strandok;Operatív Törzs;koronavírus;Müller Cecília;

2020-05-07 13:47:33

Úszómesterré lépett elő Müller Cecília

A vízben és a parton is tartsuk a védőtávolságot, fürdeni csak kültéri medencében lehet- magyarázza az országos tiszti főorvos.

Jelentősen csökkent a napokban az új regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában 39 esetet észleltünk, újabb 10 áldozatot követelt a járvány – ismertette a friss adatokat Müller Cecília. Az országos tiszti főorvos elmondta, hogy az összesen 3150 fertőzöttből 1966 most is beteg, mintegy felük pedig kórházi kezelésben részesül; közülük 50-en lélegeztetésre is szorulnak.  

Az összegzés után Müller rátért a sajtótájékoztató központi témájára: a helyes és biztonságos fürdőzés szabályaira. Miután feloldották a vidéki kijárási korlátozásokat, és megnyithatnak a fürdőhelyek, várhatóan tízezrek indulnak meg strandolni a nyár folyamán – a számot pedig emelheti a telektulajdonos budapestiek megjelenése is, akiknek kisebb lazításként szintén megengedték a vidékre utazást.

 Ez magában növelheti a fertőzés kockázatát, Müller Cecília pedig részletekbe menően sorolta fel, mit kell tennünk és mit kell elkerülnünk strandolás alatt. Az egyik legfontosabb szabály, hogy csak a kültéri medencéket és vízfelületeket lehet használni,  és ezeket is csak úszásra, a beltérieket nem.

Nem szabad használni az aeroszolképződéssel járó vízi élményelemeket sem – az uszoda, fürdő épületében lévő mosdók és zuhanyfülkék ugyanakkor elérhetőek; utóbbiak használatát kifejezetten ajánlotta Müller, úszás előtt és után is. 

Bár a tisztifőorvos korábban azt mondta, hogy a vízzel (pláne a fürdőhelyek klóros vizével) nem terjed a koronavírus, a medencékben is távolságot kell tartanunk

(Aki látott már a balatoni, velencei szabadstrandot a nyár közepén, el tudja képzelni, mennyire életszerű ez a megkötés.) A gyógyfürdők látogatását pedig nem javasolta a szakember, mert ott a víz klórozása  épp a termálvíz gyógyhatását szüntetné meg.

 Müller üzent a fürdőhelyek üzemeltetőinek is:  

 A tisztifőorvos újságírói kérdésre a takarítás fontosságát hangsúlyozta a nemrég újranyitott vidéki konditermek esetében – a piacok látogatása kapcsán pedig arról beszélt, hogy fertőtlenítőkendő és védőmaszk használatával, a tolakodás elkerülésével itt is biztonságosan vásárolhatunk,

Müller szerint nem csökkent a tesztelések száma

  Kérdésként merült fel, hogy májustól valóban visszaesett a hazai tesztelések száma: Müller Cecília szerint ez nincs így, a laborok annyi tesztelnek, amennyit az orvos kollégák kérnek tőlük, és az elmúlt napokban is napi 1600-5400 között változott az elvégzett tesztek száma.

A tiszti főorvos arra is kitért, hogy szerinte európai összehasonlításban – az Euromomo adatai alapján – is jól állunk a fertőzések felderítésében, nem esik ki a rendszerből olyan személy, akiről nem derítették volna ki, hogy koronavírus-pozitív lett. Bár Müller nem tette hozzá, itt az elhunytakra gondolt, az Euromomo ugyanis egy uniós mortalitási összehasonlító oldal

A patikus ismerjen fel egy sürgős esetet

Lapunk arra az esetre emlékeztette az operatív törzset, amikor egy idős orvost végül mentő vitt el, mert hiába volt rosszul és szerette volna kiváltani gyógyszerét, a patikus nem szolgálta ki őt az idősek idősávján kívül. A sürgősségi eset az mindig sürgős – válaszolta Müller Cecília - és a gyógyszerész el tudja dönteni, hogy valaki jogos soron kívüliséget szeretne, v csak előrébb akar kerülni. Kellő gondosság mellett legyünk rugalmasak – ajánlotta a patikák dolgozóinak.

A sajtótájékoztatón Kiss Róbert alezredes a rendőrségi számokat ismertette: mint elmondta, a 200 fősnél nagyobb létszámú idősotthonokban már dolgoznak a rendőrségi intézményparancsnokok, szerdán és csütörtökön pedig több mint hetven kórházba és intézménybe szállítanak védőfelszereléseket

A rendőrség egy nap alatt 870 új hatósági házikarantént rendelt el, így már 10956-an töltik két hetes izolációs időszakukat, közülük pedig 29-en szegték meg a karantén szabályait. A vidéki korlátozások feloldása óta jelentősen, harmadára esett vissza korlátozás megszegése miatti rendőrségi eljárások száma – egy nap alatt 457 rendőri intézkedés történt (vélhetően főleg Budapesten és Pest megyében), ebből 227 figyelmeztetéssel, 117 helyszíni bírság kiszabásával, 65 feljelentéssel végződött.

Vidéken pedig a vendéglátó helyek biztonsági előírásait tartatják be a rendőrök, és 59 esetben intézkedtek. Büntetőeljárás 331 esetben indult a járványhelyzettel kapcsolatban, ebből 83 esetben rémhírterjesztés, 104 esetben csalás miatt nyomoznak a rendőrök,

Kis felidézte, hogy a kormány szigorú szabályozás mellett kaput nyitott a napszámosok előtt – erről a Népszava korábban már beszámolt; kérdésre pedig azt is elmondta, hogy az elvált fővárosi szülők kapcsolattartásra továbbra is utazhatnak vidékre, ez alapos oknak számít, amit szóban is elég közölni.