Emmanuel Macron;francia nemzetgyűlés;

2020-05-19 14:35:44

Megtört Macron lendülete, már nincs abszolút többségük a francia nemzetgyűlésben

A Lendületben baloldaláról leváló csoport miatt megszűnt a kormánypárt hegemóniája, többségük azonban megmaradt.

Emmanuel Macron francia államfő Köztársaság lendületben (LREM) nevű pártja elvesztette az abszolút többségét a nemzetgyűlésben, miután a kormánypárt baloldalához tartozó 17 képviselő önálló frakciót alakított. A kormány parlamenti többsége azonban a centrista szövetségeknek köszönhetően megmaradt - írja az MTI.

A kiválást a képviselők eredetileg az önkormányzati választások március 22-re tervezett második fordulója utánra tervezték, amit viszont a kormány elhalasztott, a kilépők pedig a bejelentéssel megvárták a koronavírus-járvány miatt kihirdetett általános karantén feloldását.

A francia alsóház Ökológia Demokrácia Szolidaritás (EDS) elnevezésű új csoportjában - amely a kilencedik frakció a nemzetgyűlésben - kizárólag olyan képviselők foglalnak helyet, akik eddig az LREM frakcióját erősítették. A kormánypárti csoport ezzel 288 tagúra csökkent, és elvesztette az abszolút többséget, amelyhez 289 képviselőre lenne szükség. 

Nem akarnak betagozódni

Az új csoport legismertebb tagjai Cédric Villani matematikus, Aurélien Taché és Guillaume Chiche, akik már az önkormányzati választásokon Párizsban önálló listán indultak.

 

Az EDS függetlennek nevezte meg magát, s nem kíván "sem a kormánytöbbséghez, sem az ellenzékhez" tartozni. Tagjai eddig az Emmanuel Macron által eredetileg a centrumba helyezett kormánypárt balszárnyához tartoztak

Erős jelzés, de még nem a vég

Emmanuel Macron 2016-ban alapította meg a pártját, amely egy évvel később az elnöki hatalomba segítette. Az LREM-hez a civil szférából érkezett és a politikai életben újoncnak számító technokraták mellett a korábban kormányzó szocialistáktól és a legnagyobb ellenzéki pártból, a jobbközép Köztársaságiaktól is csatlakoztak képviselők.

A 2017-es nemzetgyűlési választásokat követően a kormánypárti frakció 314 képviselővel alakult meg, a reformok beindítását és a szociális válságokat követően azonban a köztársasági elnök népszerűségvesztésével megkezdődött az LREM-ben a lemorzsolódás. Az elmúlt három évben megindított gazdasági reformok alapján az LREM-ről a választók és az elemzők is egyre inkább úgy gondolják, hogy jobboldali politikát folytat, ami gyakran teremtett feszültséget a kormánypárti frakción belül.

Ráadásul a polgármesterré választott, és emiatt lemondott Olivier Gaillard kormánypárti képviselő helyére hamarosan megérkezik az utóda, és így a kormánypárt vissza fogja szerezni a 289 fős abszolút többséget.

A kormánypárt ritmuszavart érez

Az új frakció jelezte, hogy szeretne hozzájárulni Franciaország ökológiai és szociális átalakulásához, amelynek menetét eddig nem tartották kielégítőnek.

 

Az LREM vezetői és Emmanuel Macron környezete politikai értelmetlenségnek és ritmuszavarnak nevezte a csoport kiválását olyan időszakban, amikor a kormányzat a reformok utáni, elsősorban a szociális kérdésekre jobban összpontosító új politikai irányvonal kidolgozásán munkálkodik.