Brüsszel;Belgium;koronavírus;

2020-05-01 12:41:52

Hónapokra sétáló- és kerékpáros-övezetté alakítják Brüsszel belvárosát

Az autók legfeljebb óránként 20 kilométeres sebességgel közlekedhetnek majd.

Brüsszel belvárosát sétáló- és kerékpáros-övezetté alakítják legalább három hónapra, miközben a tömegközlekedési járművek és a személyautók legfeljebb óránként 20 kilométeres sebességgel közlekedhetnek ott a koronavírus-járvány miatti korlátozások részleges feloldásával összefüggésben – jelentette be pénteken a brüsszeli polgármester szóvivője.

A belga főváros belső körgyűrűjén belüli részen – amely majdnem teljesen magába foglalja a történelmi óvárost – a legtöbb utca szűk, emiatt a járdája is nagyon keskeny. Így, hogy ezután a gyalogosok az úttesten is mehetnek, könnyebben be tudják tartani a társadalmi távolságtartás szabályát. A gépjárműveknek elsőbbséget kell majd adniuk a gyalogosoknak és a bicikliseknek.

A járványügyi korlátozásokat hétfőtől oldják fel részlegesen Belgiumban, de a dpa hírügynökség szerint nem világos, hogy ezeket az új közlekedési szabályokat mikor vezetik be a brüsszeli belvárosban, ugyanis ehhez új táblákat kell kihelyezni és felfestésekre is szükség lesz az úttesteken. Amikor ezek is megtörténnek, a belváros összes közlekedési lámpája sárgán fog villogni. Az új szabályokat három hónap után felülvizsgálják.

Wafaa Hammich szóvivő azt mondta: az új szabályokat nem az autósok ellen hozták meg, hanem a karanténból kimozduló lakosokat arra szeretnék bátorítani, hogy gyalog vagy kerékpárral közlekedjenek gépjárművek helyett.