Vádat emeltek a férfi ellen, aki teának álcázva hozatott kábítószert Afrikából

Publikálás dátuma
2020.05.19. 14:00
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A vádlott postahivatalokban vette át a csomagokat, amelyek légi úton érkeztek Magyarországra.
A szomáliai férfi a postát használta eszközül a katlevél (Catha edulis) Magyarországra hozatalához, a hatóságok azonban lefülelték; a Fővárosi Főügyészség fegyházbüntetést és kiutasítást indítványozva vádat emelt ellene. Az ügyészség közleményében az áll: a vádirat szerint egy negyvenhárom éves szomáliai férfi – aki osztrák állampolgársággal rendelkezett – 2016. márciusától 2017. februárjáig, ismeretlenül maradt bűntársaival együttműködve rendszeresen, jelentős mennyiségben rendelt meg és hozatott be postai küldeményként Magyarországra khatlevél-szállítmányokat különböző afrikai országokból, különösen Etiópiából és Angolából. A vádlott magyarországi postahivatalokban vette át a csomagokat, amelyek légi úton érkeztek az országba, és azokon többször a tea, természetes tea felirat szerepelt. A férfi szert tett egy hamis finn útlevélre is, amellyel további szállítmányokat akart álnéven átvenni, azonban időközben a rendőrség azonosította őt és elfogta, az utolsó csomagjait pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal foglalta le Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és közokirat-hamisítás előkészületének vétsége miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt, és letöltendő fegyházbüntetésre ítélést és kiutasítást indítványozott.
Szerző

Meghalt a 17 éves fiú, aki kiesett egy második emeleti ablakból

Publikálás dátuma
2020.05.19. 13:51

Fotó: Shutterstock
Az Érdi VSE közölte: május 20-án reggel nyolc órától gyertyagyújtással emlékeznek a fiatalra.
Hétfőn elhunyt a 17 éves fiú, aki kizuhant egy budapesti, Fő utcai ház második emeleti ablakából egy érettségi bulin – írja az ÉrdMost. Az Érdi VSE a Facebook-oldalán közölte, hogy meghalt fiatal focistájuk, később pedig azt írták, május 20-án reggel nyolc órától gyertyagyújtással emlékeznek a fiúra. Mint megírtuk, a tragédia után a BRFK kábítószer birtoklása, illetve rongálás vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárást: a buli helyszínéről öt embert vittek be az I. kerületi kapitányságra, a gyorsteszt pedig közülük négynél mutatta ki több kábítószer használatának nyomait. A rendőrség később közölte: azonosították a feltételezett dílert, egy 25 éves budapesti férfit, akit a Kálvária téren elfogtak és előállítottak.
Szerző

Gyilkosság Tatabányán: letartóztatták a gyanúsítottat

Publikálás dátuma
2020.05.19. 12:11
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A bíróság szerint feltehető, hogy a férfi szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a bizonyítást veszélyeztetné, vagy a büntetőeljárásban még ki nem hallgatott tanúkat jogellenesen befolyásolná, megfélemlítené.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája kedden elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki Tatabányán megölte, meggyújtotta, majd elásta munkaadóját – közölte az ügyészség. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított az áldozatnál alkalmi munkavállalóként dolgozott. Múlt kedden, az esti órákban Tatabányán a férfi szóváltásba keveredett a sértettel, majd a gyanúsított több alkalommal megütötte a fején a munkaadóját, aki a bántalmazás következtében a helyszínen elhunyt. Ezt követően a gyanúsított a gépkocsi-utánfutóján lévő szemét közé helyezte a holttestet, és azt az áldozat tatai tanyájára szállította. Ott a szemétégetésre használt gödörbe helyezte a holttestet a szeméttel együtt, majd ezeket gázolajjal lelocsolta és meggyújtotta. A férfi büntetett előéletű. Korábban védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, valamint lopás vétsége miatt is felelősségre vonták. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványával egyezően a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását, tekintettel arra, hogy vele szemben megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, valamint a bizonyítást veszélyeztetné, a büntetőeljárásban még ki nem hallgatott tanúkat jogellenesen befolyásolná, megfélemlítené. 
Szerző