Putyintraktor

Békés közélet - ez állt Görgényi Ernő gyulai fideszes polgármester 2014-es kampányposzterén. A napokban ismét ízelítőt kapott az ország, hogy Fidesz-újbeszélül a „béke” ugyanolyan, mint „együttműködésnek” nevezni az ország polgárainak nagyobb részével szemben folytatott hideg polgárháborút. 
Mit jelent a napi gyakorlatban a „béke”? A városkában mindenki boldog, elégedett, aki esetleg nem, és ennek hangot ad – például kifogásolja, hogy a helyi kórházból százszámra dobálják ki a súlyos betegeket -, azt a központi hatalom helyi csinovnyikja csöndben feljelenti, a készséges helyi rendőrök pedig hajnalban elviszik kocsikázni egyet. Mire új nap virrad a városkára, mindenki mehet a dolgára boldogan. 
Igazi, derűs vidéki életkép Elő-Oroszországból. Ahogy a nagy szellemi elődök is csinálták: „zeng az ének, szép az élet” - rivallták teli torokból az akkori idők májusában, miközben pár sarokkal odébb egy félhomályos pincében a betonon hevert a kihallgatás címén félholtra vert „rémhírterjesztő”. Az elkussoltatás módszerei az idővel szerencsére finomodtak, de a jó szándék ma is megvan. 
A polgármester úr facebook-oldalán találni is egy sokatmondó fotót: egy földgyalut ábrázol, amint a zöld mezőben utat vág magának. A munkagép tolólapjára a „Putyin” feliratot fújták. A sofőr nem látszik a képen, csak az erőgép és a mögötte hagyott dúlás. Nagyjából, ahogy a botrány kirobbanása után a polgármester úr is sunyított arról, hogy ő jelentette fel az ellenzéki Csóka-Szűcs Jánost. Aki nem mellesleg már akkor a helyi Fidesz vezetője volt, amikor Görgényi még a jövőre készülve a jogi egyetemen fényesítgette az öltönyt. 
Igaz, akkor a Fidesz még egy ellenzéki, úgy-ahogy polgári értékrendet képviselő européer párt volt. És nem egy korrupciós pénzekkel kitömött orosz szatellit-alakulat, egy szélsőjobboldali állampárt, mint ma.
Szerző
Batka Zoltán
Frissítve: 2020.05.20. 06:09

Trianon kakasai

Louis Franchet d’Esperey tábornok (1856–1942) dicsőségről álmodott. Főparancsnoksága alatt a szövetséges Keleti hadsereg akadálytalanul haladt előre a Balkánon 1918 őszén. Szabad volt az útja Budapest, Bécs felé, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlott. Ha nemzetközi, francia–brit–görög–szerb erőivel hátba támadja a németeket, és ezzel eldönti a háborút, győzedelmes hadvezérként vonul be a történelembe. Ám a gyorsan pergő események keresztülhúzták a reményeit. Németország a bravúros hadmozdulat nélkül is feladta, november 11-én aláírták a tűzszünetet.
A francia kormány figyelme a fellángoló orosz polgárháború felé fordult. Aggasztotta a kommunisták sikere, már csak a cárnak nyújtott tetemes vasútépítési hitelek törlesztése miatt is. Expedíciós erőt szervezett, hogy a Krímben vagy Ukrajnában vessék be a fehérek támogatására. Az offenzíva előkészítésével megbízott Henri Berthelot tábornok (1861–1931) sem volt kevésbé hiú, a Vörös Hadsereg legyőzőjeként akart hírnevet. Bukarestben rendezte be főhadiszállását, a csalódott d’Esperey féltékenyen figyelte Belgrádból.
A két becsvágyó francia generális a várakozás feszült unalmában kicsinyes huzakodásba kezdett. Keresztbe tettek egymásnak, ahogy csak bírtak. Ellentétes parancsokat adtak ki a másik háta mögött, értesüléseket tartottak vissza, dezinformáltak, hatásköri vitákat vívtak, intrikáltak Foch marsallnál, politikusoknak panaszkodtak. Úgy alakult, hogy erőpróbájuk terepe Erdély lett. Berthelot-nak román légiók kellettek volna a hadjáratához, ezért bátorította, sőt sürgette a bukaresti kormányt, szállják meg a kiszemelt magyar területeket, hogy az így felszabaduló erőket a bolsevikok ellen vezényelhesse. D’Esperey ezzel szemben ragaszkodott a Károlyi Mihály küldötteivel aláírt belgrádi egyezményhez, amelynek értelmében a vitatott területeken a békeszerződésig marad a magyar közigazgatás. Ám a román fél folyamatosan megsértette ezt, nem törődve a főparancsnok pesti képviselőjének, Fernand Vix alezredesnek a tiltakozásával. 
Párizs csak január végén állította le önkényesen nyomuló román pártfogoltjait. Nagyjából az akkori demarkációs vonalat véglegesítették Trianonban. Igaz volna, hogy a két tábornok pitiáner belháborúja döntötte el ad hoc, hol húzódjon az államhatár? A tavaly elhunyt Ormos Mária levéltári dokumentumokkal cáfolja e hiedelmet. Clemenceau miniszterelnök akkor lépett közbe, írja, „amikor a román front a francia vezérkar 1918. október 14-én megfogalmazott tervezetében kijelölt vonal közvetlen közelébe ért”. Vagyis tudatosan a szándékainak kedvező status quót teremtett a békekonferenciára.
Berthelot odesszai partraszállása egyébként kudarc lett, de legalább a hálás románok az ő tiszteletére kereszteltek át egy falut az elcsatolt Hunyad megyében; Alsófarkadin hivatalos neve ma is „General Berthelot”. D’Esperey-nek ennyi gloire sem jutott. Élete alkonyán, nyugalmazott marsallként látnia kellett a megalázó revanst, a Wehrmacht párizsi bevonulását. Hiába áhították, nem írtak történelmet, közjáték volt csupán a két gall kakaskodása.
Szerző
Bártfai Gergely
Frissítve: 2020.05.20. 06:09

Életünk par avion

Par avion: ezt kellett ráírnom azokra a borítékokra, amelyekbe 56’-os disszidens unokatestvéremnek angolul írt leveleimet tettem, valamikor az ötvenes évek végén, a hatvanasok elején. Ez csak annyit jelentett volna, hogy légipostára szántam a bélyegpénzt. 
Természetesen a posta és a hatóságok - nem beszélvén franciául - továbbra is hajón utaztatták a küldeményt, viszont az „érthetetlen” felirat elég volt ahhoz, hogy felébressze a hatóság gyanúját, és a levél beutalót kapjon egy kényes „műtét” végrehajtóihoz: kinyitás, elolvasás, gyanú esetén visszatartás. Később lemondtam a légipostáról, és magyarul írtam. Akkor is el-elolvasgatták, de három-négy hét alatt megvolt egy levélváltás. 
1972-ben kaptam először nyugati útlevelet, hogy átrepülhessek az óceánon, Montrealba. Az ott töltött három hónap - találkozás a kapitalizmussal – rendkívüli élmény és világnézet-formáló esemény volt. Emellett unokabátyám meglepett egy érdekes ajándékkal: egy három hétig érvényes repülőbérlettel, amellyel – leszámítva az interkontinentális járatokat – bármilyen gépre ingyen kaptam jegyet. Akkoriban Kanada és az USA között „szóbeli” határátlépési ellenőrzés volt, úgyhogy végiglátogattam az Egyesült Államok számomra érdekes helyeit. 21 nap alatt kb. hatvan járatot próbáltam ki. Akkor úgy rögzült bennem a repülés, mint a kényelem, a tisztaság és a biztonság non plusz ultrája. Mint a luxus maga. 
Sok évtizeddel később Spanyolországban dolgoztam, és par avion, azaz légiutasként közlekedtem Pest és Alicante között oda-vissza. Mindig fapadoson. Akkoriban még a repülés szerelmese voltam, bár amatőr pilóta jogosítványom már nem volt érvényes. A járatok még nem voltak annyira zsúfoltak, mint a mostani járvány előtti időkben, amiről most azt remélem, az volt a csúcs. Az évezred első éveiben sokszor előfordult, hogy a mellettem lévő széken nem ült utas. 
Mégis, majdnem minden repülés után volt 1-2 napos, vírusos eredetű felső légúti hurutom, néha komolyabb is. A majdnem azt jelenti, hogy néha megúsztam a légináthát: akkor, amikor nem a legdiszkontabb (egyben legzsúfoltabb) légitársasággal utaztam. Mivel munka közben is arcmaszkot hordok, eszembe jutott, hogy megpróbálom úgy megelőzni a fertőződést, hogy a gépen, amint bezárják az ajtót - vagyis megszűnik a levegő frissülése - fölteszem a műtőben használt arcmaszkomat. Csodák csodájára többször nem fertőződtem meg - azaz egyszer igen, amikor útközben levettem a maszkot, mert megettem egy szendvicset. Az a 10 perc elég volt a kétnapos náthához. 
Ilyen előélet után egyáltalán nem voltam meglepve, hogy a koronavírus pillanatok alatt elárasztotta a világot. Azon sokkal inkább, hogy a migránsellenes kerítésépítő nacionalista magyar kormány nem állította le azonnal, az első vuhani hírek hallatán az egész üzleti és turista célú légiközlekedést, mindenekelőtt a túlzsúfolt diszkont járatokat. Persze egyetlen más ország sem hozta meg ezt a döntést időben. Minél nagyobb volt a légiforgalom, annál több volt a tünetmentes, ám fertőzött és fertőzni képes utas. A legfrekventáltabb helyeken – Milánó, Madrid, Párizs, London, New York – villámgyorsan robbant a járvány. 
Nincs kétségem, hogy a légiforgalom a koronavírus terjesztésében kulcsszerepet játszik. Különösen a diszkont járatok veszélyesek, mert azok csak úgy működnek gazdaságosan, ha túlzsúfoltak. Sem szellőztetés, sem védőtávolság nincs. Egy háromórás út bőven elég ahhoz, hogy egyetlen fertőzött utas végigfertőzze az összes utastársát, sőt az egész a zsúfolt reptéren sétáló, sorban álló tömeget. 
2013-ban hazaköltöztem, sok más ok mellett azért is, mert nem akartam vállalni a diszkont repüléssel járó egészségi kockázatot. Természetesen most már a világ minden kincséért sem utaznék repülővel, illetve ha a világ minden kincse az enyém volna, akkor magángépen, garantáltan egészséges személyzettel. Akkor változtatnám meg az elhatározásomat, ha a diszkont légitársaságok változtatnának üzletpolitikájukon (konkrétan az olcsóságon és a zsúfoltságon), továbbá biztonságossá tennék gépeiken a levegőellátást. Ki van találva a steril klíma. Az sem lenne hátrány, ha a szemérmetlen politikusok nem elsőként a repülést és a turizmust „indítanák be”, a mi adópénzünkön veszélyeztetve minket. És a környezetvédelemről akkor még nem is szóltam egy szót sem.
Szerző
Haskó László
Frissítve: 2020.05.20. 06:09