Mátrai erőmű;állami tulajdon;Mészáros Lőrinc;lenyúlás;Opus Global;

2020-05-11 07:30:00

Transzparens

Az információk teljes körű nyilvánossága (...) meg fog történni – ígérte Orbán Viktor januárban a Mátrai Erőmű állami megvásárlásáról. Meg hogy „transzparens” lesz. Bár a magát keresztény-nemzetinek nevező oldal előszeretettel él idegen szavakkal önbizalomerősítés gyanánt, itt nem igazán értettem, a vezér átláthatóságot vagy egy nagy transzparenst ígér, amin sikerként hirdetnek majd egy újabb lenyúlást.

Jelen állás szerint ez utóbbi a valószínűbb. Orbán Viktor barátja, Mészáros Lőrinc cégein keresztül az elmúlt évek során megszerezte az ország második legnagyobb erőművét. Az addigi német gazdákat negyed évszázadig örvendeztető nyereségeső rögvest elillant. Miután a kormány és az új tulajdonos egyaránt a foglalkoztatás fenntartásáról szőtt lila mesékkel ámította a dolgozókat és a nyilvánosságot, Orbán Viktor a vásárlást már azzal indokolta, hogy a befektető be akarta zárni a gyárat. Most elmerenghetnék azon, hogy milyen barát az ilyen, ha nem tudnám, hogy ennek megítéléséhez tényleg szükséges lenne a szövegkörnyezet beható ismerete. Azóta legalábbis nem romlott Mészárosék állami beágyazottsága; Orbánék változatlanul lapátolják a pénzünket a felcsúti csodamágnáshoz. További „rejtély”, hogy a vevő, az állami MVM milyen üzleti fantáziát látott a bezárásra ítélt, Mészárosék által tartósan veszteséges pályára állított szénblokkokban.

A helyzet zavarosságát híven tükrözték a kiadott közlemények is. Miután a Mészáros-féle Opus és az MVM novemberben a tárgyalások megkezdéséről tudósított, december 23-án már alá is írták az adásvételt. Igaz, az Opus javított közleményéből kimaradt a „zárás” határideje. Ezután Orbán és katonái egyaránt a zajló folyamatra hivatkozva rázták le az érdeklődőket. Igaz, az MVM Tóth Bertalan MSZP-elnök kérdésére elárulta: az ármegállapítást külső szakértőre bízták. Gulyás Gergely végül március végén jelentette be, hogy az MVM 17,44 milliárdot fizetett. Ez alkalmasint további, feszítő kérdéseket vet fel. Hisz ha igaz az értesülés, hogy Mészárosék összesen körülbelül 11 milliárdot fizettek a csomagért, de a – kancelláriaminiszter állításával szemben – veszteséges cégből gyorsan felvettek vagy 8 milliárdot, az MVM akár több mint tízmilliárd közpénzzel is túlfizethette Orbán lovagiatlan cimboráját.

Annak, aki szerint most ez, a miniszterelnöki ígérethez híven, a könyvek áttekintésével gyorsan tisztázható, csalódást kell okoznunk. A párt katonái azóta is faarccal hárítanak. Még az se tudható, ki volt az árszakértő. Fónagy János parlamenti államtitkár Tóth Bertalannak az MVM megkeresését ajánlotta. Az állami cég azonban – vevőhöz méltatlanul – hallgat. Közben Szél Bernadett feljelentésére nyomozás indult. Mellesleg pedig a helyi katasztrófavédelem elmulasztotta nyilvánosságra hozni, hogy vizsgálatuk a környéken tapasztalt tavalyi bűzös szennyezés felelőseként a telephelyen működő, Mészárosék érdekeltségében maradt, perekkel fenyegetőző keményítőgyárat azonosította.

Mi lett volna, ha Orbán Viktor nem ígér teljes nyitottságot?