Oroszország kitüntette Kim Dzsong Unt

Publikálás dátuma
2020.05.05. 11:47
A kitüntetést nem szeméylesen adták át
Fotó: KIRILL KUDRYAVTSEV / AFP
Az érdemérmet kedden adta át Alekszandr Macegora orosz nagykövet a phenjani kongresszusi központban Ri Szon Gvon külügyminiszternek.
Győzelem napi jubileumi érdeméremmel tüntette ki Oroszország Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, mert sokat tett az 1945-ben, Korea felszabadításakor elesett szovjet katonák emlékének ápolásáért - közölte kedden Facebook-oldalán Oroszország phenjani nagykövetsége. A diplomáciai képviselet azt írja, hogy az 1941-45-ös, orosz elnevezéssel nagy honvédő háborúban aratott győzelem 75. évfordulója alkalmából kiadott jubileumi érdeméremmel tüntették ki Kim Dzsong Unt, mert személyesen nagyban hozzájárult az Észak-Korea területén elesett és ott eltemetett szovjet polgárok emlékének ápolásához, illetve a szovjet emlékművek és katonatemetők gondozásához. A Facebook-bejegyzésből kiderül, hogy az érdemérmet kedden adta át Alekszandr Macegora orosz nagykövet a phenjani kongresszusi központban, de nem személyesen Kim Dzsong Unnak, hanem Ri Szon Gvon külügyminiszternek. Ebből az alkalomból a külügyminiszter és a nagykövet rövid megbeszélést folytatott, amelynek során megerősítették, hogy erőfeszítéseket tesznek a két ország vezetőinek tavaly áprilisi vlagyivosztoki találkozóján elért megállapodások végrehajtásáért, amelyek a sokrétű orosz-koreai együttműködés további fejlődését és megerősítését szolgálják. A nagykövetség azt írja, hogy Észak-Korea területén 11 temető és 345 különálló sír van, ahol 1375 orosz katona nyugszik. A Korea felszabadításáért folyó harcokban több mint 4700 szovjet katona halt meg. Ehhez tartozik, hogy a világsajtó az elmúlt hetekben amerikai és dél-koreai sajtóinformációk alapján felkapta azt a hírt, hogy Kim Dzsong Un sikertelen szívműtéten esett át, válságosra fordult az állapota, vagy talán meg is halt. Táplálta az effajta híreszteléseket az, hogy szokatlan módon nem vett részt a nagyapja, Kim Ir Szen, a kommunista Korea alapítója születésének évfordulóján tartott április 15-i ünnepségen, majd több mint két hétig nem jelent meg a nyilvánosság előtt, és a helyi média is hallgatott hollétéről. Május 2-án azonban a KCNA észak-koreai hírügynökség közölte, hogy Kim Dzsong Un jelen volt egy műtrágyagyár felavatásán. A dél-koreai elnöki palota másnap közölte, hogy nem esett át semmiféle műtéten.
Szerző

WHO: nem megalapozottak a vírus eredetéről szóló washingtoni állítások

Publikálás dátuma
2020.05.05. 09:58

Fotó: JOHANNES EISELE / AFP
Továbbra is azon az állásponton van az Egészségügyi Világszervezet, hogy a koronavírus a természetből származik. Jelenleg is kutatják, a denevér és az ember közt volt-e köztes vírusgazda.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem látja megalapozottnak a koronavírus laboratóriumi eredetéről szóló washingtoni állításokat, és továbbra is azon az állásponton van, hogy a vírus a természetből származik – derült ki a WHO helyi idő szerint hétfőn, online tartott genfi sajtótájékoztatójából. 
Michael Ryan, a szervezet vészhelyzeti igazgatója azt mondta, az Egyesült Államok egyelőre semmiféle bizonyítékkal nem szolgált ezekre az állításokra, amelyeket így csupán feltételezéseknek lehet tekinteni. „Ha valóban léteznek ilyen bizonyítékok, az amerikai kormányon múlik, nyilvánosságra hozza-e őket” – szögezte le. Ryan szorgalmazta a WHO és a kínai kutatók közti együttműködést a vírus eredetét illetően, ám óvott attól, hogy ez a kérdés politikai síkra terelődjön.
Maria Van Kerkhove, a WHO járványtannal foglalkozó munkatársa megerősítette, hogy a szervezet szerint a vírus vélhetően denevérről terjedt át más állatokra, amelyeket a járvány kiindulópontjának tartott, közép-kínai Vuhan városának piacán árultak. Hozzátette, jelenleg azt kutatják, a denevér és az ember közt volt-e a vírusnak köztes gazdája.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön újságíróknak azt mondta, látott bizonyítékot a kapcsolatra a koronavírus és Vuhan laboratóriuma között. A hét végén Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szintén úgy vélte,  több jelentős bizonyíték  van arra, hogy az új koronavírus egy itteni laboratóriumból ered. Az amerikai diplomácia irányítója hangoztatta, hogy Kína „köztudomásúan nem tartja be az előírásokat laboratóriumaiban”. Konkrét részletek említése nélkül hozzáfűzte: „nem ez az első alkalom, hogy a világ kínai laboratóriumból származó vírus miatt kerül veszélybe”. A Global Times című kínai lap hétfői vezércikke szerint a washingtoni állítások alaptalanok. A tudományos szaklapokban megjelent, ellenőrzött kutatási eredmények eddig kivétel nélkül mind arra jutottak, hogy a vírus természetes, állati eredetű, és nem laboratóriumban állították elő.
Szerző

Lezuhant egy védőeszközöket szállító repülő Szomáliában

Publikálás dátuma
2020.05.05. 09:47

Fotó: Twitter
A balesetben hat ember vesztette életét.
Hat ember meghalt, amikor lezuhant egy koronavírus elleni védőeszközöket szállító repülőgép – közölték a szomáliai hatóságok. A BBC azt írja, az African Airways gépe elhagyta a szomáliai fővárost, Mogadishut, rövid időre megállt Baidoa városában, majd továbbindult Bardale felé, ezután történt a tragédia.   A repülőbalesetben szomáliai és kenyai állampolgárok vesztették életüket.
Szerző