Város és vírus

A német szövetségi kormány 2013. január 3-án jelentést terjesztett be a parlamentnek a szövetségi polgári védelmi és katasztrófakezelési törvény alapján, amely két fiktív szcenáriót tartalmaz: „extrém árvíz hóolvadás után a középhegységekből” és „pandémia a Modi-SARS-vírus miatt”. Ez utóbbi egy fiktív kórokozó, amely nagyon hasonlít a 2003. évi, valódi SARS-vírushoz, ugyanakkor kísértetiesen megegyezik az aktuális, a COVID-19 betegséget okozó vírussal – 14 nap körüli lappangási idő, a fertőzés cseppeken és néha fertőzött felületeken keresztül terjed, 10 százalékos halálozási ráta (a tényleges vírus ennél szerencsére valamivel irgalmasabb hozzánk), az idősebbek rizikója nagyobb, mint a fiataloké, minden fertőzött átlagosan további három embert tud megfertőzni, stb.

A szcenárió szerint a betegség három hullámban érkezik (ennyiben a pontosan 100 évvel ezelőtti spanyolnáthára emlékeztet) és feltételezi, hogy a kritikus infrastruktúra működését fenn lehet tartani, de az irományban ott áll az ijesztő mondat: a járvány „összideje alatt legalább 7,5 millió halottal kell számolni”. Magyarországra vetítve, ez csaknem egymillió halottat jelentene... Szerencsére, mint tudjuk, a tényleges halálozási hányad lényegesen alacsonyabb, de így is éppen elég ijesztő.

Milyen következtetéseket lehet mindebből a város- és területfejlesztésre levonni? Mindez persze még spekuláció, de érdemes a kérdésen elgondolkodni. A műszaki-fizikai infrastruktúrát úgy átállítani, hogy „normál üzemben” is biztonságos távolságot tudjunk egymástól tartani, szinte lehetetlennek tűnik. Gondoljunk csak a szupermarketekre, plázákra: ha megpróbálnánk, a térszerkezet szinte robbanásszerű plusz területigénnyel reagálna, az üzemi költségekről nem is beszélve. Talán egy fontos kivétel van: feltehetően a kórházi infrastruktúra tartalék, bármikor feltölthető „keretekkel” való bővítése válik szükségessé.

Az eddigi – rövidtávú – német tapasztalatok azt mutatják, hogy elsősorban a belső városrészek kis üzleteit sújtja a koronavírus-válság. Ezek egy része a vásárlóközönség szokásainak változása miatt – az eddiginél jóval nagyobb mértékű online bevásárlás, amiről feltehetően a vásárlók egy része nem fog „visszaszokni” – nagy valószínűséggel tönkremegy. Az egyik nagy kérdés a válság után tehát feltehetően a belső városrészek revitalizálása lesz. Ennek egyik lehetséges eszköze a „Business Improvement District”-ek („BID”) alapítása és támogatása, vagyis az ingatlan-, üzlet-, vendéglőtulajdonosok önkéntes együttműködése pl. az átlagoson túlmenő tisztaság, plusz szolgáltatások - mint csomagmegőrzés és házhozszállítás, közös reklám -, általában tehát a terület vonzerejének növelése érdekében. A „BID” elve az önsegélyezés, és ez elvben jól is működhet állami vagy önkormányzati finanszírozás nélkül, de válsághelyzetben érdemes ilyen támogatáson is gondolkozni, mert az eleven, pezsgő életű belvárosok a közérdeket is szolgálják.

Az online vásárlás nagymértékű növekedésének másik valószínű térbeli következménye a logisztikai központok egyre nagyobb területigénye. Budapest szegélyén, a különféle „városkapu”-térségekben ezek már most is hangsúlyosan jelen vannak és tovább fognak növekedni. Ez súlyos kérdéseket fog felvetni, mert gyakorlatilag minden ilyen logisztikai központ, raktár stb. ökológiai szempontból legalábbis – óvatosan fogalmazva – egyáltalán nem közömbös, hanem veszélybe sodorhatja a természeti, táji értékeket.

A „megastruktúrák” területigénye egy másik szempontból is növekedni fog. Mindenki, aki rendszeresen közlekedik Európa autópályáin, találkozik az ismert jelenséggel: a jobb sáv gyakorlatilag teljesen a kamionok birodalma, többé-kevésbé a „gördülő raktár” szerepét tölti be. Ennek egyik oka – az egyre növekvő általános áruforgalom mellett – az, hogy az ipar eddig nagy mértékben a „just in time” szállítás elvét követte, vagyis minél kevesebb raktározásra, időben minél precízebben kiszámított alkatrész- és egyéb beszállításra törekedett, tekintve, hogy a nagyobb volumenű raktározás pénzeszközöket köt le.

Ez a koncepció a hirtelen a süllyesztőből visszatért határok, a tengerentúli szállítások akadozása, egyszóval a globalizáció motorjának „köhögése” miatt szinte egyik napról a máikra sebezhetővé vált, tehát számolni kell új, nagyobb területigényű raktárak létesítésével. Kézenfekvő, hogy célszerű lenne a vasúti áruszállítást jobban helyzetbe hozni, ez azonban feltehetően csak korlátozott mértékben fog működni, mert többnyire az „utolsó mérföldön”, a házhozszállításnál vesződni kell a költséges teherautóra átrakodással. Németországban pl. az utóbbi évtizedekben rengeteg iparvágány megszűnt, és noha voltak kíséreltek ezek újraélesztésére, csak igen mérsékelt eredménnyel jártak. Izgalommal várhatjuk tehát a további fejleményeket.