Ellenzéki pártok: mutassátok be a jövőt a jelenben!

Publikálás dátuma
2020.05.13. 17:22

Vitaindító cikket írt Haraszti Miklós az ellenzék állapotáról.
Szerinte az Orbánnal szemben álló pártok visszatértek az egymás elleni pontszerzés önsorsrontó politikájához, az együttműködés ismét jövőidejű szóvá vált számukra. Eközben a polgárok továbbra is egyetlen dologra kíváncsiak: van-e kormányzóképes alternatíva. Javaslatokat tesz, az ellenzék hogyan állhatna helyt már a jelen viharaiban is közösen, koalícióként. Írása kapcsán Haraszti Miklóst a szerdai Megbeszéljükben Bolgár György műsorvezető kérdezi majd.
Szerző
Témák
ellenzék
Frissítve: 2020.05.13. 17:57

Budavár korábbi fideszes vezetése félmilliárdot hagyott a csődbe ment Széchenyi Bankban

Publikálás dátuma
2020.05.13. 17:16
A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. cégtáblája a bank budapesti székháza előtt 2013. július 1-jén
Fotó: Mohai Balázs / MTI
Hűtlen kezelés gyanújával tesz feljelentést az I. kerületi önkormányzat.
Ötszázmillió forintot kötött le hét évvel ezelőtt az akkor már „bedőlőben” lévő Széchenyi Banknál a Nagy Gábor Tamás fideszes polgármester által vezetett önkormányzat, s a pénzt veszni hagyták – derült ki Gelencsér Ferenc, az I. kerület momentumos alpolgármesterének Népszavához eljuttatott közleményéből. A városfejlesztési és környezetvédelmi ügyekért felelős politikus kiemelte: az önkormányzat most nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával tesz feljelentést. Emlékeztetett: amikor 2014-ben kiderült, a részben állami tulajdonú pénzintézet a csőd közelébe került, az 500 milliós lekötést nem vették ki a bankból. 
„Ha feltörnénk a lekötésünket és visszautaltatnánk a lekötött összeget, olyan lavinát indíthatunk el, amely esetleg pánikhelyzetet teremt. Megrendülhet a bizalom egy állami tulajdonúként ismert bankkal szemben, és ennek következményeit nem vállalhattuk fel.”

– magyarázkodott Nagy Gábor Tamás a budavári polgármesteri hivatalban fellelt dokumentumok szerint.

Gelencsér Ferenc szerint nem csak ez a furcsa az ügyben. – A pénz lekötése az akkori szabályok szerint törvényesen történt. Csakhogy azt a rendeletet, amely szerint a vezetés a korábbi 100 millió forint helyett 500 millió forint sorsáról dönthet bizottsági engedély nélkül, egy hónappal a tranzakció előtt fogadták el. Az ügylet titokban történt, Nagy Gábor Tamás nem tájékoztatta a pénzügyi bizottságot és a képviselő-testületet sem, az aktuális, 2013-as szeptemberi pénzügyi beszámolóból pedig kimaradt – emelte ki az alpolgármester. Szerinte a kerület korábbi vezetője valójában a Fidesz-közeli Széchenyi Bankot támogatta a az önkormányzat, vagyis a kerületiek pénzéből.      A 49 százalékban állami tulajdonú Széchenyi Bank tevékenységi engedélyét 2014. december 5-én vonta vissza a Magyar Nemzeti Bank, egyben elrendelte a pénzintézet végelszámolását számolását is, mert az intézmény működése „fenntarthatatlanná vált”. A jegybank 2015. március 3-án ismeretlen tettesek ellen feljelentést is tett a hitelintézetnél bűncselekmények elkövetésének gyanúját felvető események miatt, az ügyben a BRFK ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, ami azóta sem zárult le.
Szerző
Frissítve: 2020.05.13. 17:33

A kormány a fővárosi polgármesterekre tolná át Budapest újranyitásának felelősségét

Publikálás dátuma
2020.05.13. 16:32

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Ma délelőtt Karácsony Gergely főpolgármester és valamennyi kerületi polgármester levelet kapott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől – tudta meg a Népszava.
Ebben arról tájékoztatja az önkormányzati vezetőket, hogy Budapesten és Pest megyében van a legtöbb koronavírussal fertőzött beteg. A mai napon sajnos 341 elhunytról és 1089 aktív fertőzöttről beszélhetünk a fővárosban és Pest megyében. Bár a fertőzöttek száma – teszi hozzá a kormány fővárosért felelős minisztere - az elmúlt napokban csökkent, de Budapest továbbra is kiemelkedik a fertőzöttség terén. A fővárosban jelenleg is érvényben vannak azok a kijárási korlátozások, amelyeket március végén vezetett be a kormány. Mielőtt a kormány döntést hozna arról, hogy milyen szabályok érvényesüljenek a következő hetekben Budapesten a kormány meg szeretné ismerni a fővárosi polgármesterek véleményét is. Éppen ezért holnap három óráig várják tőlük a választ arra a kérdésre, hogy időszerűnek látja-e Budapesten a kijárási korlátozások feloldását és a fővárosi élet fokozatos újraindítását vagy még nem? A levés erősen meglepte a polgármestereket, akik a kormánytól várták a döntést, hiszen minden döntéshez szükséges adat és információ az Orbán-kabinetnél fut össze, Karácsony Gergely főpolgármestere a veszélyhelyzet kihirdetése óta nem kap adatokat a járványügyi helyzetről. A fent említett két számon túl most sem kaptak semmiféle tájékoztatást. A Népszava információi szerint Karácsony Gergely valamennyi kerületi polgármestert egyeztetésre hívott, amely jelenleg is zajlik a Városházán. A tanácskozás fő témája Gulyás Gergely levelére adandó válasz, illetve a fokozatos újranyitás közös feltételrendszerének megvitatása. Budapest újraindításának feltételeit, valamint a szükséges kormányzati és önkormányzati lépéseket ma reggel 7+1 pontban foglalta össze Karácsony Gergely, amelyről a Népszava korábban már beszámolt
Szerző