tenisz;Magyar Tenisz Szövetség;

2020-05-20 07:00:00

Megkapja a 3,5 milliárdot a teniszszövetség - Szűcs Lajos távozik

Lapunk úgy tudja, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) megmenekül a felszámolástól, viszont új vezetőséget kell választania a tisztújító közgyűlésen.

Nem hagyja magára a kormány a Magyar Tenisz Szövetséget, amelynek fideszes elnöke, Szűcs Lajos egy hónappal ezelőtt 3,5 milliárd forintot kért az Emmi-től a szervezet konszolidálása érdekében. Lapunk úgy tudja, az MTSZ megmenekül a felszámolástól, viszont új vezetőséget kell választania a tisztújító közgyűlésen. Erre azért is szükség van, mert öt elnökségi tag bejelentette lemondását a múlt héten, amikor kiderült, hogy pénzügyileg - és erkölcsileg -  csődbe jutott az MTSZ, csak az elnök és Bohács Zsolt alelnök maradt a testület tagja. A közgyűlésen új elnököt is kell választani a központi akarat szerint. 

A koronavírus-járvány miatt született egy kormányhatározat arról, hogy a lemondó elnökségi tagoknak a veszélyhelyzet visszavonása után még legfeljebb kilencven napig el kell látniuk feladataikat. Ezek közül a legfontosabb a rendkívüli közgyűlés időpontjának kijelölése. Volt egy elképzelés arról, hogy erre június 12-ig sor kerül, azonban nehezíti a helyzetet a megfelelő elnökjelölt hiánya.

Úgy tudjuk, a kormányzat Taróczy Balázstól, korábbi kiváló teniszezőtől kért javaslatokat. A párosban kétszeres Grand Slam-győztes (Roland Garros, Wimbledon) három jelöltet terjesztett elő: Babos Csabát, a jelenlegi legjobb magyar női teniszező, Babos Tímea édesapját, Homonnay Gézát, a Feneketlen-tónál működő teniszcentrum vezetőjét és Gém Pétert - korábban játékos volt - aki sikeres üzletember, a magyar Dorko sportruházati cég alapítóját.

Babos és Homonnay visszautasították a felkérést, Gém szívesen lenne elnök, ám végül ő is nemet mondott. Döntésében minden bizonnyal szerepet játszott, hogy az MTSZ ellenzéke, a korábbi kiváló játékosokból álló Tiszta Tenisz nevű csoport jelezte neki, nem fogja támogatni a megválasztását. Ennek oka, hogy Gém is tagja volt az MTSZ elnökségének, a Tiszta Tenisz pedig a megújulást csak úgy tudja elképzelni a sportágban, ha olyan elnök érkezik, akinek semmilyen kapcsolódása nincs az előző vezetéshez. 

"Nagyon megtisztelő, hogy én is felmerültem az elnökjelöltek között, de ennek a feladatnak az ellátásához politikai kapcsolatokra is szükség van, ez nem lenne nekem való, ha a szövetségben dolgoznék, akkor inkább illene hozzám egy szakmai igazgatói vagy ehhez hasonló megbízás - mondta a Népszavának Babos Csaba. - Ezen kívül több mint két éve Sopronba költöztem, ideálisabb egy olyan jelölt, aki a fővárosban vagy a közelében él." 

Homonnay Géza munkatársával annyit üzent lapunknak, hogy nincs benne a szövetség napi ügyeiben, de elégedett a jelenlegi helyzetével és ezen nem kíván változtatni. Gém Péter megkeresésünkre azt mondta, hogy nem szeretne erről a témáról nyilatkozni.

Taróczy az ellenzék oldaláról is el tudott volna képzelni elnökjelölteket, több név  fölmerült innen is, őket viszont a kormány utasította el, mert a honi politikai vezetés nem akar olyan irányítót látni az MTSZ élén, aki az elmúlt években nyíltan bírálta az egyelőre még elnöki pozícióban lévő fideszes irányítót. A Tiszta Tenisz kitart amellett, hogy csak olyan elnök tudja megújítani a sportágat és hitelesen vezetni, aki az ő köreikből kerül ki, és nincs köze a 3,5 milliárd forintos hiányhoz.