Csaknem négyszáz maffiavezért engedtek ki a börtönből a járvány miatt Olaszországban

Publikálás dátuma
2020.05.06. 17:27

Fotó: CARLO HERMANN / AFP
Az igazságügyi tárca március elején engedélyezte a túlzsúfolt büntetésvégrehajtási intézetek részleges kiürítését.
A koronavírusjárvány miatt házi őrizetbe helyezett bűnözők azonnali újrabörtönzését sürgette Olaszországban Alfonso Bonafede igazságügyi miniszter, miután a sajtóban szerdán megjelent a cellájából elengedett 376 maffiavezér névsora. A dél-olaszországi bűnszervezetek hírhedt alakjai töltötték a karantén időszakát saját otthonukban a rájuk kiszabott szigorú börtönbüntetés helyett. A La Repubblica című baloldali napilap megszerezte az utóbbi másfél hónapban házi őrizetbe helyezettek eddig nem nyilvános névsorát, amelyben a szicíliai Cosa Nostra, a nápolyi camorra és a calabriai 'ndrangheta szervezetének vezérei is szerepelnek, valamint az olaszországi kábítószerpiac főnökei. Az igazságügyi tárca március elején, az összes olaszországi börtönt érintő lázadásokat követően engedélyezte a túlzsúfolt büntetésvégrehajtási intézetek részleges kiürítését. Egészségügyi óvintézkedésre hivatkozva elsősorban a beteg rabokat helyezték házi őrizetbe, közéjük került be 376 maffiózó is. Az egészségügyi helyzet időközben megváltozott – hangoztatta az Öt Csillag Mozgalom nevű párthoz (M5S) tartozó Alfonso Bonafede, aki azonnali ellenintézkedést sürgetett a szervezett bűnözés tagjainak börtönbe való visszahelyezésével. „Minden maffiafőnököt visszaküldök a börtönbe” – mondta. Elemzők szerint az igazságügyi miniszter így igyekszik korrigálni a veszélyes bűnözők vitatott házi őrizetét. Korábban a Matteo Salvini vezette jobboldali ellenzék és a maffiaellenes ügyészségek is tiltakoztak: az M5S-hez közeli Nino Di Matteo, a szicíliai Palermo maffiaellenes államügyésze, aki az 1993-as ügyészgyilkosságok óta védőőrizet alatt él, „borzalmas jelzésként” értékelte az igazságügyi tárca döntését a bűnszervezetek tagjainak cellájukból való kiengedéséről. Hasonlóképpen nyilatkoztak a maffiagyilkosságok áldozatainak családtagjai, valamint azok a személyek, vállalkozók is, akik az igazságszolgáltatással együttműködve börtönbe juttatták a bűnözőket. Korábban a tiltakozás hatására lemondott a börtönöket irányító hatóságot (Dap) vezető Francesco Basentini.
A sajtóban megjelent lista szerint a szervezett bűnözés 347 kiemelt tagja került házi őrizetbe: közülük Palermóban 61, Nápolyban 67, Rómában 44, Catanzaróban 41, Milanóban 38, Torinóban 16 személy. A névsorban szerepel a szicíliai maffiafőnök, Antonino Sacco, az 1992 és 1993 közötti maffiamerényletekről ismert Graviano fivérek utóda. Házi őrizetbe került Pasquale Zagaria, a nápolyi camorra hírhedt vezéralakja, Giosue Fioretto, a Casalesi-camorraklán pénztárosa, valamint Francesco Ventrici, aki a nemzetközi kokainkereskedelemben ismert mint a kolumbiai kartellek egyik európai képviselője. A La Repubblicának nyilatkozó Salvatore Lo Bocchiaro, akinek feljelentése négy éve egy maffiavezér letartóztatásához vezetett, elfogadhatatlannak nevezte, hogy neki el kellett menekülnie Szicíliából, miközben a bűnöző most háborítatlanul visszatért palermói lakásába. Ez – tette hozzá – a maffiavezér ismételt területi helyfoglalásával egyenlő.
Szerző

Tovább lazítják a korlátozásokat Németországban

Publikálás dátuma
2020.05.06. 16:52
Látogatók a hannoveri állatkertben
Fotó: Peter Steffen / AFP
Egy „vészhelyzeti mechanizmust” is bevezetnek.
Tovább lazítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat Németországban és a járványkitörések helyi elfojtását szolgáló új védekezési rendszert vezetnek be a szövetségi kormány és a tartományi kormányok szerdai megállapodása szerint. Az alapvető fertőzéshigiéniai szabályokat továbbra is be kell tartani minden helyzetben, de ismét szervezhetnek közös programot különböző háztartásban élő emberek és megnyithat valamennyi üzlet. Május második felében a Bundesliga első osztályában is újraindulhat a bajnokság, és a tartományi kormányok a helyi adottságoknak megfelelő ütemben újraindíthatják a vendéglátást és az idegenforgalmat. Azonban ha egy járásban vagy városban százezer lakosonként 50 fölé emelkedik az utóbbi hét napon regisztrált fertőzöttek száma, ismét korlátozásokat kell bevezetni az adott területen. Így a lazítások mellett egy „vészhelyzeti mechanizmust” is bevezetnek, amelynek révén nem az egész országot kell lezárni, ha valahol felerősödik a járvány – emelte ki Angela Merkel kancellár a tanácskozás után. Hozzátette, hogy a járványlassító intézkedések sikere révén a csaknem 400 járás és város közül csak egyben haladja meg az 50-es határértéket az új fertőzöttek száma.
Szerző

Pancserinvázió Venezuela ellen

Publikálás dátuma
2020.05.06. 16:50

Fotó: Miraflores Presidential Palace / AFP/Anadolu Agency
Egy amerikai őrző-védő cég akarta megbuktatni a caracasi szocialista rezsimet, de a rosszul megszervezett akcióból világra szóló kudarc lett.
A terv pofon egyszerű volt: 300 felfegyverzett önkéntes észrevétlenül behatol Venezuelába, ahol rajtaütéseket hajtanak végre katonai bázisokon és forradalmat robbantanak ki a szocialista Nicola Maduro elnök ellen. A Silvercorp USA amerikai őrző-védő cég hősiesnek és merésznek szánt küldetése azonban gyorsan kudarcba fulladt és nevetség tárgyává vált. A „Gideon hadművelet” már vasárnapi megindításakor bukásra volt ítélve: két nappal korábban az AP amerikai hírügynökség már beszámolt a „titokban készülő” puccskísérletről. Az akciót két ember tervelte ki: a Silvercorp USA vezetője, Jordan Goudreau, aki egykor Afganisztában és Irakban szolgált a különleges erők szanitéceként és hősiességéért háromszor is kitüntették; illetve Cliver Alcalá, a venezuelai hadsereg nyugalmazott dandártábornoka, aki ellen vádat emeltek az Egyesült Államokban a venezuelai kábítószer-csempészet egyik kulcsembereként és jelenleg egy new york-i szövetségi börtönben várja tárgyalása kezdetét. Kettőjüket a kolumbiai Bogotában mutatta be egymásnak a venezuelai ellenzék vezetőjének, Juan Guaidónak az akkori asszisztense, aki később megszakította a kapcsolatot a szervezkedőkkel, miután reménytelennek ítélte a körvonalazódó akciót. Alcalá mindenesetre a venezuelai dezertőrök között keresett önkénteseket, akiket három titokban létesített kolumbiai táborban képeztek ki. A bázisokat Ephraim Mattos volt amerikai tengerészgyalogos is meglátogatta, aki az AP-nek nem túl hízelgő képet festett az ott uralkodó állapotokról. Mint elmesélte, nem volt vezetékes víz, az élelmiszer-ellátás is akadozott, az önjelölt felkelők padlón aludtak, és  fegyverek helyett lefűrészelt seprűnyéllel gyakorlatoztak
Goudreau azzal hitegette őket, hogy támogatást szerez a puccshoz Washingtontól. Ígéretei alátámasztására többször is azzal dicsekedett, hogy Donald Trump amerikai elnök személyi védelmén is dolgozott – a Silvercorp USA a jelek szerint néhány kampánygyűlés biztosításáért felelt. Azonban úgy tűnik, hogy kormányzati támogatást nem tudott szerezni, erre utal az is, hogy márciusban a kolumbiai hatóságok lekapcsolták a felkelőknek szánt fegyvercsempész-szállítmányt, amely gépkarabélyokat, éjjellátó szemüvegeket és harci sisakokat tartalmazott. Alcalá ezt követően feladta magát az amerikai hatóságoknak, az önkéntesek többsége pedig kiszállt a tervből. A Maduro rezsim már ekkor biztosan tudott a készülő akcióról, mivel a venezuelai kormánypárti sajtó a fegyverek lefoglalása kapcsán említést tett a puccsistákról. Az elnök jobbkezeként számon tartott Diosdado Cabello, az alkotmányozó népgyűlés elnöke arról beszélt az AP-nek, hogy mindent tudtak, annyira beszivárogtak az önkéntesek közé, hogy egyes találkozókon ők fizették a cechet. A Silvercorp USA mindezek ellenére belekezdett a Gideon hadműveletbe, amely véres fiaskóval zárult. A venezuelai hatóságok nyolc önkéntest megöltek, tizenhárom továbbit, köztük két amerikai állampolgárt, a különleges erők egykori tagjait pedig letartóztatták. Az önjelölt felkelők pedig ahelyett, hogy megdöntötték volna Nicolas Madurót, óriási propaganda győzelmet ajándékoztak neki: az államfő eddig is azzal tüzelte fel táborát, hogy az Egyesült Államok puccsra készül ellene, ezentúl pedig bizonyítékként hivatkozhat a Gideon-hadműveletre. Caracas azt is felhasználhatja az Amerika-ellenes érzelmek szításához, hogy a kudarcos akció hasonlít a CIA által megszervezett, Fidel Castro, akkori kubai elnök megdöntését célzó 1961-es disznó-öbölbeli invázióhoz. Valójában persze semmi sem támasztja alá, hogy Washington tudott volna arról, hogy mire készül a Silvercorp USA. Donald Trump is azt mondta, hogy semmi közük nincs az ügyhöz.