felsőoktatás;koronavírus;

2020-05-07 07:35:00

Negatív teszt kell a gyakorlati vizsgához

Úgy tudjuk, az előírást az Általános Orvostudományi Karon vezették be.

Az idei szemeszterben fenntartják a hazai egyetemek a koronavírus-járvány miatt elrendelt távoktatást. Ez azt jelenti, hogy a félév végi vizsgáztatást is így kell megoldaniuk, erre pedig szigorú szabályokat hoztak az intézmények. A Semmelweis Egyetem távvizsgáztatásról szóló rektori utasításában például az olvasható, a vizsgázó köteles a vizsga egész időtartama alatt valós idejű, élő képet közvetíteni magáról. Ha a kapcsolat megszakad – azaz a vizsgázó kilép a konferenciából vagy lekapcsolódik a videójel –, a vizsgáztató „nem jelent meg" bejegyzéssel lezárja a vizsgát, az érintett hallgató vizsgalehetőségeinek száma pedig eggyel csökken.

Ha a vizsga során csak néhány másodpercig fagy le a kép, az még nem jelent gondot. Amennyiben a kapcsolat a hallgatón kívül álló ok miatt szakad meg (például áramszünet) és erről 3 napon belül „hivatalos szerv által kiállított igazolást” mutat be, a vizsga megismételhető a vizsgalehetősége számának csökkenése nélkül. Az egyetem szerint minderre azért van szükség, mert így biztosítható a vizsgák tisztasága és érvényessége. A cél, hogy ne fordulhasson elő például olyan helyzet, hogy a vizsgázó pillanatnyi szétkapcsolást színlelve kilép a videokonferenciából és gyorsan megkeresi a helyes választ a feltett kérdésre.

A hallgatók közül többen jelezték aggályaikat az egyetem hallgatói önkormányzatának (hök) Facebook-oldalán. Szerintük például „nem hangzik túl életszerűen”, hogy három napon belül bármilyen szolgáltatótól igazolást szerezzenek. „És ha a gépem fagy le, azt hogyan bizonyítom? Sehogy” – írta egyikük. Volt, aki arra is felhívta a figyelmet: a távoktatásban használt videoplatformon többször történt már olyan, hogy különösebb ok nélkül szétkapcsolt a rendszer. A hök azt javasolta: a vizsga kezdetekor érdemes telefonszámot cserélni a vizsgáztatóval, hogy technikai probléma esetén lehetőség legyen egyeztetésre.

Mindemellett ha valakinek gyakorlati vizsgára is szüksége van a Semmelweisen, negatív koronavírus-teszttel is rendelkeznie kell. Úgy tudjuk, ezt az előírást az Általános Orvostudományi Karon vezették be. Az egyetem kommunikációs igazgatósága lapunk megkeresésére azt írta: ahhoz, hogy a hallgató klinikán vizsgázzon – ahol fennáll egyebek mellett annak a lehetősége, hogy betegekkel is érintkezik – valóban szükséges a negatív COVID-teszt. Ez azonban nem kerül pénzbe a hallgatók számára, a szükséges légúti mintavétel az egyetemi szűrőállomásokon történik.

Speciális szabályok bevezetésére más egyetemeken is szükség volt. A Szegedi Egyetemen például a dékánok méltányossági kérelem alapján engedélyezhetnek a vizsgaidőszakon kívüli vizsgáztatást is; különös méltányossági oknak minősül, ha a hallgató igazolt technikai problémák miatt nem tud a vizsgaidőszakon belül levizsgázni. Ha a gyakorlati kurzusokat vagy a vizsgáztatást nem lehet megoldani, ezek „veszélyhelyzeti pótlókurzus” formájában a következő félévben is pótolhatók.