Ötös mosómedveikrek születtek Debrecenben

Publikálás dátuma
2020.05.21. 16:12

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Így már 11 tagú az ország legnagyobb állatkerti „banditamaszkos” csapata.
Mosómedve ötös ikrek születtek a debreceni állatkertben, a március 31-én napvilágot látott bocsokat csütörtökön mutatta be a sajtónak az állatkert igazgatója. Nagy Gergely Sándor azt mondta, a kicsik körülbelül két hónapos korukig anyjuk folyamatos gondoskodását élvezik. Születésükkel immár 11 tagja van az ország legnagyobb állatkerti mosómedvecsapatának.
A mosómedve (Procyon lotor) Észak- és Közép-Amerika víz közeli területein és erdőségeiben őshonos mindenevő ragadozó. Magyar elnevezését onnan kapta, hogy rendkívüli tapintóérzékű mancsával jellegzetes, mosásra emlékeztető mozdulatokat tesz, amikor a vízfenéken kutat táplálék után. A közhiedelemmel ellentétben azonban nem mossa meg táplálékát. Kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően még a városokban is megél, és az élelmiszerhulladékot is megeszi. További jellegzetessége a fekete-fehér csíkos farok és a fekete „banditamaszk”, tetszetős prémje miatt pedig Európába is áthurcolták tenyésztési célból.
A kontinens több országában, többek között Magyarországon is invazív fajnak számít, hazánkban azonban igen csekély számban van jelen a természetben. Mivel eredeti élőhelyén a túlvadászat és a közúti balesetek egyaránt veszélyeztetik, a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján – tette hozzá Nagy Gergely Sándor.
Szerző

Apjukba csimpaszkodnak a szegedi csupaszpofájú tamarinikrek

Publikálás dátuma
2020.05.21. 15:32

Fotó: Endrédi Lajos / Szegedi Vadaspark
A karmosmajmok közösen gondozzák a kölykeiket, az erősebb családtag segítségére azért is szükség van, mert a fiatalok a szülők testtömegéhez képest elég nagyok.
A két csupaszpofájú tamarin március 30-án született a Szegedi Vadasparkban. Az első napok után már legtöbbet apjukba kapaszkodva láthatók. A karmosmajmoknál ugyanis a hímek és idősebb testvérek hordozzák legtöbbet a kölyköket. A szülők közösen óvják, védik a kicsiket, az anyjuk elsősorban etetésre veszi őket magához. Ennek oka az, hogy bár a karmosmajmok kis méretűek, a testtömegükhöz képest a kölykeik elég nagyok, így szükséges a családtagok segítsége, főleg az erőteljesebb hímeké.
A szülők, az angliai, illetve holland állatkertből érkezett Spike és Marilia, gyakorlottaknak számítanak, ugyanis második évben járulnak hozzá a fajmentő tenyészprogram (EEP) sikeréhez, és rendben fel is nevelték utódaikat – mondta Veprik Róbert igazgató.
A többi karmosmajomhoz hasonlóan a 430-480 grammos tömegű, 20-28 centi testhosszú csupaszpofájú tamarin is főleg az esőerdők lombkoronájában él, kisebb csapatokban, amelyeket egy domináns nőstény vezet. Csapat többi tagja alárendelt, nem szaporodó nőstényekből, hímekből és utódaikból áll. E majmok egyre kevesebb példánya él Brazília fogyatkozó esőerdeiben, a Rio Negro és az Amazonas mentén, ezért veszélyeztetett fajnak számít. A latin nevének megfelelően kétszínű, elől fehér, hátul barnás szőrű karmosmajom elsősorban pókokkal és rovarokkal, gyümölcsökkel és a fák nedvével táplálkozik. Ez utóbbi takarmány kiváltására Szegeden kísérleteztek ki egy keveréket, amely rizslisztet, tejport és különféle tápszereket tartalmaz.
A csupaszpofájú tamarin a vadaspark egyik legnagyobb kuriózuma, a világ állatkertjeiben kevesebb mint kétszáz egyedet gondoznak a nemzetközi adatbázis szerint, a faj Magyarországon csak Szegeden látható. Az oroszlánmajmokhoz hasonlóan a csupaszpofájú tamarinokat is csak a brazíliai természetvédelmi hatóság engedélyével tarthatják az állatkertek, így a Szegedi Vadaspark is. Az engedély elnyerésében a megfelelő tartóhely bemutatása mellett a karmosmajmok tartásában szerzett, immár három évtizednyi tapasztalat is segítette az állatkertet.
Szerző

Bezöldítik az algák az Antarktisz partvidékét

Publikálás dátuma
2020.05.21. 12:54
Illusztráció
Fotó: MATTHEW DAVEY / AFP
Műholdas megfigyeléssel térképezték fel a légköri szén-dioxid elnyelésében fontos szerepet játszó, fotoszintetizáló organizmusokat a bolygó egyik legtávolabbi vidékén.
A Cambridge-i Egyetem és a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) szakemberei az európai Sentinel-2 műholdpáros segítségével, valamint terepen végzett vizsgálatokkal térképezték fel két antarktiszi nyáron át a kontinens északnyugati részén elnyúló Antarktiszi-félszigetet. Eredményeik szerint az algavirágzás a térség nyugati részére koncentrálódik. 
A mikroszkopikus algák csaknem 1700 részen, mintegy 2 négyzetkilométernyi területet festenek zöldre, ami azt jelenti, hogy nagyjából 500 tonna szén-dioxidot nyelnek el évente – adta hírül a BBC News. A kutatók szerint ugyanakkor a valós számadatok ennél magasabbak, mivel a Sentinel-2 rendszerrel csak a zöld színű algákat lehet észlelni, a vöröseket és narancssárgákat nem. 
Az antarktiszi algavirágzást az 1950-es és 1960-as években indított expedíciók során jegyezték fel először. A szakemberek szerint ezek a fotoszintetizáló organizmusok fontos szerepet játszanak a légkörben lévő szén-dioxid elnyelésében, valamint a tápanyagok körforgásában a bolygó egyik legtávolabbi vidékén. "Ha változás áll be az algaközösségekben, az hatással lesz a tápláléklánc magasabb szintjeire is" – magyarázta Matt Davey, a Cambridge-i Egyetem munkatársa, a Nature Communications című folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője. Az ökológus hozzátette: "bár globálisan nézve ezek a számadatok eltörpülnek,az Antarktisz tekintetében nagy jelentőségűek".
Az algáknak folyékony vízre van szükségük az életben maradáshoz, ami azt jelenti, hogy az éppen fagypont fölötti havas környezet a legmegfelelőbb a számukra. Az algavirágzást jelentősen befolyásolja a fókák, a pingvinek és egyéb antarktiszi madarak közelsége is, mivel azok ürüléke egyebek között fontos nitrogénforrásként szolgál az algák számára. 
A kutatókat jelenleg az a kérdés foglalkoztatja, hogy miként befolyásolja az algavirágzást az Antarktisz melegedése. A félszigeten gyorsan emelkedett a hőmérséklet a 20. század második felében és az éghajlati modellek szerint ez a trend tovább folytatódik a következő évtizedekben. Az alacsonyan fekvő szigetek algamezőinek nagy része eltűnhet, ha a túlélésükhöz szükséges hó nem lesz többé. Ugyanakkor valószínűleg új élőhelyek nyílnak meg a kontinens beljebb fekvő területein: a déli részeken és a magaslatokon.
Szerző