Netflix;Unorthodox;haszid;

2020-05-04 11:30:00

A szabadság ára

A Netflixen március közepe óta látható az Unorthodox című négy részes minisorozat. Az alapjául szolgáló önéletírás, Deborah Feldman: Unortodox - A másik út - Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek című regénye április végén jelent meg magyarul.

Az önéletírás ihlette sorozat főszereplője Esty Saphiro, a sorozat pedig az menekülésének története Wiliamsburgból, New York egyik külvárosából, ahol közel hatvanezer haszid zsidó él, és akik életének fő célja vallásuk minden szigorú szabályának megfelelni. A férfiak fő feladata a Tóra olvasása, a gyermeknemzés és a család eltartása, a nőké pedig a szülés és a gyerekek felnevelése. Egy átlagos haszid családban nyolc-tíz gyermeket nevelnek, mert közösségük legfőbb feladata a Holokauszt okozta emberveszteség pótlása. De hogyan képes működtetni illetve működtetheti-e a jelent a múlt század feldolgozhatatlan és máig felfoghatatlan tragédiája? Ez talán a legfontosabb kérdés, ami a film nézése közben felmerülhet bennünk. És a kérdésre természetesen nincs egyértelmű válasz, hiszen több tízezer ember éli mindennapjait ebben az elzárt közösségben, és az lehetetlen, hogy mindannyian boldogtalanok volnának. De mi van azokkal, akik mégsem képesek vagy éppen nem akarnak szigorú szabályok, a számukra mára felfoghatatlan elvek szerint élni? Akik szabadságra és önálló életre vágynak? Számukra egyetlen út marad, a menekülés.

Így tett tehát Deborah Feldman is azért, hogy gyermekét szabad embernek nevelhesse és ő maga íróvá válhasson, és így tesz a könyve alapján megszületett filmsorozat főhőse, Esty Sapphiro is, hogy beteljesíthesse élete legnagyobb vágyát, hogy a zenének élhessen. Az pedig, hogy ez a szabadulás történet hiteles lehessen az leginkább az Esty Shapirot alakító 25 éves izraeli színésznőnek, Shira Haasnak köszönhető. Az ő lenyűgöző alakítása az, ami képes felülírni forgatókönyv hiányosságait. Mert míg a valódi, modern világtól szinte teljesen elzárt haszid közösség szigorú szabályaira épülő élet ünnep- és mindennapjainak megmutatása, szinte dokumentarista erővel adja vissza mindazt, amit erről az ismeretlen világról sejthetünk, addig az új élet megkezdése idealizált, és sokkal egyszerűbbnek tűnik a beilleszkedés, mint ahogy az valójában megélhető. 

Azt ugyanis, hogy milyen élet várhat azokra, akik otthagyják a közösséget, azt sokkal inkább derül ki egy, szintén a Netflixen látható dokumentumfilmből. A One of us - Egy közülünk, a 2017-es Torontói Nemzetközi Filmfesztivál nyitó filmje volt, és három olyan fiatal felnőtt életébe enged bepillantást, aki szintén ugyanebből a közösségből kilépve próbálnak új életet kezdeni. Családon belüli erőszak, bántalmazás, kiközösítés, elől menekülve, és ennek titkos terhétől megmenekülve sem sem következik be azonnal a megváltás. Sőt ezekből a vallomásokból leginkább azderül ki, hogy a neheze csak azután következik. És új életük hétköznapjai azt is megmutatják, hogy nem csak a közösség elvei szerint nehéz élni, de elveszíteni azt legalább olyan nehéz. A szabadságnak, ahogy egyikük fogalmaz, és ahogy azt mindannyian tudjuk, óriási ára van.

Infó:

Deborah Feldman: Unortodox - A másik út - Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek, Libri Kiadó, 2020.

Unorthodox - 4 részes minisorozat Netflix (magyar felirattal)

One of Us - dokumentumfilm 2017. Netflix (angol felirattal)