Litvánia;Észtország;Lettország;

2020-05-15 13:35:31

Megnyitották közös határaikat a balti országok

Azonban aki lett, észt vagy litván területen kívülre utazik, arra visszatérve továbbra is 14 napos izoláció vár.

Észtország, Lettország és Litvánia pénteken megnyitotta a koronavírus-járvány miatt korábban lezárt közös határait, létrehozva ezzel Európa első utazási „buborékját”. A határnyitás első öt órájában körülbelül 120 jármű lépte át a lett-litván határt – mondták el tisztségviselők.

A három ország állampolgárai szabadon utazhatnak a Baltikumon belül anélkül, hogy két hét karantén várna rájuk hazatérésük után. Ugyanakkor

Örülhetünk, hogy sikerült megfékeztünk a vírus első hullámát, és az Európai Unión belül elsőként megnyithattunk határainkat – mondta Saulius Skvernelis litván miniszterelnök a három ország kormányfőinek közös videoüzenetében.

„A balti utazási buborék lehetőséget biztosít a cégeknek az újranyitáshoz, és reménysugár az embereknek, hogy az élet visszatér a megszokott kerékvágásba” – tette hozzá Skvernelis.

A politikai vezető egyúttal aláhúzta: meg kell őrizni az óvatosságot és a felelősségtudatot.

A három ország

A balti országokban alacsony a naponta regisztrált új fertőzöttek száma, és már április végétől megkezdődött a korlátozások fokozatos enyhítése. A térségben a Covid-19-hez köthető halálesetek száma nem haladta meg a 150-et.

Litvánia, Lettország és Észtország az eurózóna három legszegényebb tagja, amelyek gazdaságát szoros szálak fűzik egymáshoz. A balti országok 7-8 százalékos gazdasági visszaesésre számítanak idén. Litvánia kétszámjegyű csökkenést prognosztizált, ha nyárig nem indul újra a gazdasági élet.