felmérés;HÖOK;anyagi helyzet;távoktatás;

2020-05-09 16:25:17

Csak az egyetemisták negyven százaléka elégedett a járvány idején kényszerű távoktatással

Anyagi nehézségek miatt sokaknak nincs korlátlan internetelérésük, a részmunkaidőben dolgozó hallgatók harmada pedig elvesztette az állását.

A felsőoktatási rendszerben mindössze a hallgatók alig 40 százaléka elégedett a távoktatással,  65 százalékuk szívesebben venne részt a hagyományos tanórákon – derült ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) a Népszavához is eljuttatott gyorsjelentéséből.  A koronavírus-járvány miatt bevezetett távoktatást és annak hatásait feszegető felmérésről a szervezet kiemelte: kérdőíveiket 22 egyetem 279 szakának több mint 17 600 hallgatója töltötte ki, és küldte vissza. 

A HÖOK 72 kérdésére adott válaszok alapján a gyorsjelentés külön foglalkozott az egyetemisták anyagi helyzetével, illetve azzal is, hogyan férnek hozzá a távoktatáshoz. Kiderült, sok hallgatónak nincs korlátlan internetelérése, a megkérdezettek egynegyedének csupán korlátozott adatforgalommal rendelkezik. – A felmérés alapján minden harmadik hallgató vesztette el munkahelyét azok közül, akik a tanulás mellett részmunkaidőben dolgoztak. Ebben a helyzetben még inkább kiemelt fontosságú a bajba jutott hallgatók szociális megsegítése. Nekik támogatást nyújthat a legtöbb egyetem által ilyen okokra is kiterjesztett rendkívüli szociális ösztöndíj, valamint a Diákhitel Plusz is jó megoldást jelenthet – írta a HÖOK.

Mindazonáltal a nehézségek ellenére a válaszadók jellemzően úgy gondolják, hogy a hagyományos „kontaktórák” 42 százalékát a járványhelyzetet követően is ki lehetne váltani távoktatással. A hallgatói szervezet a közeljövőben a teljes kutatási eredményt közzéteszi, és további kérdőíveket is készítenek majd, például arról, hogy mit gondolnak az egyetemisták az elektronikus vizsgáztatás kérdéséről.