Vírusszínház

Pelikán, ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához? – förmedt rá Virág elvtárs a nép egyszerű gyermekére a Tanú című filmben. Az évekre karanténba zárt film tanulsága ma is érvényes. A magukat a nép megmentőjének láttató rezsimek mindenkor azt várják el az alattvalóktól, hogy nyugodjanak csak szépen bele, hogy itt ők csak olyan buták lehetnek, mint egy zsák szárazbab, és engedelmesen adják át a gondolkodás jogát a népen, nemzeten, sorsokon átívelő összefüggéseket átlátó, bölcs vezérnek. 
Így van ezzel az Orbán-rezsim is: láthatóan komoly erőket fektet abba, hogy még véletlenül se adjon a nyilvánosságnak olyan konkrét információkat – most éppen a vírushelyzetről –, amelyek önálló gondolkodásra késztetnék a tömegeket. Így lehet egyik nap zsebre vágott kézzel maszk nélkül, másnap pedig vírusvédő űrruhában „győztes ütközetekről” meg „újranyitásról” beszélni, ráadásul úgy, hogy tömeges tesztelés híján voltaképpen ma sem tiszta, mekkora lehet a magyar társadalom tényleges átfertőzöttsége, azaz fejest ugrunk-e egy sokkal súlyosabb járványba vagy sem. Így lehet felelős döntéshozót játszani úgy, hogy közben máig nem derült ki, miért kellett rohammenetben utcára tenni a krónikus betegek ezreit. 
Nagyon téved, aki az egymásnak ellentmondó kormányzati közlésekben valamiféle rendszerhibát lát. Orbán most sem csinál mást, mint amit az illiberális szappanopera-licenctulajdonos Putyintól eltanult: ez az új diktatúra, a „szuverén demokrácia” (lásd még illiberális demokrácia) azóta nemzetközi hálózattá lett rendszere. Vlagyiszlav Szurkov, az orosz alternatív színházi érából indult, majd a közelmúltig Putyin „Habonyaként” üzemelő manipulációs nagymester ismerte fel, hogy Sztálin némileg feleslegesen lövetett agyon egy generációnyi néptömeget. A modern tömegpropaganda és a hatalom által irányított káosz Molotov-koktélja ugyanolyan hatékony hatalomszervező tényező tud lenni, mint anno egy NKVD-s kivégzőosztag. 
Az orosz-mintájú új rezsimek legfőbb fegyvere a szervezett értelmetlenség: itt az emberek szüntelenül azt érzik, hogy az őket körülvevő világ, ideértve a saját hazájukat is, átláthatatlan, ellentmondásos, természetétől fogva gonosz és értelmetlen. A sok kormányzati titkolózás, félretájékoztatás, egymásnak ellentmondó értelmetlenség és az arra adott dühödt ellenzéki reakciók egyvelege akkor nyer egy magasabb szinten értelmet, és dermed rendszerré, amikor az emberek azt látják, hogy ebben a kavargó őrületben a mindig derűs, rezzenéstelen arcú vezér az egyetlen biztos pont. 
A magyar vezér pedig jól hozza a putyini szappanopera-licenc rá osztott karakterét: jön-megy, FFP3 maszkja mögül kikacsintva két dakota közmondással vidítja fel a kormányzat mulasztásai miatt naponta súlyos fertőzésveszéllyel szembenéző mentősöket. A hívek pedig ehhez is tapsolnak. Bár most a fideszes is hatszor meggondolja, hogy a hatóságok által  vírusmentesnek nyilvánított kórházba beküldje-e a mamáját vagy a papáját.
Szerző
Batka Zoltán

Fogy a nemzet!

Azzal eddig is tisztában voltunk, hogy fogy a magyar, ráadásul pártunk és kormányunk (gyermek)áldásos tevékenysége ellenére is. De most azzal is szembesülnünk kell, hogy a nemzet is fogy, méghozzá ennél jóval intenzívebben. Pontosabban olyan ütemben, amilyenben a kulturált és intellektuális megnyilvánulásairól elhíresült Kövér házelnök úr távolítja el a nemzettestből az ártó és idegen elemeket. 
Nem tudhatjuk, hogy mely tudományág az, amelyben kellő jártasságra szert téve veszi igénybe annak módszertani eszköztárát a kóros gócok felkutatásához, de tévedhetetlenül és rendíthetetlen elszántsággal sújt le minden gyanús társadalmi csoportra, közösségre, kisebbségre, 2-essel kezdetű személyi számúakra, ki tudja még, kire. (Halkan jegyzem meg, talán a most induló országos reprezentatív koronavírus vizsgálat mellett egy nemzettesztet is lefuttathatnának a szerencsés kiválasztottaknál.) Csak félő, a fősebész kezében a szike olyan zabolázatlanul dolgozik – tudjuk, akinél kalapács van, mindent szögnek néz –, hogy a végén még úgy jár a nemzetével, mint Lázár Ervin meséjében a lyuk, amely addig ette a zoknit, míg az el nem tűnt. 
Még szerencse, hogy amiről ő beszél, az nem az a fogalom, amire egykor Széchenyi István gondolt, midőn talán éppen őrájuk is utalva kijelentette: „Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének – nem derék ember.” Viszont biztosíthatom, abból a szánalmas gittegyletből pedig, amelyet a Főházmester és hozzá hasonló elvtársai hoztak össze, és önkényes névbitorlással „magyar nemzetnek” hívnak, teljesen felesleges erőlködés sorra kizárogatni azokat a vélhetően jelentős többségében levő állampolgárokat, akiknek esze ágában sem lenne abba belelépni.
Szerző
Sebestény Attila

A földeken is nyitni kék

A koronavírus-járvány idején számos új kormányzati feladat jelentkezett, ezek között az élelmiszer-ellátás biztonságának fenntartása és az áremelkedések féken tartása is alapvető fontosságú. A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás az előző világválság idején válságállónak bizonyult, de most nagyobb lehet a baj, mert a járvány súlyosbító hatásai is jelentkeznek. Ezért is időszerű foglalkozni az agrárpolitika és az élelmezés-biztonság stratégiai kérdéseivel, emellett a válság után rendkívül erős piaci versennyel kell számolni az előrejelzések szerint. Ezért az agrárérdekképviseleteknek most kellene egy közös javaslatot kidolgozni az ágazat dinamikus fejlesztését szolgáló kormányprogramra. 
A KSH szerint 2019-ben a mezőgazdaság változatlan áron számított értéke 0,7 százalékkal kevesebb lett a megelőző évhez képest, így az utóbbi években egyszer sem érte el a 2016-os szintet, a termelés tehát azóta nem növekszik. Nagy István agrárminiszter a 2019. évi mezőgazdasági termelésről nyilatkozva azt mondta, hogy 3,1 százalékkal több lett a megelőző évinél. Ez folyó áron számolva korrekt adat, de a mezőgazdasági termelői árak viszont 3,8 százalékkal nőttek, így a termelés volumene csökkent. Erre azonban a miniszer nem tért ki, és az élelmiszerek fogyasztói árindexének drasztikus növekedését sem említette, pedig ez év januárjában az élelmiszerekért átlagosan 7,9 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel korábban. Ezen belül az alapvető élelmiszerek áremelkedése meghaladta a 10 százalékot. Ennél nagyobb mértékű árnövekedés csak Lengyelországban és Bulgáriában volt az EU-n belül. 
Az élelmiszerek kiugróan magas áremelkedésének fő oka az agrárágazat potenciális lehetőségeinek kihasználatlansága. Ennek következményét pedig a lakosságnak kell megfizetni a magas élelmiszerárakon keresztül. Ezen változtatna egy kormányzati agrárfejlesztési program, amely javítaná a versenyképességet. 
Orbán Viktor ezt természetesen pontosan tudja, de nincs komolyabb politikai nyomás rajta, hogy valódi megoldásokat keressen. Nem kell tartania olyan országos gazdademonstrációktól, mint amilyenek az európai fejlett országokban zajlottak a múlt év őszén, és a hazai élelmiszer-fogyasztók sem szervezkednek a magas árak miatt. Ezért kellene az érdekképviseleti szervezeteknek közösen átadni egy agrárfejlesztési programjavaslatot a miniszterelnöknek.
A kormányfő évnyitó beszédében megemlítette, hogy „Magyarország agrárország volt és az is marad”. De most már tettekre is szükség van. Egészen más szinten folyik az élelmiszer-fogyasztók és a mezőgazdasági termelők érdekérvényesítése Németországban, mint nálunk. Angela Merkel kancellárnak tárgyalnia kellett a gazdatüntetés vezetőivel. Az országos traktoros demonstrációt a csökkenő agrárjövedelmek és a fokozódó bizonytalanság miatt szervezték, mert ezek gátolják a német gazdák felkészülését az új piaci és klímavédelmi kihívásokra. Egyébként nálunk is hasonló helyzetben vannak a gazdák, nem beszélve az igen lényeges versenyképességi hátrányukról. Ennek ellenére a magyar gazdák csendben vannak, és így még találkozni sincs esélyük a miniszterelnökkel. A német gazdák összefogva és keményen képviselik érdekeiket, Julia Klöckner élelmezési és mezőgazdasági minisztert pl. kifütyülték, és nem engedték végigmondani a kevés érdemit tartalmazó beszédét. 
Nálunk viszont az agrár érdekképviseletek még egy közös javaslat gondolatáig sem jutottak el az utóbbi időben, aminek fő oka a kormány által is generált politikai megosztottság. Emiatt nem volt eddig még párbeszéd sem, de így megosztva a kormányra sem tudtak érdemi politikai nyomást gyakorolni egy hatékonyabb agrárpolitika érdekében. Ugyanakkor a nyilatkozatokból az szűrhető le, hogy van egy közös pont, amelyben egyetértés van a két legnagyobb érdekképviseleti szervezet között: mindketten szükségesnek és elodázhatatlannak tartják a versenyképesség növelését. 
Jakab István, a MAGOSZ elnöke és az Országgyűlés alelnöke az elmúlt években folyamatosan azt képviselte, hogy növelni kell a mezőgazdaság versenyképességét, mert nehezebb idők jönnek, és a magyar gazdák nem tudják megtartani piaci pozícióikat a folyamatosan erősödő konkurenciával szemben. Egy hatékonyságnövelési szintet is meghatározott: szerinte azt kellene elérni, hogy a magyar gazdák az uniós támogatások nélkül is nyereségesek legyenek. Legutóbb pedig egy beszédes nemzetközi adatra hívta fel a figyelmet: Magyarország az agrárexportot tekintve a világranglista 34. helyén áll, de versenyképességben csak a 92. helyen vagyunk. Ez az adat is sürgős kormányzati intézkedésekért kiált. 
Horváth Gábor, a MOSZ főtitkára egy interjúban arról beszélt, hogy meg kell változtatni a társas mezőgazdasági vállalkozásokat sújtó földszabályozást és a diszkriminatív támogatáspolitikát, mert a tényadatok alapján drasztikusan rontották a versenyképességet, a nyereség nagymértékben csökkent, és a beruházások is visszaestek 2015-től. A kormány káros intézkedései elbizonytalanították a gazdaságokat, ezért nem valósították meg az időszerű fejlesztéseket, és így még nagyobb technológiai hátrányba kerültek a versenytársakhoz képest. A MOSZ ezért szakmai párbeszédet kezdeményezett a MAGOSZ-szal és az Agrárkamarával, hogy közösen képviseljék a szükséges agrárpolitikai változtatásokat. Ez a nyitás – ha eredményes lesz az együttműködés – esélyt jelenthet egy sikeresebb agrárpolitika elfogadásához. 
A két érdekképviseleti szervezet kommunikációjában tehát egy igen lényeges közös pont a versenyképesség javítása. Ennek módjáról és legfontosabb elemeiről kellene megegyezni. Úgy gondolom, hogy reális az esélye annak, hogy közösen dolgozzanak ki egy javaslatot a versenyképességet növelő intézkedésekre, mert ez gyorsítaná a szükséges kormányzati döntések megszületését. Nem túlzás állítani, hogy most ennek az összefogásnak a sikerétől függ a dinamikus növekedést megalapozó agrárstratégia megszületése. 
Ebben a folyamatban az ellenzéki pártoknak is fontos szerepük lehet, ha nyitnak a mindennapjainkat befolyásoló élelmezési és agrárpolitikai kérdések irányába, mert ez is közügy, jó ideje mégis hiányzik a politikai közbeszédből. A szerző agrármérnök 
Szerző
dr. Fekete Ferenc