármilyen más, előre meg nem határozott eseményt kiemelt fontosságúvá. Az érintett eseményeken ugyancsak Rogán vezeti a miniszterek által delegáltakból álló Tárcaközi Koordináló Munkacsoportot és működteti az „Operatív Törzset”, amelynek vezetőjét is ő nevezheti ki. Ez azért fontos, mert ha szükséges, utóbbi testület élén álló személy dönthet az adott rendezvény egyes elemeinek vagy egészének elhalasztásáról, illetve megszakításáról is. Abban is szabad kezet kapott, hogy miként szervezik meg a rendezvényekkel kapcsolatban a lakosság teljes körű tájékoztatását, és a „közszolgálati médiával” való kapcsolattartást.

A mostani kormányhatározat hatályon kívül helyezte azt a 2017-es döntést, amely korábban a nemzeti fejlesztési minisztert, illetve jogutódját az innovációs és technológiai minisztert jelölte ki a nemzeti rendezvények felelősévé.