A február végén megtartott szlovákiai parlamenti választások eredménye nem okozott különösebb meglepetést. Zuzana Čaputová 2019-es sikere az elnökválasztáson jelezte, hogy a Robert Fico vezette hárompárti kormány valamit nagyon elrontott. A kelet-európai országokhoz hasonlóan Szlovákiában is a különféle rokoni-baráti-ismerősi összefonódások és az egyre nyíltabban megjelenő korrupció volt az, ami elvezetett a Smer-SNS-Híd koalíció csúfos bukásához.
A hárompárti koalícióval már az indulásnál komoly problémák voltak, a szakemberek többsége azt jósolta, hogy Fico kormánya nem tölti ki a négyéves időszakot. Csakhogy itt egy klasszikus érdekházasságról volt szó, és jól tudjuk, az ilyen kapcsolat erősebb a mély érzelmeken nyugvó holtomiglan-holtodiglan kapcsolatoknál. A Híd pártot nagyon sok támadás érte amiatt, hogy odaállt a korrupt Smer, és az „ősellenségnek“ számító SNS (Szlovák Nemzeti Párt) mellé. Ám Bugár Béla a kezdetekben néhány látványos sikert mutatott fel. A SNS elnökével, Andrej Dankoval kialakult baráti kapcsolatnak köszönhetően a koalíciós partnerek rábólintottak a kisebbségi kulturális alap létrehozására és a magyar helységnevek széles körű bevezetésére (a vasútállomásokon is megjelentek a magyar helységnevek). Bugáréknak sikerült megmenteni a kis létszámú magyar iskolákat, és elérték azt is, hogy megkezdődjön a déli gyorsforgalmi út megépítése. A botrányos kezdet ellenére a munka beindult és a polgárok elkönyvelték, hogy újabb négy unalmas év vár az országra.
Fico ügyesen mozgott a brüsszeli palotákban. Minden fórumon elősorolta az ország gazdasági sikereit, előadásokat tartott az euró bevezetéséről. Az országban nem voltak nemzetiségi villongások. Ez valószínűleg Orbán Viktornak is köszönhető, aki a visegrádi csoport vezetőjeként kívánt fellépni Brüsszel ellen, amihez szüksége volt Fico támogatására is. Cserébe Orbán a szlovákiai magyarok kérdését hajlandó volt egy időre mélyhűtőbe tenni. Szóval ment minden, mint a karikacsapás. Az apróbb korrupciós ügyekre fátylat borítottak, és így kerekedett teljessé a tanmese, mely szerint egy tradíciók nélküli, fiatal demokráciában is fel lehet építeni az EU-s mintaállamot.
***
Ebben az idilli állapotban hirtelen elszabadult a pokol. Egy Galánta melletti faluban megölték Ján Kuciak oknyomozó újságírót és kedvesét. És innét már úgy peregtek az események, mint egy gyorsított filmben. Hatalmas tüntetések kezdődtek, melyek hatására nemcsak az országos rendőrparancsnok és a belügyminiszter volt kénytelen lemondani, hanem a kormányfő is. Fico és Kaliňák belügyminiszter csak akkor voltak hajlandók távozni posztjukról, amikor a Híd végleg megvonta tőlük a bizalmat.
Csakhogy az utca embere nem elégedett meg ennyivel, a polgárok új választásokat követeltek. Bugár Bélát ekkor cserben hagyta híres szimata. Nem értette meg, hogy az új helyzetben a Hídnak ki kell lépnie a "gyilkos" koalícióból. Viharos viták után az elnökség tagjai a bennmaradás mellett döntöttek, és ezzel megkezdődött a Híd mélyrepülése. Bugár "régi dicsőségéből" pár héten belül semmi nem maradt. Az elhibázott döntést követően a párt többé nem tudta elérni parlamentbe kerüléshez szükséges 5 százalékos küszöböt.
A Híd a szlovák-magyar együttműködés pártja: tagjai között ismert szlovák politikusok is voltak, így nemcsak a déli járásokban volt sikeres, hanem a homogén szlovák környezetben is. Az elhibázott döntés miatt ezek a szlovák politikusok kiléptek; nem a Híd filozófiájával volt bajuk, ám a továbbiakban nem akartak együttműködni a Smer párttal. Távozásuk után a Híd támogatottsága jelentősen csökkent a szlovák vidéken és a nagyobb városokban is.
***
A kilépésről folytatott vita során kiderült, hogy a pártban komoly ellentétek vannak a fiatalok és az öregek között is. A fiatalok egy modern, európai liberális pártot akartak csinálni a Hídból, törekvésüket a szlovák kollégák is támogatták. Távozásuk után a fiatalok helyzete meggyengült. Képviselőik a kilépés mellett voksoltak, de a vitában alulmaradtak az öregekkel szemben, akik a koalíció mellett szavaztak. A döntés után a Híd magyar szimpatizánsai közül sok fiatal elhagyta a pártot. Többen a liberális színezetű Progresívne Slovensko-Spolu koalíciónál kötöttek ki (ez a párt jelölte államfőnek Čaputovát). Sokan Igor Matovič, jelenlegi miniszterelnök OL'aNO nevű pártját választották (Grendel Gábor, az OL'aNO képviselőjeként lett a parlament alelnöke).
A csalódott Híd-támogatóknak csak kis része lépett át a rivális MKP-hez (Magyar Közösség Pártja). Az elmúlt évtized során olyan komoly ellentétek alakultak ki a két magyar párt szavazói között, amelyek megnehezítettek mindenfajta együttműködést. A Híd szerint az MKP nem önálló párt, hanem Orbán meghosszabbított karja, pontosabban a Fidesz szlovákiai kirendeltsége. Az MKP (és a Fidesz) vezetői viszont a Híd embereit tartják árulóknak, és egyetlen rendezvényükre sem hívták meg őket az elmúlt évtized során.
Az MKP számára elfogadhatatlan a Híd felvetése, hogy a kisebbségi ügyeket a többségi nemzet képviselőivel együtt kell megoldani. Hiába magyarázta el több alkalommal is Bugár, hogy javaslatainkat csakis úgy tudjuk elfogadtatni a parlamentben, ha azokat szlovák képviselők is támogatják, ezért folyamatosan tárgyalni kell azokkal a szlovák honatyákkal, akik nyitottak a kisebbségi elképzelésekre. Az MKP (és a Fidesz) vezetői viszont nem tárgyalni akarnak, hanem harcolni. Az MKP egyik kulcsmondata: "jogaink csak akkor lesznek, ha azokat mi magunk vívjuk ki".
***
Valószínűnek tartom, hogy a magyar olvasó most sem érti pontosan a Híd-MKP szembenállás lényegét. Számukra a vita csak vihar a biliben. 1989 óta számtalanszor hallottuk azt a budapesti javaslatot, hogy "ne vitázzatok, fogjatok össze". Igen, a többséghez tartozók számára az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha csak egy magyar párt létezne Szlovákiában (Romániában, stb). A kormánynak is egyszerűbb a dolga, ha csak egy párt vezetőivel kell tárgyalnia (egy lovat könnyebb irányítani, mint hármat). Egyébként a többségi polgár nemcsak a magyar, hanem más kisebbségekről (például a cigányokról) is ezt mondja.
Vagyis ha én kisebbségi vagyok, akkor fogadjam el, hogy a magyar identitásomon kívül nem lehet más identifikációs kategóriám. Nem lehetek sem liberális, sem konzervatív. Csakis magyar (cigány, stb). Nekem ezzel a megközelítéssel van a legtöbb vitám. A vita engem nem zavar, mert megtanultam, hogy a jó döntések a politikában (de az élet más területein is) vita során kristályosodnak ki. Az összefogással az a gondom, hogy homogenizál és szimplifikál. Elmossa a nézetkülönbségeket és az árnyalatokat: olyan mint Prokrusztész ágya.
Összefogásra akkor van szükség, ha van egy közös ellenség, vagy egy közös cél. Szlovákiában a Mečiar-időszakot leszámítva a magyarok úgy vitatkoztak a szlovákokkal a parlamentben, ahogyan a demokratikus országokban szoktak a politikai ellenfelek. Vagyis ellenfeleknek tekintették egymást, nem ellenségnek!
Egyébként már az első Csehszlovák köztársaságban (1918-38 között) több magyar párt működött. Nem véletlen, hogy 1989 novembere után három magyar párt alakult (liberális, konzervatív és nemzeti). És ezek a pártok nemcsak a kisebbségi kérdésekben vitáztak egymással. E vitákban már a kezdetektől felismerhető volt az aktuális magyar vezetés keze nyoma. Antall és az 1998 utáni Fidesz a nemzeti pártokat támogatta, és támogatja a mai napig, a Horn-kormány pedig a liberális Magyar Polgári Pártnak nyújtott némi segítséget. Elszomorító, hogy a Híd pártot az anyaországból senki sem támogatta.
Az utóbbi tíz évben a támogatás teljesen egyoldalúvá vált és egyre durvább, gátlástalanabb lett. Ugyanis az MKP (és a Fidesz) számára csak két kategória létezett: a Mieink (az igazi magyarok) és Ők (ellenségek és árulók). És ki lenne az a bolond, aki "Őket" támogatná? Budapesten úgy gondolják, hogy a "Mieink" igazi magyar életet élnek és valódi magyar jövőről álmodnak. "Ők" viszont - mindenki tudja - megalkuvók, már rég lemondtak nemzetiségükről, és a pénz meg a pozíció érdekében bármit megtesznek. Még a szlovákokkal is képesek összeállni! Csakhogy elfelejtik, hogy a mindennapok során nemcsak "Ők" vannak kapcsolatban a szlovákokkal, hanem a "Mieink" is. Merthogy ilyen a normális élet Európában.
***
Ezzel eljutottunk a Híd-MKP vita lényegéhez: hogyan képzeljük el a jövőt. Először is itt van az ún. nemzetállami koncepció, amit Orbán képvisel. Kérdés, egy erős nemzetállamot ki fog rábírni arra, hogy jól bánjon a kisebbségeivel. Én szkeptikus vagyok, hiszen a XX. századi tapasztalatok nem arról szólnak, hogy az erős nemzetállamok a kisebbségi kérdésekben meg tudnának egyezni egymással. Ha viszont nincs megegyezés, akkor marad a sérelmi politika, a feszültség és a konfliktusok. Meggyőződésem, ha nincs az EU (és a NATO!), akkor az elmúlt 30 esztendő máshogyan nézett volna ki Közép-Európában.
Magyar politikusok szájából többször elhangzott, hogy a magyarok nagy gondja az, hogy a szomszédaink (és általában a nagyvilág) nem értik meg a mi speciális gondjainkat (a nyelvi izolációtól kezdve, Trianonon és az utolsó csatlós problémáján keresztül egészen a behúzott nyakú, örökké vesztes kádári kisember problémájáig). Ebben az állításban sok igazság van. Ha viszont a szomszédaink között akad néhány empatikus, nyitott szemléletű ember, aki hajlandó tárgyalni velünk, akkor miért viselkedünk elutasító módon? Miért nem tudjuk elfogadni azt a politikát, amely épp az ilyen együttműködésre helyezi a fő hangsúlyt? Lásd a Híd törekvéseit.
***
Néhány hónappal a választások előtt az MKP és a Híd vezetői rádöbbentek, hogy az elmúlt évek során úgy tönkreverték egymást, hogy egyiküknek sincs esélye a parlamentbe jutásra. Megvolt tehát az előbb említett közös cél, és lett volna értelme az összefogásnak. Egy közös, ún. választási párt biztosan elérte volna az 5 százalékot. Mindkét párt vezetői tudták, hogy a legkisebb közös nevező - a parlamentbe jutás - alapján kell megoldást keresni. Néhány megbeszélés után a Híd és az MKP legfelső vezetői bejelentették, hogy megtalálták (meg fogják találni) a megoldást. Mégiscsak lesz magyar parlamenti képviselet Szlovákiában. Aztán megcsörrent a telefon az MKP irodájában. Pestről jött a hívás. A telefonáló elmagyarázta az MKP vezetőinek, hogy az együttműködésen kívül van más megoldás is. A nem együttműködés.
Február 29-én egyik párt sem érte el az 5 százalékot. Ám szomorúságra semmi ok. Az MKP az elmúlt évek során egyszer sem jutott be a parlamentbe, de a jószívű barátok támogatásának köszönhetően a párt túlélte a hét (tíz!) sovány esztendőt és a hűséges pártvezetők is helyükön maradhattak.
Meg vagyok győződve arról, hogy az MKP ki fog bírni még egy parlamenten kívüli ciklust. És abban is biztos vagyok, hogy a Híd ebben a formában nem fog többé talpra állni. Tehát a következő választásokon az MKP-nak nem lesz ellenlábasa Szlovákiában.
Jól ki volt ez spekulálva!
