transzneműek;

2020-05-11 07:32:00

Transz

Valószínűleg úgy gondolták, hogy járvány idején senki sem foglalkozik majd a transznemű emberek jogaival. Tévedtek – ezt Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője mondta, miután hazai civil szervezetek és ellenzéki pártok mellett az Európai Parlament 63 képviselője is levélben tiltakozott a nemváltoztatás jogi tilalma ellen. A KDNP-s Semjén Zsolt által benyújtott „salátatörvény” egyik pontja arról rendelkezett ugyanis, hogy az anyakönyvi nyilvántartás kizárólag a születési nemet tartalmazhatja, később azon a személyazonosító okmányokban sem lehet változtatni. 

A magyar kormányt megint félreértették. Mármint a fideszes Gulyás Gergely miniszter szerint, aki kötelességének érezte, hogy védelmébe vegye Semjént, és a 63 EP-képviselőnek írt válaszában aprólékosan elmagyarázza: attól még, hogy a biológiai nemet véglegesen rögzítik az anyakönyvi kivonatban, a transzneműek is szabadon megélhetik és tetszésüknek megfelelően kifejezhetik identitásukat, pontosan úgy, ahogyan ők szeretnék. Akaratuk szárnyal, mint ősmagyar turul a felhőpamacsokkal tarkított kék égbolton. 

Szubjektív érzelmeinek utat engedve Gulyás miniszter azon is módfelett elcsodálkozott, hogy koronavírusos időkben az európai politikában ekkora érdeklődést váltott ki a téma. Tényleg: nincs jobb dolguk? 

Ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy amennyiben a magyar kormánypolitikusok a vírus elleni védekezésre koncentrálnak, és járványveszély idején – a törvényhozás surranópályáját használva – nem állnak elő újabb jogfosztó beadvánnyal, akkor garantáltan elmarad az EP-politikusok tiltakozása is. Ha pedig az érintettek és a transzneműek érdekeit képviselő szervezetek is úgy érzik, hogy súlyos jogsérelem történik, akkor nyugodt szívvel elhihetjük nekik. Sokkal, de sokkal jobban tudják, mint akár Semjén Zsolt, akár Gulyás Gergely.