légi közlekedés;Ryanair;koronavírus;

2020-05-12 12:16:49

Júliustól szinte mindenhova újra repülne a Ryanair

A tervek szerint a járatokkal korábbi útvonalhálózatuk 90 százalékát lefedik majd.

A Ryanair kedd reggel bejelentette, hogy július elsejétől járatai 40 százalékát visszaállítja (napi 1000 járat repül majd), és ezekkel a járatokkal a korábbi útvonalhálózatának a 90 százalékát lefedi majd – írja a Portfolio az ír diszkont légitársaság közleménye alapján.

A Ryanair hozzátette: mindez akkor valósulhat meg, ha az EU-n belüli utazási korlátozásokat feloldják a kormányzatok és a reptereken megfelelő egészségügyi védőintézkedéseket vezetnek be.

A fedélzeten lesznek változások. A repülőgépeken az utasoknak és a személyzetnek is kötelező lesz a maszkviselés és limitált lesz a fedélzeti catering kínálata, előre csomagolt ételek és italok lesznek elérhetőek és készpénzben nem lehet majd fizetni. A fedélzeti mosdó használatát az utasoknak egyénileg kérniük kell majd, elkerülendő a sorbanállást. 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael o’Leary hozzátette, hogy Nagy-Britannia terve, miszerint az országba érkezőket 14 napra el kell különíteni, teljesen „idióta” és gyakorlatilag végrehajthatatlan. Az emberek többsége figyelmen kívül fogja hagyni – nyilatkozta a BBC-nek, hozzátéve, hogy ezek az intézkedések szerinte gyorsan el fognak tűnni. A 14 napos karantén nem fogja elriasztani a nyaralástól a Dél-Európába utazni szándékozó briteket, mivel az iskolák még nem fognak nyáron kinyitni, így nyugodtan otthon tölthetik otthon a karanténjukat a nyaralásuk után.