Cherchez la femme, keresd a nőt – mondták ki először az idősebbik Alexandre Dumas Párizs mohikánjai című regényében, majd a belőle készült színdarabban, s azóta megszámlálhatatlan sok műben. Leginkább a detektívek tekintették eligazítónak a dumas-i tételt: a rejtély hátterében kell lennie egy nőnek is. Ha A három testőr írója manapság élne, alighanem más kulcsmondattal állna elő: keres a nő, la femme cherche. S a nem mindig sikeres detektívekkel ellentétben rendszerint meg is talál. Főként, ha nagyhatalmú figura vagy. Akkor is, ha nem hírhedt – és e hatalmával visszaélni sem rest – nőcsábász, akit le is kell emiatt leplezni.
Biden bajban
Szó sincs arról, hogy a Me Too-mozgalom ne volna jogos és időszerű is a még legkevésbé sem teljes női egyenjogúság érdekében. Aminthogy az is érthető, ha a szexuális megalázottságukat olykor évtizedekig titkoló nők felbátorodtak a szuper macsók lebuktatásán, s amint egyikőjük ki merte mondani vádját, sorra állt elő a többi áldozat is. A női karriereket mohó vágyainak alárendelő hollywoodi filmmogul, mindenható tévémenedzser, tévésztár vagy éppen politikus bukása pedig érthetően új leleplezéseket szült. De persze alaptalan gyanúsításokat is. Mára pedig ott tartunk, hogy irdatlanul nehéz eligazodni, ha a nő keres és – talál. Az elmúlt három évben több mint 250 menedzser, celeb és politikus került célkeresztbe, némelyikük börtönbe is. S ekként a közélet színpada is átrendeződött.
Még pár évtizede is legfeljebb pikáns, de nem politikus téma volt a szex. Mitterrand francia elnök szeretőjéről tudott a párizsi elit, Kennedy amerikai elnök csélcsapságát a sajtó fedezte, utóda kérte is az újságírókat hasonló tapintatra. Eisenhower titkos kedvesének sztorija a történészekre maradt. Egy ország kacagott a jámbor Carter elnökön, aki egy Playboy-interjúban elárulta, hogy már megcsalta feleségét, de csak gondolatban… Amerikában a fordulat a nyolcvanas években jött, amikor a JFK-imitátor elnökjelölt, Gary Hart pökhendien még biztatta is a médiát, hogy csak keressék barátnőjét. Megtalálták. Az Arkansas állam kormányzójaként még vígan házasságtörő Bill Clintont már a Fehér Házban találta meg egy nő (majd még több a múltjából), akinek zaklatási keresetében tett hamis tanúvallomást: letagadva a már elnöki szeretőjét. S amikor a republikánusok elmentek e botránnyal az elnökperig, a demokraták sietve lebuktatták elébb az ő házelnöküket, majd annak utódjelöltjét – nőügyével.
Mostanra oda jutottunk, hogy a két nagy párt elnökjelöltje egyaránt szexuális zaklatás gyanúsítottja, ha nem is perben, csak a politikában. S a legkevésbé sem egyformán. Nem is csupán azért, mert Donald Trumpot vagy két tucat nő vádolta meg szexuális zaklatással, a biztosra vett demokrata kihívóját pedig (legalábbis egyelőre) csupán egyetlen. Ráadásul az elnök korábbi ügyvédje már börtönben, amiért tiltott módon hallgatási pénzt fizetett kliense nevében egy pornósztárnak. Maga Trump – még választási kampánya finisében – otromba macsóként dicsekedett egy (naná, hogy előkerült!) videófelvételen: hogyan képes egy celeb a nőket ágyékuknál megragadva célját elérni. S ahogy négy éve, most sem emiatt van bajban, tábora megvonta a vállát akkor és most is, sok hívének vélhetően még tetszik is e rámenősség. Bajba Joe Biden került, aki politikusként éppenséggel fellépett a zaklatások megbüntetése végett, s akinek megvádolója egy nem éppen szavahihető, állításait gyakorta változtató nő. De hát Biden a demokraták jelöltje, s az ő tábora nemcsak kiállt a Me Too-mozgalom mellett, hanem hirdette, hogy hinni kell az előálló nőknek. De meddig, és mindig?! Két éve puszta (félreértésen alapuló) gyanúsítás hatására túlbuzgó kolléganői lemondásra kényszerítették minnesotai szenátortársukat, Al Frankent.
Most jutott eszébe
Mindenesetre Biden aligha követheti (ez ügyben szokatlanul szófukar) ellenfele cinikus tanácsát: tagadja le, s minősítse hiteltelennek vádlóját. Több se kellene a trumpista tábornak, amely máris gúnyolja a nőknek elvben és általában hitelt adó demokratákat: ha tavaly a mi főbírónk múltjából előbukkant nő vádját komolyan vettétek, akkor kezeljétek hasonlóan a ti elnökjelöltetek „zaklatását”. Biden így is tett: a zaklatást kategorikusan tagadó tévéinterjújában elismerte, vádlójának joga van előállni. Pedig vádlója kétségbe vonta Biden jogát védekezni: lépjen vissza az elnökjelöltségtől – tanácsolta Tara Reade, egyúttal kikérve magának, hogy ő a választást akarná befolyásolni, hiszen neki sem Biden, sem Trump nem kell. Ez logikus, lévén Sanders támogatója (mi több: Putyin-magasztaló), ahogy persze az a kérdés is, hogy miért akkor lépett elő, amikor Biden elhúzott az addig vezető Sanders szenátor mellett?
S hát nemcsak e sajátos időzítés teszi gyanússá a gyanúsítót: Tara Reade tavaly egyike volt azon nőknek, aki tudatták, mennyire zavarta őket Biden régi rossz szokása, a beszélgetőpartnere hajának, vállának simogatása. Mert ami neki amolyan apás gesztus, az másoknak, kivált nőknek, kellemetlen lehet. De tavaly Reade sem beszélt szexuális zaklatásról, az valamiért csak most márciusban jutott eszébe. Hogy amikor 1993-ban Biden kongresszusi irodájában dolgozott, a szenátor egy nap a Capitolium épületeinek egyikében a néptelen folyosó falához szorította és szoknyája alatt bedugta ujját a nemi szervébe. Ami (nem egyetértő partnerek esetében) bizony durva formája a szexuális zaklatásnak, s persze büntethető is. Sajnos Reade sem az időpontra, sem az épületre nem emlékszik. Ez aztán felfogható a zaklatást elviselni kényteleneknél gyakori tudatzavarnak, de akár annak is, hogy ily módon lehetetlenné teszi Bidennek előállni alibivel ("nem is voltam aznap Washingtonban, éppen konferencián ültem", stb.). Vagyis beállítottság kérdése a vád jó vagy rosszhiszemű kezelése. Mindenesetre az amerikai sajtó komment-rovatait bejárta egy nyugdíjas, és éppen zaklatási vádak sorát vizsgáló ügyész ama véleménye, hogy Tara Reade vádja nem túl életszerű (ahogyan az sem, hogy az ezrek által látogatott kongresszus bár néptelennek tűnő folyosóján egy szenátor ilyesmivel próbálkozzon, akár csak valós partnerével, pláne vonakodóval).
Egyik kutya, másik eb?
Viszont virul a vád a politikai porondon. A republikánusok a (végül persze beiktatott) főbíró – szenátusi meghallgatásig jutott – ügyét dörgölik a demokraták orra alá: ha a Kavanaugh-ot vádoló Blasey Fordot hitelesnek tartottátok, Tara Reade-t miért nem? Utóvégre a távoli múltban történtek óhatatlanul kétségeket ébresztettek mindkét esetben, amint Tara Reade tanúi is (Blasey Ford persze eskü alatt vallott, s a mellette tanúskodni akarókat a republikánus bizottsági többség nem engedte meghallgatni, az FBI-t meg vizsgálódni). Reade szavait olyanok igazolnák, akiknek ő az eset után (gyakran évekkel) állítólag elmesélte. Ám például öccse előbb csak a simogatásokra emlékezett, majd napok múltán már a durva zaklatásra is… Tara hajdani válóperének előkerült irataiban van utalás a Biden-irodában történt felzaklató esetre, de nem konkrét zaklatóra, s a hölgy még tavaly is magasztalta az immár ex-alelnököt. S az akkori munkatársak egyike sem emlékszik arra a panaszra, amelyet Reade állítólag tett, amiért(?) eltávolították, s amelynek iratait egyelőre nem találják. Biden biztat a felkutatására, csak a zárolt politikai (nem személyes jellegű) iratait óvná, jó okkal: aranybánya lenne a Trump-tábor kampányának. Történetesen Reade egyik ügyvédje az elnök egyik bőkezű támogatója, viszont a már elítélt Weinstein áldozatainak is védője (a másik pedig az orosz Sputnik hírügynökség bedolgozója…)
Mert ha az elnök nem száll is bele ebbe a csatába, hívei annál buzgóbban. Őket ugyanis csöppet sem zavarja a főnöküket vádló hölgyek léte: nekik elég az „egyik kutya, másik eb” kép kialakítása. Nem Trumpot jöttek dicsérni (azt ő naponta megteszi), hanem Bident temetni. S megkönnyíti dolgukat, hogy 27 esztendővel később sem a vádat, sem a védelmet nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani. S a választási, sok tízmillió szavazóból álló esküdtszéket hiába is figyelmeztetnék e jogi alaptételre: a verdiktet voksukkal fogják kimondani. A demokratákat az is megköti, hogy a szavazótábor egyharmadát kitevő Sanders-híveket a világért sem szeretnék hergelni (Hillary Clinton bukásába ez is belejátszott), tehát eszükben sincs Reade-t ilyen hátsó szándékkal vádolni (persze, ha Biden tényleg visszalépne, pártszakadást kockáztatnának azok, akik az előválasztásokon erős másodiknak akarnák útját állni). Ez a 22-es csapdája: Bident védeni és Tarát támadni egyaránt kockázatos, hiszen bármikor előkerülhet újabb vádló, akár jószántából, akár jó pénzért. S közben fél Amerika nyomoz, a mérvadó média és a közösségi portálok önkéntesei is. Ha meggondoljuk, hogy 2004-ben a demokrata elnökjelölt John Kerry kitüntetéses vietnámi szolgálatát lejárató kampánnyal sikerült „leszállítani” a sorozást elbliccelő ifjabb Bush szintjére, akkor Bidenen alighanem csak Trump segíthet: a mindent háttérbe szorító vírusválságban tanúsított kétbalkezes kormányzásával.
