Az utcáról könnyen be lehetett látni tegnap a város központjában lévő épületbe: a folyosókon főleg gyerekek és asszonyok jöttek-mentek. Egy család tagjai barátságosan intettek a kitárt ablakból. Mint megtudtuk, ide került Abouzar Soltani is, akit híressé tett a hírhedt magyar tranzit. A menekült iráni férfi a kisfiával töltött el több mint egy évet a röszkei tranzitzónában, megpróbáltatásairól a BBC is forgatott. Mivel naponta csak két órára és csak turnusonként jöhetnek ki, neki pedig ottjártunkkor már nem volt kimenője, telefonon adott helyzetjelentést: – A kisfiam úgy mondta, a tranzit olyan volt mint a börtön ez pedig most olyan, mint a szabadság. Itt már kapunk rendesen élelmet és nincsenek mindenütt rendőrök meg megfigyelőkamerák.
Az épület előtt találkoztunk egy fiatal, tizenéves lánnyal, aki szintén Röszkéről került át Balassagyarmatra. A Diaként bemutatkozó – és angolul jól beszélő – lány azt mesélte: menekültként született Görögországban, de megjárta szülei otthonát, Kurdisztánt is, mielőtt onnan elmenekülve Európába indult a családjával. Angolul – mondta büszkén – az egyik szerb menekülttáborban tanult meg egy Afganisztánból jött menekülttanártól. A magyar határon, a röszkei tranzitzónában majd egy évet töltött el.
– Az a hely maga volt a pokol. Ha csak egy órát eltöltesz ott, megőrülsz. Nem tudom, hogy hogyan bírtam ki ennyi időt – fogalmazott. Mint mondta, néhány négyzetméter jutott csak a családjuknak, és volt egy kis udvar. – Az őrök hidegek és érzéketlenek voltak velük, egyedül a bejáró szociális munkások tartották bennük a lelket – idézte fel. Ezzel együtt szerinte nem is a bezártság, hanem a bizonytalanság volt a legszörnyűbb.
– Azt mondták, nem tudják megmondani, hogy mennyi ideig kell várnunk. Az első meghallgatásuk is csak tíz hónappal az érkezésünk után volt.
Ő is úgy látja, hogy a tranzit után a balassagyarmati szállás „maga a szabadság”. Kijárhatnak az utcára, beszéltek egy ügyvéddel és a menekültkérelmet intéző hivatalnokkal is. S hogy ez szóba került, megkérdeztük, itt mi történik majd velük. A lány csak annyit mondott: – Abban bízunk, hogy most végre valóban foglalkoznak menedékkérelmünkkel.
A Balassagyarmat utcáin megkérdezett járókelők azt mondták, csak a hírekből hallottak a menekültcsaládok érkezéséről. „Nem örülök neki” – mondta egy idősebb hölgy, ám hosszas kérdezősködésünkre sem derül ki, hogy voltaképpen miért aggódik, hiszen még soha nem találkozott menekülttel.
– Hát kérem, minden attól függ, hogy honnan nézzük a dolgot – kezdett bele körülményesen véleménye kifejtésébe egy másik helybeli, aki, bár állítása szerint korábban önkormányzati képviselő volt, kérte, nevét ne írjuk le. Aztán végül kibökte, maga sem feltétlenül örül a tranzitból átszállított menekülteknek: – Egyelőre nincsenek sokan, ám ha többen jönnek, akkor már lehet ebből feszültség. Meg azért abnormális ez a helyzet, mindnél telefon van, meg Nike cipő. Ez azért majd irritálja az embereket.
