A kultúra televíziója

Publikálás dátuma
2020.05.20. 09:00

Fotó: ORF
Igen nagy teret szentelt az osztrák közszolgálati csatorna a koronavírus idején annak a témának, hogyan lehetne segíteni a művészeknek ebben a nehéz helyzetben.
Az osztrák közszolgálati televíziót bizonyos szempontból kétarcúnak is nevezhetnénk. Nem politikai szempontból, éppen ellenkezőleg. Kiegyensúlyozottsága minta lehetne minden közép-európai állam számára (kivéve talán Csehországot), elképzelhetetlen lenne az, hogy egy párt saját szócsövévé tegye meg. Pontosabban akadt olyasvalaki, aki mégiscsak elég erősen kacérkodott ezzel a gondolattal: Heinz-Christian Strache szemében szálka volt az ORF pártoktól való függetlensége. A volt belügyminisztert azonban elsodorta az éppen egy évvel ezelőtti Ibiza-botrány, így szerencsére az ORF nem jutott a keleti szomszéd Strache által mintának tekintett közszolgálati médiuma sorsára. Ausztriában teljesen természetes például az, hogy a nézők majdnem egyórás portrét léthatnak Beate Meinl-Reisingerről, az ellenzéki, liberális Neos elnökéről. A műsor nem azzal a céllal készül, hogy lejárassák őt, hanem be akarják mutatni őt hétköznapi emberként. (Ezt a programot most vasárnap láthatták a nézők.) Ebből látszik, Bécs is mennyire messze van.
Az ORF kétarcúsága műsorstruktúrájában keresendő. Az lehet az érzésünk, mintha megállt volna az idő. Olyan sorozatokat vetítenek, amelyeket 25-30 éve, vagy még régebben is láthattak a nézők (a Már megint Malcolm mintha kitörölhetetlen lenne a programból). A régieket persze frissítették újakkal (Agymenők) is. Az ORF1-nek alapvetően kereskedelmi csatorna jellege van. A legnézettebb osztrák csatorna, az ORF2 inkább az információk közlésére épít, a 2011-ben alapított ORF III pedig afféle egyveleg, sokféle saját készítésű programot sugároznak itt, dokumentumműsorokat, a kisebbségeknek szánt programokat, vallási műsorokat, parlamenti közvetítést, időjárás-panorámát. Ugyanakkor az ORF III olyat is ad, amit más ország tévéje nem: kiváló kulturális műsorai vannak. Esténként ¾ 8-kor jelentkezik a Kultur Heute című kulturális híradó, amelyben Ani Gülgün-Mayr, illetve Patrick Zwerger mutatja be napról napra, milyen nehéz is az élete a kulturális élet szereplőinek a koronavírus idején. Hogy az osztrák közszolgálati média mennyire szívén viseli a sorsukat, jelzi, a szintén naponta jelentkező ORF III Aktuellben zum Coronavirus című műsorban szintén gyakran szerepel ugyanez a téma. Túlzás nélkül állíthatjuk, ilyen átfogóan Európa egyetlen más közszolgálati csatornája sem foglalkozott a kultúrával a járvány idején.
Természetesen most már elsősorban az a téma került előtérbe, miként indítható újra a kulturális élet. A múlt pénteki Kultur Heutében beszámoltak arról, hogy az első múzeumok már meg is nyithatták a kapuikat, feltéve, hogy az intézmények tartani tudják a szociális, illetve a távolságtartásra vonatkozó előírásokat. Megnyitott a bécsi Belvedere és a Schönbrunni kastély, de Salzburgban még több helyen csak készülnek a nyitásra. Mozart városában a Haus der Natur, a Természet Háza június 1-től várja az érdeklődőket. Norbert Windig, az intézmény igazgatója azt közölte, a munkatársak egyelőre home office-ban dolgoznak, s a hátralévő időt arra használják fel, hogy minél jobban felkészüljenek a látogatókra. S ha már Salzburgban járunk. Itt működik a híres Mozarteum, melynek nagyterme ilyenkor már megannyi koncert helyszíne. Egyelőre még ez is zárva tart, ám nem sokáig. Május 24-én, vasárnap tartanak hangversenyt „Ausztriáért játszunk” címmel, melyen fellép a rendkívül sokoldalú mexikói születésű tenor, Rolando Villazón, a salzburgi Mozart-hét intendánsa. A koncertet természetesen az ORF III élőben közvetíti.
Ausztriában későn liberalizálták a televíziózást, az első magántévé, az ATV csak 2000-ben jelent meg, de sem ez, sem a többi, főleg német tulajdonban lévő kereskedelmi tévé nem tud az ORF riválisaivá válni. A járvány alatt az ORF vezető szerepe tovább nőtt, áprilisban átlagosan a nézők 33 százaléka választotta valamelyik csatornáját, a 17-23 óra közötti főműsoridőben pedig 39,7 százalék. Különösen hírműsorai verhetetlenek: 48 híradóját több mint kétmillióan nézték. 163 programja pedig meghaladta az egymilliós nézettséget.  Infó: Az osztrák közszolgálati csatorna, az ORF 1955-ben kezdte meg a műsorsugárzást. Jelenleg három csatornája mellett egy sporttelevíziót működtet. Évtizedek óta szoros együttműködést folytat a német, illetve a német nyelvű svájci televíziókkal.

Napsugár a házfalon

Publikálás dátuma
2020.05.19. 11:00

Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP
Először láthatóak egy térben a világhírű amerikai festő, Edward Hopper tájképei. De a Beyeler Fondation Hopper kiállításának nem ez az egyetlen különlegessége.
Ritka az olyan kiállítás, amelyről kilépve az ember bármerre néz, mindenütt festményeket lát. Ezt a katartikus élményt képes létrehozni az az Edward Hopper kiállítás, amely néhány napja újra látható a Bázel melletti Fondation Beyelerben. A tárlat ötlete, majd megszervezése, a hozzá készült katalógus megszerkesztése Ulf Küster művészettörténész és kurátor nevéhez kötődik. Küster katalógushoz írt bevezetőjéből az is kiderül, hogy a kiállítás ötlete akkor merült fel benne, amikor az 1928-ban készült Cape Ann Granite egy hosszútávú kölcsönszerződés megkötésével a David Rockefeller gyűjteményből átkerült a Fondation Beyeler állandó gyűjteményébe.    Hopper 1928 nyarán láthatta a Cape Ann sziklát, amikor feleségével, Joval a Massachusetts-i Gloucesterbe utazott. Hopperék szokása ugyanis az volt, hogy októbertől májusig New Yorkban tartózkodtak, ilyenkor készültek az olajfestmények, júniustól szeptemberig pedig utaztak. Az utazások helyszínein emlékeztető rajzok és akvarellek készültek, ezek közül jó néhány be is került a válogatásba. A kiállítás nyolc szobáján végigsétálva végignézhetünk egy road movie-t, több mint hatvan pillanatba sűrített történetet. Kisvárosi házak, a teraszukról messzeségbe néző nők és férfiak, tengerpartok szikláin megcsillanó napfény, szélbe forduló vitorlás, lemenő napban magányosan álló világítótorony, üres vasúti átjáró holdfényben vagy elhagyatott, utcai lámpákkal megvilágított erdő széli benzinkút. És mire a filmünk végére érünk, már pontosan ugyanazt a Hopper-i melankóliát érezzük, amit nagyvárosi pillanat képeiből már oly jól ismerünk.
A Fondation Beyeler a világ egyik legszebb múzeuma. A Berower Park közepén álló épületet a világhírű építész, Renzo Piano tervezte. A megrendelőnek és tervezőnek is legfőbb célja az volt, hogy az épület tökéletesen illeszkedjen az őt körülvevő tájba. Kiállítótereit négy fal alakítja, mozgatható falakkal tovább tagolható. Az épületet a nyugati oldalán hosszú, keskeny, üvegbe burkolt télikert határolja, északon és délen a kiállító termeket is padlótól a mennyezetig érő ablakok választják el a természettől. És ezek az óriási üvegfelületek kapcsolják össze Hopper műveit az épületet körülvevő tájjal, ezzel elérve azt, hogy a természet valódi részévé válva láthassuk őket. Mindeközben különleges párbeszéd jön létre is a műalkotások és a távolban látszó hegycsúcsok, az ősfák, a szőlőültevények, a zöld fű, a felhős ég és a napsütés között.  Hopper egy beszélgetésben azt mondta, mindig a napfényt akarta megfesteni a házfalon. És pontosan ez a fényjáték az, ami annyira megbabonázó a képeiben, hogy többi között, olyan filmesek munkáit inspirálta képeivel, mint Hitchcock, David Lynch vagy Wim Wenders. Ami talán köszönhető annak is, hogy Hopper úgy és abba a pillanatba tudta összesűríteni műveiben az időt, hogy mindig ott érezni bennük a megelőző és a következő pillanatot is. Szinte várjuk, hogy a kamera forduljon tovább, és megláthassuk, mit néz a távolba révedő nő alak, mi történhet a lehúzott redőnyű házban vagy mikor gördül be egy autó az elhagyatottnak tűnő benzinkúthoz. Hiszen miközben az ember Hopper kiállítást vagy akár egy albumot lapozgat, akkor is filmet néz, most éppen egy road movie-t a végtelennek tűnő amerikai tájban.    És ez a road movie most valóban látható is, mint a kiállítás highlight-ja. Wim Wenders 3D-s kisfilmje, a Two or Three Things I Know About Edward Hopper a rendező személyes tisztelgése Hopper előtt, akiről egy, a YouTube-on látható, a kiállítás kapcsán készült beszélgetésben elmondja, hogy ő valóban látni, Hoppertől tanult. A moziterembe tehát egy 3 dimenziós képet generáló szemüveget viselve léphetünk tehát be, és bárhol is kapcsolódunk a filmbe, szinte biztos, hogy ott is maradunk a következő vetítésre. Mert minden egyes újra nézéssel újabb és újabb apró finomságot vehetünk észre. 
Ezek után nem csoda, hogy kilépve a Fondation Beyeler parkjából, még mindenütt Hopper képeket keres és talál is az ember. És teheti ezt most újra, bár ott jártunkkor még senki sem tudta, hogy nem sokkal később karanténba kerül szinte az egész és a képek is, és egy szemvillanás alatt a közösségi oldalakra és a világ minden országának nagy hírportáljaira fotókban is megérkezik a hopperi hangulat. Kinézve pedig saját karanténunk ablakán érdemes  keresni a napfényt a szemben lévő ház oldalán. Így mindenkinek lehet saját Hoppere. Meg aztán a melankóliához is mindig jár egy kis remény, na az az, ami mindig ott van abban a napcsíkban.

Névjegy

Edward Hopper (1882.-1967.) Amerikai realista festő. Pályáját illusztrátorként kezdte majd művészeti tanulmányi után műveit kortársaival ellentétben nem az avantgard újításai, hanem a realista hagyományok folytatása inspirálta. Munkásságára a német, francia és orosz irodalom mellett olyan festők voltak nagy hatással, mint Velázquez, Goya, Gustave Courbet és Édouard Manet.

Nyitás, zárás, nyitás

A január 26-án először megnyitott Hopper kiállítás május 17-éig lett volna látható, de semmi sincs úgy, ahogy azt még február végén a kiállítást végignézve gondoltuk. Az óvatos nyitásnak köszönhetően május 11. óta a karanténba került Hopper képek július 26-ig újra láthatóak. De amíg az országhatárok is újra nyílnak, addig megmarad nekünk a virtuális látogatás. A Fondation Beyeler YT oldalán tárlatvezetések és beszélgetések is láthatók a tárlatról.   

Pékek és magyar hangok

Publikálás dátuma
2020.05.19. 09:30

Fotó: Népszava
Egységes szabályozással könnyebb lenne a szinkronszínészek élete is - véli Rajkai Zoltán. A színész és szakszervezeti vezető lehetetlen online próbák mellett morális dilemmákról is mesélt.
A koronavírus járvány miatt nemcsak a színházak zártak be és a filmforgatások nagy része maradt abba, de a szinkronstúdiók nagy része is leállt – derül ki Rajkai Zoltán, a Színházi Dolgozók Szakszervezete (Szídosz) Szinkron Alapszervezete elnökének, a budapesti Katona József Színház színészének szavaiból. - A veszélyhelyzet kihirdetésekor szakszervezetként azt javasoltuk, hogy a kiszámíthatatlan kockázatok miatt egységesen teljesen álljanak le a szinkronstúdiók, és csak otthonról elkészíthető, hangalámondások, narrációs filmek készüljenek el. Néhány stúdió ki is találta saját home office rendszerét, nagyjából 60-70 olyan színészről tudok, akinek otthonában adottak lettek az egyszerűbb szinkronmunkák feltételei. Ugyanakkor egységes elhatározás és szabályozás híján összevissza állapot alakult ki: van olyan stúdió, amely teljesen bezárt, van, amelyik otthonról is és cégen belül is dolgoztat és olyan is, amely szinte normál üzemmódban működik. Előfordult, hogy a kockázatot nem vállaló magyar hangot lecserélték, de arra is van példa, hogy az utód odaadta gázsiját a leváltott művésznek – meséli a szinkron karanténlétéről Rajkai Zoltán. - A SZIDOSZ Szinkron Alapszervezet kért egészségügyi állásfoglalást az illetékesektől, de nem válaszoltak, így aztán a felelősség személyes és egyéni maradt, a rizikó pedig nemcsak egészségügyi, hanem egzisztenciális és morális is: megbélyegzik-e azt, aki elvállal egy munkát és kimegy a stúdióba, vagy elveszik-e a szerepet, ha nemet mond - mondja. - Később egyes stúdiók pandémiás protokollokat dolgoztak ki. Saját fejhallgatója a legtöbbeknek amúgy is volt, a stúdióban amúgy is egyedül ül a színész, a várakozó helyiségben van elég hely a kötelező távolság megtartására és igyekeznek rendszeresen fertőtleníteni. – villant fel lehetőségeket. - Nem gondolom, hogy a home office szinkronizálás bevett módszerré válna a járvány tapasztalataiból okulva. Egy színvonalas mozifilm szinkronját nem lehet otthonról igényesen megoldani, a stúdiók éppúgy nem fognak bezárni, ahogy a pékek sem mennek tönkre azért, mert a karantén ideje alatt sokan otthon sütöttek – talál meglepő hasonlatot.
A szinkronmunkák csökkenése mellett a filmforgatások beszüntetése is érzékenyen érinti a színészeket. - Hivatalos adatokat nem tudok arról, hogy mennyire állt le a filmipar, de a csökkenést tapasztaltam. Volt forgatás, amely újraindult, ők is próbáltak pandémiás protokollt kitalálni, de nem működött, a túl lassú tempó, a maszk lehetetlensége mellett számos más akadályba is ütköztek. Ebben az esetben is összekeveredett az érdek, az igény és a személyes hozzáállás. Sajnos sokan kockáztatnak. Jó lett volna, ha van az ember feje fölött egyértelmű szabály, törvény és felelős döntéshozó – mutat be dilemmákat Rajkai Zoltán. Az előadóművészek nagy részének súlyos egzisztenciális problémákat okoz a járványhelyzet. A szerencsésebbek nem maradtak teljesen jövedelem nélkül, de az ő bevételeik is jelentősen csökkentek. Így van ezzel Rajkai Zoltán is, aki anyaszínházában alkalmazotti jogviszonyban dolgozik. - Az alapfizetésemet megkapom, de a rendszer úgy működik, hogy az alap viszonylag alacsony és a játszott előadások számának arányában jutunk több jövedelemhez. Azaz, mióta a színház bezárt, és nincs más színészi munka sem sokkal kevesebbet, kb. az átlag harmadát keresem most, igaz, kevesebbet is – lényegében csak élelmiszerre – költünk – írja le helyzetét. Sokan sokféleképpen próbálnak tovább dolgozni, online próbák és előadások, karanténkoncertek zajlanak. A Katona József Színház is reagált a helyzetre. - Készítettünk egy vicces sorozatot arról, hogy online próbálni lehetetlen. Emellett a járvánnyal kapcsolatos kampányokban vettünk részt, oktatófilmeket csináltunk, a költészet napján online szavaltunk és közzétettünk egy-egy régebbi előadást a neten – sorolja.
A vidéki színházakban már lehet próbálni, és a remények szerint nemsoká a fővárosban is megkezdődik a lazítás. Vannak, akik szerint ha nincs előadás, nem érdemes hónapokkal előbb próbákat kezdeni. - Az igaz, hogy nézők még nem jöhetnek a színházba, de egy próbafolyamat két- két és fél hónapos mindennapi munka, azaz, egyáltalán nem értelmetlen elkezdeni. Én augusztus és október közöttre „ki vagyok adva” Kaposvárra, ahol Fekete István Hajnalodik c. színdarabjának egy átdolgozását – rendezem Hajnal hasad címmel. Az előadás próbái augusztus 1-én kezdődnek, tehát egy hónappal korábban a normál évadkezdéshez képest. A Katonában két tervezett bemutató próbái el sem kezdődtek a járvány kitörése miatt, ha lesz nyitás, gondolom, ezek kezdődnek először. Minden év tavaszán le szoktunk ülni szerződtetési tárgyalásra a színház vezetőivel, ez idén online zajlott. Máté Gábor sokat kommunikáló, együttműködő vezető, sokat beszélünk egymással. A kényszerszünet pedig talán segít abban, hogy az előtte zajlott eseményeket feldolgozzuk. Nagyon nehéz évadunk volt – utal sok, nem művészeti, hanem kultúrpolitikai térben játszódott ügyre Rajkai Zoltán, aki bizakodó, de van benne aggodalom. - Időközben változott az önkormányzat fenntartói feladata, kiesett a jegybevételünk egy része, így bizonytalannak érzem a helyzetet – meséli a négygyerekes színész, aki húsvét óta Balatonon tölti idejét. - A gyerekek online oktatása működik, bár tagadhatatlan, hogy a felborult idő és az önállóság kényszere miatt néha „szétesnek”. Nem tapasztaltuk a Budapest-vidék ellentétet, senki nem fogadott minket betolakodóként, fertőzéshordozóként. Még szezonon kívüli a feeling, nekem pedig előre hozott szabadság érzésem van – fejezi be Rajkai Zoltán.

Viharban

A budapesti Katona József Színház a 2019-es őszi évadkezdés óta többször is a kultúrpolitika kereszttűzébe került. Gothár Péter rendező szexuális zaklatási botránya a teátrum elleni tüntetésig fajult, és a kulturális törvény módosításának egyik okaként említették kormánypárti politikusok. A törvénymódosítás ellen az ellenzékhez sorolt művészek és kultúra iránt érdeklődők demonstráltak „A kultúra nemzeti alap” címmel. A decemberben elfogadott törvénymódosítás része, hogy a színházak vezetőinek kiválasztása a finanszírozó joga, ami a parlamenti ellenzékhez tartozó, és több teátrumot az állammal közösen fenntartó budapesti vezetést hozta nehéz helyzetbe. A több hónapos, politikai adok-kapokkal megtűzdelt tárgyalássorozat eredménye végül az lett, hogy öt színházat – a Katona József Színházat, az Örkény Színházat, a Radnóti Színházat, a Trafót és a Városmajori Szabadtéri Színpadot – kizárólag a főváros finanszíroz.