koronavírus;Merkely Béla;

2020-05-16 13:41:02

Merkely szerint Budapest is készen áll egy fokozatos nyitásra

„Nem arról van szó, hogy itt az emberek fegyelmezetlenek, hanem nagy a népsűrűség, ezért a járványügyi intézkedések betartására még nagyobb figyelmet kell fordítani” – fogalmazott.

A szakembereket is megdöbbenti, milyen kevés koronavírus-fertőzött lehet Magyarországon – mondta az InfoRádiónak adott interjújában a Semmelweis Egyetem rektora. „8200 PCR-vizsgálatot követően összesen két pozitív esetet találtunk, az átfertőződés aránya a vizsgálatok keddi állása szerint 6 ezrelék körüli. Az adatok ebben a nagyságrendben vannak” – utalt arra, hogy a szombatig folytatódó szűrővizsgálatok hivatalos, pontosabb eredményét csak később tudják közölni, de lényegi változás már aligha lesz.

Ez az eredmény márpedig

Arra a kérdésre, hogy minek tulajdoníthatók az eredmények, azt mondta, „jó kérdés”, de abban már biztos, hogy az elmúlt hónapokban, összesen nem volt több koronavírus-fertőzött Magyarországon, mint százezer, amivel a szakemberek is meglepetten szembesülhettek a héten körvonalazódott eredmények tükrében, ő maga is ennek a számnak a négy-ötszörösét várta. 

„Az okok között egyrészt a nagyon korai, jó döntéseket kell kiemelni, ugyanis időben, még a behurcolt esetek idején megtörténtek a szigorító intézkedések, a kijárási korlátozások és az iskolák, felsőoktatási intézmények bezárása, ezzel párhuzamosan a maszkhasználat kötelezővé tétele. Ez játszik a legnagyobb szerepet” – szögezte le az orvosegyetemi rektor, aki példát is hozott rá: egy erdőtüzet könnyebb eloltani, amíg még csak kevés fa ég.

Szerinte a spanyol járvány tanulsága az, hogy milyen kicsi nüanszokon tudott múlni az, hogy a járvány mennyire lesz nagy, hányan kerülnek kórházba és mennyien halnak meg, de szerinte már kijelenthető, hogy a jó döntésekkel nagyon együttműködő lakosságnak is köszönhetően Magyarország legyőzte a járvány első hullámát, így pedig a második hullám legyőzésére is képes lehet. Mert hogy jönni fog: ha nem is a magánlakásokban, de az intézményekben – például idősotthonokban, hajléktalanszállókban – „továbbra is cirkulál a vírus”, ezért reméli, hogy a következő egy-két hónapban ezeken a helyeken is „nagyon nagy sikereket tudnak majd felmutatni”. A recept egyszerű: a fertőzötteket és a nem fertőzötteket el kell különíteni, fertőtleníteni kell, és egyszer csak jelentős mértékben csökken a vírushordozók száma.

Szerinte a második hullám nem lesz akkora, mint most, meglepni már nem fogja Európát és Magyarországot sem az ősz, de a vakcina kifejlesztésére, amellyel a leginkább veszélyeztetett populációt meg lehet védeni a vírusfertőzés súlyos következményeitől, az egész világ már nagyon vár.

Budapesttel kapcsolatban azt mondta, szerinte egy fokozatos nyitásra a főváros is készen áll.

Azt gondolja, Budapest bebizonyította, hogy a saját maga és az ország érdekében is fegyelmezetten be tudja tartani a korlátozásokat.

Most viszont eljött a lassú lazítás ideje, ideje kicsit kimenni a szabadba, élvezni a jó időt és a napsütést. A szabad levegőn való mozgás pedig az egészség megőrzése szempontjából fontos. Kiemelte ugyanakkor, hogy a megfelelő távolság megtartásával lehet mindezt tenni, zárt térben pedig mindenki viseljen maszkot. Úgy véli, a maszkviselés lesz valószínűleg a legutolsó eltörölhető járványügyi intézkedés, ez még sokáig velünk lesz a mindennapokban.