Parlament;koronavírus;

2020-05-18 14:20:00

Kásler Miklóst kereste az ellenzék a parlamentben

Lopakodó diktatúra, kommunista tempó kontra sikerjelentés - megint ül a T. Ház.

Tízezer és egy magyar állampolgárt hoztak haza eddig külföldről és 541-en várnak még erre – mondta az Országgyűlésben Szijjártó Péter. A külügyminiszter szerint már több mint 132 millió maszk halmozódott fel a raktárakban, Kínából és Japánból is kapunk a vírus kezelésére szolgáló gyógyszereket. Eddig 526 cég igényelt 93 ezer munkahely megvédéséhez bértámogatást, sorolta a külügyminiszter . És megerősítette Orbán Viktor, illetve Gulyás Gergely korábbi mondását, miszerint a felhatalmazási törvényt pedig vissza fogják vonni, és emiatt „sokan belesülnek az ezzel kapcsolatos hazugságaikba”.

Csak a multiknak

Arató Gergely (DK) szerint Orbán Viktornak arra nem volt „ideje”, hogy elmenjen Brüsszelbe az Európai Parlamentbe a magyar jogállamiságról vitázni, de egy nappal később el tudott utazni Belgrádba. A politikus szerint a bértámogatás  csak a nagyvállalatoknak szól, magyar kis és közepes vállalkozások semmilyen segítséget nem kapnak, továbbra sem segít a kormány a munkájukat veszített embereknek.

A kórházakban továbbra sincs elég maszk, védőfelszerelés, emiatt kiemelkedően magas az itt megfertőződöttek száma - ahogy a betegségben elhunytaké is (13 százalék) míg más országokban az arány jóval szelídebb.

Közmunka és más semmi

Keresztes László Lóránt az LMP frakcióvezetője azzal kezdte, hogy az egészségügyben dolgozók még mindig nem kapták meg a beígért bérkiegészítést. A gazdaságvédelmi alapból 82 milliárd forintot a Belgrád-Budapest vasútvonalra csoportosítottak át, a „kínai nagyhatalmi érdekek szolgálatában”, miközben ebből a pénzből a kormány számításai szerint 125 ezer munkahelyet lehetne megmenteni. A vasútvonalnak nincs semmi értelme, nem fog soha megtérülni, ezt a kormány maga ismeri el azzal, hogy titkosítja annak részleteit. Az eddig bejelentett intézkedések a mintegy 45 ezer milliárdos GDP 0.37 százalékát teszik ki mindössze, miközben korábban a kormány 20 százalékról beszélt,  a munkanélkülieknek pedig leginkább csak közmunkát tud ajánlani a kabinet.

Szijjártó talán hasson oda

Kocsis Cake Olivio (Párbeszéd) szerint, ha járványhelyzet van, akkor Kásler Miklósnak itt kellene lennie a parlamentben, ehelyett folyamatosan hiányzik, nem látja el a feladatát. És ha már a vasútépítés kapcsán ilyen jóba van a kormány a kínaiakkal, Szijjártó Péternek beszélnie kellene kínai kollégájával, mivel épp egy kínai cég bocsát el 250 magyart. Miközben emberek ezrei veszítik el az állásukat, a kormány automatizációra hoz létre támogatási alapot cégeknek (azaz az emberi munkaerő kiváltására).

A kormány gyengíti az európai integrációt, miközben világos, hogy egy ilyen válságban csak egy egységes EU tud hatékonyan működni. Lovas András szegedi orvos nevével vállalta, hogy sok kínai lélegeztetőgép nem alkalmas egészségügyi felhasználásra. 

Trappolnak a lopakodó diktatúra felé

Tóth Bertalan az MSZP elnöke szerint a kormány a rendkívüli felhatalmazást nem a járvány elleni védekezésre használta, hanem arra, hogy „tovább haladjon a lopakodó diktatúra útján”: hatásköröket vett el az önkormányzatoktól, a rendőrség pedig ártatlan embereket vegzál a véleményük miatt.

A nehéz helyzetbe kerülő családoknak nem segít a kormány, a GES-t, GYED-et nem emelte, ehhez képest milliárdokat ad sportra és vadászati kiállításra. A nyugdíjasoknak sem segít a kormány, az MSZP hiába kérte, hogy biztosítson számukra védőfelszerelést, és az orvosok bérét sem hajlandó emelni a kabinet.

A járvány gócpontjai a kórházak, emiatt küldtek haza, menekítetek ki a sok ezer embert ezekből az intézményekből. A gazdasági támogatások Mészáros Lőrinchez és a kormányközeli oligarchákhoz jut.

Oligarchaadó

Lukács László a Jobbik részéről azt mondta, a kormány meg tudta volna akadályozni, hogy fertőzési gócpontok alakuljanak ki a kórházakban. Szijjártó Péter hiába beszél arról, mennyi védőeszközt szereztek be, ezt nem láthatja senki.

Ráadásul a kínai eszközök rossz minősége felveti azt a kérdést, mennyire jó, ha a kormány csak erre a beszerzési forrásra támaszkodik. Az egészségügyben sok ellátást még mindig nem állítottak vissza.

Majd megkérdezte a külügyminisztert, támogatná-e a kormány egy Mészáros Lőrincre és oligarcha társaira kivetett adóból létrehozandó gazdaságvédelmi alap felállítását.

Na, mit tanultak Kínától?

Tordai Bence (Párbeszéd) szerint a védekezés számai azt mutatják, ez valójában nem volt sikeres, Kínától csak a hazugságot és a „kommunista tempót” tanulta el a kormány, holott az skandináv országok példáját kellene követnünk.

A magyar dolgozó a lényeg

 Szijjártó Péter válaszában azt mondta, a kormányt nem érdekli, ki pályázik támogatásra, azért kaphatott ilyet Leisztinger Tamás vagy Kóka János érdekeltsége is, mert magyar embereknek ad munkát. A támogatás feltétele, hogy az adott cég megtarthassa az összes munkavállalóját. Az egy millió főre eső elhunytak tekintetében a 17.-ek vagyunk a 27 uniós tagállam közül.