Napsugár a házfalon

Publikálás dátuma
2020.05.19. 11:00

Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP
Először láthatóak egy térben a világhírű amerikai festő, Edward Hopper tájképei. De a Beyeler Fondation Hopper kiállításának nem ez az egyetlen különlegessége.
Ritka az olyan kiállítás, amelyről kilépve az ember bármerre néz, mindenütt festményeket lát. Ezt a katartikus élményt képes létrehozni az az Edward Hopper kiállítás, amely néhány napja újra látható a Bázel melletti Fondation Beyelerben. A tárlat ötlete, majd megszervezése, a hozzá készült katalógus megszerkesztése Ulf Küster művészettörténész és kurátor nevéhez kötődik. Küster katalógushoz írt bevezetőjéből az is kiderül, hogy a kiállítás ötlete akkor merült fel benne, amikor az 1928-ban készült Cape Ann Granite egy hosszútávú kölcsönszerződés megkötésével a David Rockefeller gyűjteményből átkerült a Fondation Beyeler állandó gyűjteményébe.    Hopper 1928 nyarán láthatta a Cape Ann sziklát, amikor feleségével, Joval a Massachusetts-i Gloucesterbe utazott. Hopperék szokása ugyanis az volt, hogy októbertől májusig New Yorkban tartózkodtak, ilyenkor készültek az olajfestmények, júniustól szeptemberig pedig utaztak. Az utazások helyszínein emlékeztető rajzok és akvarellek készültek, ezek közül jó néhány be is került a válogatásba. A kiállítás nyolc szobáján végigsétálva végignézhetünk egy road movie-t, több mint hatvan pillanatba sűrített történetet. Kisvárosi házak, a teraszukról messzeségbe néző nők és férfiak, tengerpartok szikláin megcsillanó napfény, szélbe forduló vitorlás, lemenő napban magányosan álló világítótorony, üres vasúti átjáró holdfényben vagy elhagyatott, utcai lámpákkal megvilágított erdő széli benzinkút. És mire a filmünk végére érünk, már pontosan ugyanazt a Hopper-i melankóliát érezzük, amit nagyvárosi pillanat képeiből már oly jól ismerünk.
A Fondation Beyeler a világ egyik legszebb múzeuma. A Berower Park közepén álló épületet a világhírű építész, Renzo Piano tervezte. A megrendelőnek és tervezőnek is legfőbb célja az volt, hogy az épület tökéletesen illeszkedjen az őt körülvevő tájba. Kiállítótereit négy fal alakítja, mozgatható falakkal tovább tagolható. Az épületet a nyugati oldalán hosszú, keskeny, üvegbe burkolt télikert határolja, északon és délen a kiállító termeket is padlótól a mennyezetig érő ablakok választják el a természettől. És ezek az óriási üvegfelületek kapcsolják össze Hopper műveit az épületet körülvevő tájjal, ezzel elérve azt, hogy a természet valódi részévé válva láthassuk őket. Mindeközben különleges párbeszéd jön létre is a műalkotások és a távolban látszó hegycsúcsok, az ősfák, a szőlőültevények, a zöld fű, a felhős ég és a napsütés között.  Hopper egy beszélgetésben azt mondta, mindig a napfényt akarta megfesteni a házfalon. És pontosan ez a fényjáték az, ami annyira megbabonázó a képeiben, hogy többi között, olyan filmesek munkáit inspirálta képeivel, mint Hitchcock, David Lynch vagy Wim Wenders. Ami talán köszönhető annak is, hogy Hopper úgy és abba a pillanatba tudta összesűríteni műveiben az időt, hogy mindig ott érezni bennük a megelőző és a következő pillanatot is. Szinte várjuk, hogy a kamera forduljon tovább, és megláthassuk, mit néz a távolba révedő nő alak, mi történhet a lehúzott redőnyű házban vagy mikor gördül be egy autó az elhagyatottnak tűnő benzinkúthoz. Hiszen miközben az ember Hopper kiállítást vagy akár egy albumot lapozgat, akkor is filmet néz, most éppen egy road movie-t a végtelennek tűnő amerikai tájban.    És ez a road movie most valóban látható is, mint a kiállítás highlight-ja. Wim Wenders 3D-s kisfilmje, a Two or Three Things I Know About Edward Hopper a rendező személyes tisztelgése Hopper előtt, akiről egy, a YouTube-on látható, a kiállítás kapcsán készült beszélgetésben elmondja, hogy ő valóban látni, Hoppertől tanult. A moziterembe tehát egy 3 dimenziós képet generáló szemüveget viselve léphetünk tehát be, és bárhol is kapcsolódunk a filmbe, szinte biztos, hogy ott is maradunk a következő vetítésre. Mert minden egyes újra nézéssel újabb és újabb apró finomságot vehetünk észre. 
Ezek után nem csoda, hogy kilépve a Fondation Beyeler parkjából, még mindenütt Hopper képeket keres és talál is az ember. És teheti ezt most újra, bár ott jártunkkor még senki sem tudta, hogy nem sokkal később karanténba kerül szinte az egész és a képek is, és egy szemvillanás alatt a közösségi oldalakra és a világ minden országának nagy hírportáljaira fotókban is megérkezik a hopperi hangulat. Kinézve pedig saját karanténunk ablakán érdemes  keresni a napfényt a szemben lévő ház oldalán. Így mindenkinek lehet saját Hoppere. Meg aztán a melankóliához is mindig jár egy kis remény, na az az, ami mindig ott van abban a napcsíkban.

Névjegy

Edward Hopper (1882.-1967.) Amerikai realista festő. Pályáját illusztrátorként kezdte majd művészeti tanulmányi után műveit kortársaival ellentétben nem az avantgard újításai, hanem a realista hagyományok folytatása inspirálta. Munkásságára a német, francia és orosz irodalom mellett olyan festők voltak nagy hatással, mint Velázquez, Goya, Gustave Courbet és Édouard Manet.

Nyitás, zárás, nyitás

A január 26-án először megnyitott Hopper kiállítás május 17-éig lett volna látható, de semmi sincs úgy, ahogy azt még február végén a kiállítást végignézve gondoltuk. Az óvatos nyitásnak köszönhetően május 11. óta a karanténba került Hopper képek július 26-ig újra láthatóak. De amíg az országhatárok is újra nyílnak, addig megmarad nekünk a virtuális látogatás. A Fondation Beyeler YT oldalán tárlatvezetések és beszélgetések is láthatók a tárlatról.   

Pékek és magyar hangok

Publikálás dátuma
2020.05.19. 09:30

Fotó: Népszava
Egységes szabályozással könnyebb lenne a szinkronszínészek élete is - véli Rajkai Zoltán. A színész és szakszervezeti vezető lehetetlen online próbák mellett morális dilemmákról is mesélt.
A koronavírus járvány miatt nemcsak a színházak zártak be és a filmforgatások nagy része maradt abba, de a szinkronstúdiók nagy része is leállt – derül ki Rajkai Zoltán, a Színházi Dolgozók Szakszervezete (Szídosz) Szinkron Alapszervezete elnökének, a budapesti Katona József Színház színészének szavaiból. - A veszélyhelyzet kihirdetésekor szakszervezetként azt javasoltuk, hogy a kiszámíthatatlan kockázatok miatt egységesen teljesen álljanak le a szinkronstúdiók, és csak otthonról elkészíthető, hangalámondások, narrációs filmek készüljenek el. Néhány stúdió ki is találta saját home office rendszerét, nagyjából 60-70 olyan színészről tudok, akinek otthonában adottak lettek az egyszerűbb szinkronmunkák feltételei. Ugyanakkor egységes elhatározás és szabályozás híján összevissza állapot alakult ki: van olyan stúdió, amely teljesen bezárt, van, amelyik otthonról is és cégen belül is dolgoztat és olyan is, amely szinte normál üzemmódban működik. Előfordult, hogy a kockázatot nem vállaló magyar hangot lecserélték, de arra is van példa, hogy az utód odaadta gázsiját a leváltott művésznek – meséli a szinkron karanténlétéről Rajkai Zoltán. - A SZIDOSZ Szinkron Alapszervezet kért egészségügyi állásfoglalást az illetékesektől, de nem válaszoltak, így aztán a felelősség személyes és egyéni maradt, a rizikó pedig nemcsak egészségügyi, hanem egzisztenciális és morális is: megbélyegzik-e azt, aki elvállal egy munkát és kimegy a stúdióba, vagy elveszik-e a szerepet, ha nemet mond - mondja. - Később egyes stúdiók pandémiás protokollokat dolgoztak ki. Saját fejhallgatója a legtöbbeknek amúgy is volt, a stúdióban amúgy is egyedül ül a színész, a várakozó helyiségben van elég hely a kötelező távolság megtartására és igyekeznek rendszeresen fertőtleníteni. – villant fel lehetőségeket. - Nem gondolom, hogy a home office szinkronizálás bevett módszerré válna a járvány tapasztalataiból okulva. Egy színvonalas mozifilm szinkronját nem lehet otthonról igényesen megoldani, a stúdiók éppúgy nem fognak bezárni, ahogy a pékek sem mennek tönkre azért, mert a karantén ideje alatt sokan otthon sütöttek – talál meglepő hasonlatot.
A szinkronmunkák csökkenése mellett a filmforgatások beszüntetése is érzékenyen érinti a színészeket. - Hivatalos adatokat nem tudok arról, hogy mennyire állt le a filmipar, de a csökkenést tapasztaltam. Volt forgatás, amely újraindult, ők is próbáltak pandémiás protokollt kitalálni, de nem működött, a túl lassú tempó, a maszk lehetetlensége mellett számos más akadályba is ütköztek. Ebben az esetben is összekeveredett az érdek, az igény és a személyes hozzáállás. Sajnos sokan kockáztatnak. Jó lett volna, ha van az ember feje fölött egyértelmű szabály, törvény és felelős döntéshozó – mutat be dilemmákat Rajkai Zoltán. Az előadóművészek nagy részének súlyos egzisztenciális problémákat okoz a járványhelyzet. A szerencsésebbek nem maradtak teljesen jövedelem nélkül, de az ő bevételeik is jelentősen csökkentek. Így van ezzel Rajkai Zoltán is, aki anyaszínházában alkalmazotti jogviszonyban dolgozik. - Az alapfizetésemet megkapom, de a rendszer úgy működik, hogy az alap viszonylag alacsony és a játszott előadások számának arányában jutunk több jövedelemhez. Azaz, mióta a színház bezárt, és nincs más színészi munka sem sokkal kevesebbet, kb. az átlag harmadát keresem most, igaz, kevesebbet is – lényegében csak élelmiszerre – költünk – írja le helyzetét. Sokan sokféleképpen próbálnak tovább dolgozni, online próbák és előadások, karanténkoncertek zajlanak. A Katona József Színház is reagált a helyzetre. - Készítettünk egy vicces sorozatot arról, hogy online próbálni lehetetlen. Emellett a járvánnyal kapcsolatos kampányokban vettünk részt, oktatófilmeket csináltunk, a költészet napján online szavaltunk és közzétettünk egy-egy régebbi előadást a neten – sorolja.
A vidéki színházakban már lehet próbálni, és a remények szerint nemsoká a fővárosban is megkezdődik a lazítás. Vannak, akik szerint ha nincs előadás, nem érdemes hónapokkal előbb próbákat kezdeni. - Az igaz, hogy nézők még nem jöhetnek a színházba, de egy próbafolyamat két- két és fél hónapos mindennapi munka, azaz, egyáltalán nem értelmetlen elkezdeni. Én augusztus és október közöttre „ki vagyok adva” Kaposvárra, ahol Fekete István Hajnalodik c. színdarabjának egy átdolgozását – rendezem Hajnal hasad címmel. Az előadás próbái augusztus 1-én kezdődnek, tehát egy hónappal korábban a normál évadkezdéshez képest. A Katonában két tervezett bemutató próbái el sem kezdődtek a járvány kitörése miatt, ha lesz nyitás, gondolom, ezek kezdődnek először. Minden év tavaszán le szoktunk ülni szerződtetési tárgyalásra a színház vezetőivel, ez idén online zajlott. Máté Gábor sokat kommunikáló, együttműködő vezető, sokat beszélünk egymással. A kényszerszünet pedig talán segít abban, hogy az előtte zajlott eseményeket feldolgozzuk. Nagyon nehéz évadunk volt – utal sok, nem művészeti, hanem kultúrpolitikai térben játszódott ügyre Rajkai Zoltán, aki bizakodó, de van benne aggodalom. - Időközben változott az önkormányzat fenntartói feladata, kiesett a jegybevételünk egy része, így bizonytalannak érzem a helyzetet – meséli a négygyerekes színész, aki húsvét óta Balatonon tölti idejét. - A gyerekek online oktatása működik, bár tagadhatatlan, hogy a felborult idő és az önállóság kényszere miatt néha „szétesnek”. Nem tapasztaltuk a Budapest-vidék ellentétet, senki nem fogadott minket betolakodóként, fertőzéshordozóként. Még szezonon kívüli a feeling, nekem pedig előre hozott szabadság érzésem van – fejezi be Rajkai Zoltán.

Viharban

A budapesti Katona József Színház a 2019-es őszi évadkezdés óta többször is a kultúrpolitika kereszttűzébe került. Gothár Péter rendező szexuális zaklatási botránya a teátrum elleni tüntetésig fajult, és a kulturális törvény módosításának egyik okaként említették kormánypárti politikusok. A törvénymódosítás ellen az ellenzékhez sorolt művészek és kultúra iránt érdeklődők demonstráltak „A kultúra nemzeti alap” címmel. A decemberben elfogadott törvénymódosítás része, hogy a színházak vezetőinek kiválasztása a finanszírozó joga, ami a parlamenti ellenzékhez tartozó, és több teátrumot az állammal közösen fenntartó budapesti vezetést hozta nehéz helyzetbe. A több hónapos, politikai adok-kapokkal megtűzdelt tárgyalássorozat eredménye végül az lett, hogy öt színházat – a Katona József Színházat, az Örkény Színházat, a Radnóti Színházat, a Trafót és a Városmajori Szabadtéri Színpadot – kizárólag a főváros finanszíroz.   

Komoly visszaesésre számítanak a zeneiparban

Publikálás dátuma
2020.05.19. 08:30

Fotó: Népszava
A most kapott fizetést a szerzőknek egy év helyett sajnos várhatóan hosszabb időre kell beosztaniuk
Csaknem kétmilliárd forint jogdíjat fizetett ki az Artisjus hétezernél több magyar dalszerzőnek negyvennégyezer zeneműre május közepén. A Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület nemcsak a magyar, hanem a külföldi művek magyarországi lejátszásait is számontartja, kifizetéseit intézi. Ezúttal 3,7 milliárd forintot osztott fel a magyar és külföldi dalszerzők és örököseik között. A zenészek bevételeinek átlagosan huszonöt százaléka a jogdíj, a járványhelyzet miatt az élőzenei fellépések elmaradásával viszont sokaknak ez lett a fő, vagy akár az egyetlen jövedelemforrása. Májusban a tavalyi rádiós, televíziós elhangzások után járó, és a vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene utáni jogdíjakat kapják meg a dalszerzők. A „nagyfelosztás” második ütemében az Artisjus július elején fizeti ki többek közt a tavalyi koncertek, filmzenék után járó jogdíjakat. A kifizetett szerzői jogdíjak hét százalékából az egyesület idén is szociális és kulturális alapot különít el a szerzők szándéka alapján. „A szerzői jogdíjak erősen függenek a zenét használó iparágak – pl. rendezvények, vendéglátás, turizmus, média – sikerétől. Mivel a gazdasági szakemberek, ha eltérő mértékben is, de minden területen komoly csökkenést jeleznek előre, a most kapott fizetést a szerzőknek egy év helyett sajnos várhatóan hosszabb időre kell beosztaniuk. A mostani járványhelyzet visszaesése majd jövőre érezteti hatását a kifizethető jogdíj összegében” – hangsúlyozta dr. Szinger András, az Artisjus főigazgatója. 
Nemrég tették közzé az Egyesült Királyság 2019-es adatait is: a tavalyi év rekordbevételt, 810 millió fontot (324 milliárd forintot) hozott a zenei jogdíjakból, jövőre azonban visszaesés várható. „A meghiúsuló élőzenei és nyilvános előadásokból befolyó jogdíjak összegének csökkenése egyelőre beláthatatlan, de drasztikus lesz, a lassabban érkező nemzetközi befizetések miatt ennek hatása jövőre is érezhető lesz” – nyilatkozta Andrea Martin, a brit zenei előadói jogi szövetség (PRS) vezérigazgatója, tudósított az MTI. Összehasonlításképpen: a PRS 145 ezer dalszerzőt, szövegírót, kiadót tömörít, ezek jogdíjbevételeit biztosítja. A szervezet 18,8 trillió „előadást” rögzített 2019-ben, beleértve a koncerteket, streameléseket, letöltéseket, a rádiós és televíziós közvetítéseket, valamint a háttérzenét. A brit zeneipart képviselő UK Music összesítése szerint a tavalyi 1,1 milliárd fontról (440 milliárd forintról) kétszázmillió fontra (80 milliárd forintra) zuhanhat idén az élő zene hozzájárulása a brit gazdasághoz. Drasztikus lesz a háttérzene utáni bevételkiesés is, feltehetően a streamelésből származó jogdíjbevételek esetében lesz csak kisebb csökkenés.

Növekedés a hangfelvételpiacon

Világszerte, így hazánkban is nőtt a hangfelvételpiac bevétele 2019-ben, nemzetközi téren 20,2 milliárd dollár folyt be, itthon 4,4 milliárd forint. A zeneipar nemzetközi szervezete, az IFPI által publikált adatok szerint a streaming bevétel 22,9 százalékkal emelkedett, és a teljes hangfelvétel-ipari bevétel több mint felét teszi ki. Mint arról az MTI beszámolt a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) közleménye alapján, hazánkban a fizikai hanghordozók piacán másfélmilliárd forint volt a teljes tavalyi bevétel, ami kis mértékű növekedést jelent, noha az eladott darabszám csökkent. A digitális értékesítésen belül közel negyven százalékos növekedés volt tapasztalható, a kategóriában hazánkban is a streaming vezet, jelentős emelkedéssel. A hanghordozók 2019-es értékesítésének legnagyobb részét a hazai kiadványok adják, klasszikus zenei lemezből több mint százezer fogyott tavaly. 

Szerző
Témák
Artisjus jogdíj