Modernül lobbizásnak nevezzük a kijárást, ami negyven éve még elvtársi támogatáskérés volt, de a lényeg ugyanaz. Nekem adj lehetőséget, pénzt, beruházást, hisz tudod, ebbe a brancsba tartozom, már az úttörőcsapatban (a cserkészeknél, ministráns korunkban) is értettük egymást, vagy ha nem veled (kedves megyei önkormányzati elnök úr), hanem a te szívbéli cimboráddal, unokatesóddal, a Sanyival, Danival (a névsor tetszés szerinti), s ahogy így volt ez már a Móricz olvasatában élősködőkből álló dzsentrivilágban is. A különbség annyi, hogy a meglévő törvények között szlalomoznak-e a politikusok, vagy a lenyúlásra vadonatúj jogszabályt alkotnak, ahogy már a látszatra sem ügyelve teszi most a kormány.
Csakhogy egyre nehezebb eladni ezeket a húzásokat. Most például minden kanálnyi szirupot, amivel édesíteni próbálta a Fidesz és KDNP tábor a nagyberuházásokat befogadó önkormányzatok iparűzési adóbevételeinek és közigazgatási területük egy részének ellopását, emészthetetlenné keserített egyetlen nyilatkozat. Süli János épp a Népszavának mondta el, hogy hiába készül Pakson az ország legnagyobb ipari építménye, a város megtarthatja az erőmű 4,6 milliárdos éves iparűzési adó befizetését. Ez a jutalom, amiért ott az önkormányzat nem kekeckedik, nem kérdez, hanem szép csendben elfogadja a „fenti” döntéseket.
Megtanulták a leckét. Amikor a ma már tárca nélküli miniszter 2014-ben ellenzékiként nyerte el a kisváros polgármesteri székét, az erőmű – nyilván nem magától – megvont egy csomó támogatást a településtől. Mígnem egy reggel a jó polgármester mélyen belenézett a tükörbe, kicsit megroggyantotta a derekát – legyünk jóindulatúak – a városa érdekében, s attól kezdve minden kormánydöntéssel egyetértett, ahogy az utódja is. És lám, Paks nem is lesz különleges, lenyúlható övezet, míg egy Göd (s még ki tudja, hány város) elveszít mindent, mert a városlakók egy olyan ellenzékit választottak, aki nemcsak válaszokat vár a kérdéseire, hanem arra sem hajlandó, hogy mást lásson, mint eddig, ha a tükörbe néz.