Menteni a menthetőt

Mindeddig nem sok jel utal arra, hogy 2020 dicső évként vonul majd be az Európai Unió történelemkönyvébe. Ugyan a februári rendkívüli uniós csúcson Charles Michel, az Európai Tanács elnöke megpróbálta közös nevezőre hozni a közösség nettóbefizetőit és a támogatások haszonélvezőit a következő, 2021-től kezdődő hétéves költségvetésről, de mindössze abban értettek egyet, hogy fényévnyire van egymástól a két fél álláspontja. A külső szemlélő számára viszont az tűnt fel, hogy az uniós büdzsé egy század százalékán folyt a kötélhúzás.

De volt ennél még lejjebb is. A járvány kitörését követő néhány hét alatt az EU nem sok jelét adta a szolidaritásnak, kevéssé felelt meg az alapító atyák által elképzelt szellemiségnek. Országai bezárkóztak, lezárták a határokat, egymástól nyúlták le az egészségügyi felszereléseket. Németország később aztán felvett olasz és francia betegeket, de az euroszkepticizmus a franciák és az olaszok körében is megugrott. A gondokat Ursula von der Leyen bizottsági elnök nem éppen gyors reagálása tetézte.

Persze joggal lehet erre azt mondani: az EU olyan, amilyennek a tagállamok megteremtik. Jól láthattuk az EU illiberális államainak tevékenységéből: elég, ha egy vagy két ország ügyet sem vet az Unió alapértékeire, máris csikorogni kezd a gépezet. Ha pedig Berlin vagy Párizs dönt úgy, hogy inkább magába fordul az uniós együttműködés helyett, a gép leáll.

A német-francia tengelyt is rég nem látott feszültség fékezte, miután Németország a járvány terjedésétől való félelmében lezárta francia határszakaszát. De most végre életjelet mutat ez a tandem, hiszen Berlin és Párizs kompromisszumot kötött arról: 500 milliárd euróból áll majd az az újjáépítési alap, amely a járvány által gazdaságilag legjobban sújtott országok talpra állásában segít. Emmanuel Macron eredetileg ennek legalább a kétszeresét szerette volna, de Berlin a kompromisszum értelmében vállalta, hogy a támogatást hozzájárulásként és nem hitelként folyósítják, vagyis a tagállamok fizetik majd a bajba jutottak támogatását, így azok kevésbé adósodnak el.

Ausztria és az északi államok azonban jelezték: nem támogatják a javaslatot, ők továbbra is hitelben gondolkodnak. A visegrádiak és a baltiak viszont azért szkeptikusak, mert attól tartanak, hogy a felzárkóztatásukra szánt pénzek jelentős része a mediterrán országokhoz vándorol. Elvben tehát kezdődhet elölről ugyanaz a kötélhúzás, amit már a hétéves költségvetés kapcsán is átélhettünk. Ám most azért más a helyzet, mert végre egységesen lép fel Párizs és Berlin, megint az ő összefogásuk viszi előre az EU-t.

A német-francia megállapodás elsősorban nem a benne foglalt összeg miatt fontos, és még csak nem is azért, mert Ursula von der Leyen a tervek szerint jövő szerdán ismerteti a Bizottság által elképzelt újjáépítési alap részleteit, amely nem születhet meg a két ország hozzájárulása nélkül. Hosszú idő után Merkel és Macron azt jelezte: az európai együttműködés nem halott, az EU-nak nincs, nem is lehet alternatívája.