hamis tanúzás;okirathamisítás;lúgos orvos;

2020-05-14 09:41:53

Pénzbüntetésre ítéltek valakit, aki a lúgos orvos hamisan tanúskodó titkárnője lehet

A nő hamis alibit biztosított az orvosnak, és kolléganőjét is valótlan nyilatkozat megtételére vette rá.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádirata alapján a bíróság – egyelőre nem végleges büntetővégzésében – 200 ezer forint pénzbüntetést szabott ki azzal a nővel szemben, aki hamisan tanúskodott és hamis okirat elkészítésére is rábírta munkatársát - írja az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlottat, egy 64 éves nőt korábban tanúként hallgattak ki egy bűnügyben. A nő vallomása jelentőséggel bírt abból a szempontból, hogy a bűnügy terheltje, egy orvos mikor tartózkodott a munkahelyén, egy kórházban.

A nő a vallomását később módosította, feltárva annak valótlanságát. 

A vádlott a nyilatkozatot az orvos ügyvédjének adta, amelyet a védő – nem tudva annak valótlanságáról – benyújtott a rendőrségnek. A nyilatkozatot tevő nő a nyilatkozat valótlanságát elismerte, és jelezte, hogy azt visszavontnak tekinti.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a valótlan nyilatkozatot tevő nőt megrovásban részesítette, a 64 éves nővel szemben pedig büntetőügyben felbujtóként elkövetett hamis tanúzás bűntette és gondatlanságból elkövetett hamis tanúzás vétsége miatt emelt vádat a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság előtt. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat pénzbüntetésre.

A bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben 200 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a vádlottal szemben.

Bár a közleményben nem írják, de az ítélet minden bizonnyal a lúgos orvos peréhez kapcsolódik, ugyanis Bene Krisztián volt titkárnőjét vádolták meg azzal, hogy hamis alibit biztosított az orvosnak, és vette rá kolléganőjét a valótlan nyilatkozatra. Az ügyészség ráadásul annak idején többek között a két nő vallomása miatt akarta megszüntetni a nyomozást.

Bene Krisztiánt 2018-ban egy öt éven át húzódó eljárást követően 11 év börtönbüntetésre ítélte a Kúria. Az ítélet szerint előre eltervelten, orvosi esküjét semmibe véve, különös kegyetlenséggel megtámadta volt barátnőjét, Renner Erikát.

  

A vád szerint Bene Krisztián saját otthonában támadta meg Renner Erikát, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele. Renner Erika épp indulni készült, amikor egy maszkos alak visszatuszkolta a lakásba, megkötözte, kábító-altató injekciót adott a combjába, majd levetkőztette, nemi szervét és annak környékét maró lúggal öntötte le. Az öntudatlan áldozatot bevonszolta a fürdőszobába, ezután lemosta a nőt kamillateával, pokrócba csavarta, elvette telefonját és laptopját, hogy a támadást rablásnak álcázza, majd rázárta az ajtót, és magára hagyta. A maró anyag teljesen szétroncsolta Renner Erika nemi szervét, így az életminősége a számtalan beavatkozás ellenére sem lesz ugyanolyan, mint előtte.