Pártállami bábszínház

Ősz fejjel kellett megtudnom, hogy Vitéz László egy régi vágású úriember, és amikor kupán vág valakit a palacsintasütőjével, akkor valójában a tiszteletét kívánja kifejezni az illető iránt. Kemény Henrik, a nagy mókamester sajnos már rég nincs köztünk, de az utódai itt élnek ma is. (Kövér) Lászlónak sem jelmezre, sem előre megírt szövegre nincs szüksége, bőven elég, ha magát adja – csak megszólal, és máris sírunk/nevetünk. Hű famulusa, (Varga) Judit pedig a vásári komédiák sok évszázados hagyományait követve boldogan csinál bolondot magából, hogy annál nagyobbnak tűnjenek a mellette feszítő a bajszos vitéz hőstettei.

Hogy hová sikerült lesüllyeszteni a magyar országgyűlést, azt talán a szereposztás változásán lehet a legpontosabban lemérni. Harminc éve még mindenki azt a figurát hozta, amire a képességei alkalmassá tették: a házelnököt Szabad Györgynek hívták, Kövér László pedig a falmelléki bajkeverő alakját formálta meg nagy átéléssel és hitelességgel – és azóta nem találja a helyét, mióta kiöregedett belőle. Pedig létezik az a fajta „úriemberség”, amit Varga Judit igazságügyminiszter Kövérben is meglátni vélt: aki ismeri a mai magyar hétköznapokat, biztosan nemcsak Márainál, hanem személyesen is találkozott már vele. „Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a 'jobboldaliság' címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint 'keresztény magyar ember', előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert 'keresztény magyar úriember', joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem 'keresztény magyar' vagy 'úriember', tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól.” Kevés elkoptatottabb idézet akad mostanában – persze nem a hivatalos nyilvánosság koptatja (a Magyar Nemzetben leírni, az fölérne egy felségsértéssel), hanem a második, amit nem stencilgéppel nyomtatnak dohos alagsori helyiségekben, hanem fölírják a Facebookra, amíg tehetik. De ez is csak úgy kopik, mint a templomkilincs: nem kevesebb lesz, hanem csak fényesebb.

Nyilván a mi hibánk, hogy Kövérben előbb látjuk meg a dühös paprikajancsit, mint a konzervatív urat – talán abból adódik, hogy ahol mi szocializálódtunk, ott nem az ilyen önkontroll-deficites házmestereket nevezték úriembernek. Ennél lényegesen súlyosabb probléma ugyanakkor, hogy mára a parlament (nem az épület, hanem a népképviselők gyülekezete) is jelentős mértékben Kövér László képre formálódott, ahol csak a saját gondolatok nélküli kesztyűbáb és a furkósbottal tréningezett pofozógép szerepköréből lehet választani. Azaz, miközben a kormányoldalon lassan összeáll egy potenciális börtönválogatott (akiknél a hatalmi viszonyok változatlansága egyben a szabadlábon maradás garanciája is), a túlfélen egy Orbán Viktor ablaka alatt megnyomott autódudáért is kijár a rendőri vegzatúra. Hej, ha Kemény Henrik élne, de szép kis performanszot tudna kanyarítani ebből!