Vakcinát, 2022-re

Közel két hónap bezártsága után nem pusztán a korábbi életünk szabad mozgása hiányzik, hanem valami, ami a jövő politikai szabadságát is megalapozza. Pálinkás József, az MTA korábbi elnöke egy minapi nyilatkozatában már arról beszélt, hogy még az idén el kell indulnia egy olyan szerveződésnek, amely kinyitja az utat a 2022-es választási győzelem, a Fidesz legyőzése felé. 
De érkezett egy mail is, egy bizonyos ELEGY (Ellenzéki Együttműködés) nevű formációtól, amely szintén ezeket a kérdéseket emeli a középpontba. Vagyis felszólít, hogy látva a kormány elégtelen válságkezelését, és hogy ez a garnitúra emberségből is megbukott, vegyük észre: két év múlva új miniszterelnökre és új kormányra van szüksége Magyarországnak. El kell kezdeni, írják a szervezők, az előválasztás előkészítését, az összellenzéki koordináció kialakítását. Javasolják, hogy jöjjön létre – kiváló szakemberek részvételével – egészségügyi, oktatási, kulturális, közjogi és nyugdíjügyi szakbizottság, nyilván a politikusok, ellenzéki pártok aktivitása mellett. 
És valóban: magam is hasonló ötletekre jutottam, mielőtt találkoztam a közleménnyel. Arra, hogy talán épp a koronavírus okozta válság a legalkalmasabb pillanat, hogy az aktuális és most nem aktuális kérdésekre megszülessenek az ellenzéki válaszok. Hogy a mostani hétköznapok immár ne csak arról szóljanak, mit hogyan ront el a kormány, hanem arról is, hogy milyen lépéseket kellene tenni a krízis közepette, és mit majd békeidőben. A járvány kinyitott egy sor olyan kérdést, amelyet a Fidesz eleddig a szőnyeg alá söpört, vagy bagatellizált, vagy csak a saját kánonját fogadta el vele kapcsolatban, amelyről – így – kiderülhetett, hogy elégtelen volt. Elégtelen volt az egészségügy, az oktatás kezelése, brutális a média letarolása, de legfőképpen valódi társadalmi egyeztetés hiánya. Nagyon látványosan bukott el szinte az összes nemzeti konzultáció, és derült ki ezzel párhuzamosan, hogy nemzeten a kormányzó pártok (?) alapvetően csak a saját klientúrájukat értik. 
Ebben persze semmi új nincs, sokszor megírtuk, elmondtuk már, mint ahogy azt is, hogy a 2022-es sikerhez egységes ellenzékre van szükség. Olyanra, amely nagyjából már megmutatta magát tavaly októberben is, és amely nem elhanyagolható sikereket, de mégis csak részeredményeket ért el az önkormányzati választásokon. Egy országgyűlési választásnál azonban sokkal több feltételnek kell megfelelni, de leginkább annak, hogy a pártoknak – átmenetileg – fel kell függeszteniük az egymással való versengést. És ezt már most meg kell tenniük, akár az ellenzéki parlament létrehozásával, ahova értelemszerűen nem pusztán gyakorló országgyűlési képviselők ülhetnének be, akár egy valódi árnyékkormány létrehozásával. Mindkettőnek az volna a lényege és feladata, hogy megvitassa a ma és a jövő fontos kérdéseit, döntéseket hozzon, és ezeket hiteles emberek képviseljék a nyilvánosság előtt. 
A tét nem kicsi: a járvány áldozata csakis a mostani rendszer lehet. Ehhez pedig a vakcinát most kell előállítani.
Szerző
Németh Péter

Aki ami, az az

A két Rajk László – apja és fia – az volt, ami, mert azzá lett, amivé lett. Az apa kommunista bel- és külügyminiszter, nem a moszkovita hazatérő fajta, ezzel együtt a rendszer katonája, áldozója és áldozata, politikai cselszövésének, birodalmi politikájának, az „eldünnyögött új mese, a fasiszta kommunizmus” vértanúja, akinek újratemetése 1956. október 6-án, a Kerepesi temetőben százezres prológusa lett az októberi forradalomnak. Amelyet a ma regnáló rendszer oly vehemensen utál: a lángossütőt gyűlöli, a lángost két pofára zabálja. 
Ehhez mérten a királyi asztal elgurult morzsája, ahogyan Schmidt Mária holtában gyalázza az ifjabb Rajkot, a fiút. Az udvari történész hazudik: a gyerek Rajk nagyon is korán és igencsak nyersen kellett szembesüljön apja múltjával. Hogy az ifjabb Rajk mire jutott a saját terhével, azt tudjuk, mert nem hazudott, az volt, ami, nem viselt álarcot. Kritikusa, ellenfele nemcsak a sztálinizmusnak, hanem a Kádár-rendszernek is, pedig az puhább karokat ígért mindazoknak, akiknek a szüleit a naiv hit és a történelem e huzatos országban milliószám forgatta. Az ifjabb Rajk nemcsak talpon maradt e forgatagban, hanem kimagasodott belőle. Az volt, amivé anyja mellett a Kerepesi temetőben lett. Emberré. Komoly emberré, akit meg lehet ugyan próbálni letaszítani a magasból, de Schmidt Mária ehhez nagyon kevés. Amúgy nincs dolgunk az udvaronccal, ilyen mélyre nem hajolunk. Ideje már, hogy kiegyenesedjünk. 
Nincs dolgunk vele, erkölcsi hullán nem ugrálunk. Csak annyi jut eszünkbe: ha ma állna ott, a Hősök terén, a koporsók előtt, mint 1989-ben, pislogva a magyar fiatalság elvesztegetett nemzedékein kesergő politikai példaképét, mit kacagna szemrebbenés nélkül a magyarok képébe: rezsicsökkentés, menekültek, Európa, Soros, vagy demokrácia?
Vagy csak azt, hogy semmi sem az, ami.
Szerző
Friss Róbert

Autonómia

Kigúnyolt és méltóságában sértett meg egy népcsoportot Klaus Johannis. A román állam első számú közméltósága 1,3 millió állampolgárát alázta meg azzal, hogy anyanyelvét gunyorosan, a hazaárulás szinonimájaként használta, szándékosan a magyarellenes érzelmekre próbált hatni azért, hogy politikai ellenfelének ártson. 
„Jó napot, pészédé”, vetette oda a szociáldemokratáknak, közvetlenül azután, hogy „Jó napot, kedves románokkal” indította mondandóját. A román államfő azért mondta el a rendszerváltás utáni Románia legdurvább és legveszélyesebb gyűlöletbeszédét, mert többek között saját kormánya hanyagságából a román parlament alsóházán átment egy már sokszor elutasított és újabb elutasításra ítélt Székelyföld autonómia-tervezet. A „technikai hibát” gyorsan orvosolta is a felsőház, Erdély Romániában maradt, a Székelyföld pedig Erdélyben, a romániai magyarok viszont ismét bőrükön tapasztalhatták meg, milyen érzés örökös bokszzsáknak lenni a román politikai csatározások mezején.  
A Románia területi integritását veszélyeztető magyarok/RMDSZ és a velük paktáló „pészédé” Románia ellenségei, tette egyértelművé az ország első embere. Mindezt megspékelve azzal, hogy ez a Romániát fenyegető árulás a szomszédos Magyarország kormányfőjének felbujtására történt. „Vajon mit ígért Orbán Viktor a megegyezésért cserében?” – tette fel a költői kérdést. 
Johannis ezúttal túl messzire ment, beszédében Orbán egyértelműen a mindenkori magyar kormány és az örökös potenciális ellenség, Magyarország szinonimája volt. A demokrácia romániai védnökeként már második mandátumát töltő államfő magyarellenes kollektív vádjával európaiként, demokrataként, románként és diplomataként egyaránt leszerepelt. És bár nem ez volt a szándéka, biztos, hogy nem kevés aláírást hoz a még hátralévő napokban a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésére. Mert épp azt erősítette meg a romániai magyar közösségben, hogy jogbiztonságot, nacionalizmus és uszításmentes jelent és jövőt csak az Európai Unió nyomására és felügyelete alatt remélhetnek.
Szerző
Gál Mária