Budapest;hajtóvadászat;

2020-05-13 06:10:00

Vérre megy

Amikor a legelső Orbán-kormány kezdett el szívózni a „bűnös Budapesttel”, még volt a dologban valami megmosolyogtató. Ez most komoly, fiúk, hogy nekiestek egy majd kétmilliós városnak? És mi a koncepció: ha lefújjátok a négyes metró építését, meg kapunk tőletek egy mézeskalács Nemzeti Színházat a már lealapozott, európai léptékű épület helyett, akkor marhára rátok fogunk szavazni? 2002-ben meg is lett ennek a politikának az eredménye.

A mostani vegzatúra azonban már vérre megy. Ez már nem szurkapiszka, nem puszta erődemonstráció, hogy így jár mindenki, aki nem a Fideszre húzza az ikszet: immár a lét a tét. Legalábbis nem tűnik életszerűnek, hogy aki a főváros és az ellenzéki kerületek kivéreztetéséről, a budapestiek életének ellehetetlenítéséről és a főpolgármester elleni karaktergyilkosság csúcsra járatásáról hozza a döntéseket, nem az ország végleges kétfelé trancsírozásán dolgozik éppen. Mi és ti. Nemzet és ellenzék. Vidék és Budapest.

Mindazok az eszközök, amelyeket az elmúlt hetekben bevetett a kormány, olyannyira erkölcstelenek és felelőtlenül kegyetlenek, hogy húsz évvel ezelőtt azt mondtuk volna, ugyan már, ilyen itt sosem történhet. Halálos világjárvány idején folyamatosan manipulálni az adatokat? Rákenni az emberek halálát a város vezetőjére, akinek már minden eszközt kivettek a kezéből? Jószerével kilövési engedélyt adni a szabad levegőt éhező budapestiekre? Kicsontozni az önkormányzatokat, elvenni az utolsó fillért is, aztán mutogatni, hogy alkalmatlanok? És ennek az ijesztő haláltáncnak az árnyékában lefújni azokat a beruházásokat, amelyek a várost élhetőbbé tennék, de lenyomni a pestiek torkán olyanokat, amelyeket feszt nem akarnak?

Hogy Orbán nem ismer kíméletet, az persze nem új. De hogy mindehhez Tarlós István is készségesen asszisztál, és boldogan ötletel, mi ne legyen még Budapesten a hármas metrótól a Libegőig, az azért mégiscsak elképesztő. Nem kell szeretnie Karácsonyt, nem kell szeretnie az őt ejtő polgárokat. De könyörgöm, mégiscsak ő volt ebben a városban egy évtizeden át a főpolgármester!