Valahol Magyarországon

Óvatosan kell bánnunk a magyar kormány bejelentéseivel, ezt az elmúlt tíz esztendő alatt alaposan megtanulhattuk. Mégis, sokszor előfordul, hogy készpénznek vesszük állításait, noha csak cseleknek, nyelvi trükközésnek dőlünk be. Igaz, gyakran akkor is kételkedünk a szavakban, ha azok mögött valódi tartalom húzódik meg. Nem a kötelező nagyotmondásokra utalok, mint például a száz év legsikeresebb tíz éve, vagy a vírus ellen legeredményesebben védekező kormány címének odaítélése, saját maguknak persze. Inkább a támogatást vagy védelmet ígérő kijelentésekre. Emlékezzünk csak a „megvédjük a nyugdíjakat” lózungra, vagy most a ki tudja miként kiszámolt majd’ háromszázezer munkahelyre. 
Azért hozom most elő ezeket, mert a bocsánatkérést követelő sorozatos megszólalások után (Orbán, Varga Judit, Kovács Zoltán, stb.) most azt hallhattuk több szólamban, hogy a kormány a járvány nagy veszélyeket hordozó szakasza, a csúcspont (Orbán Viktor szerint ez május 3-án volt) elmúltával visszaadja a rendkívüli felhatalmazást, vagyis a rendeleti kormányzást a parlamentnek. Először ennek időpontját június végére tették, de volt szó június közepéről is, mígnem a miniszterelnök május végére helyezte át. 
Orbán ezt az elképzelést Belgrádban, a szerb miniszterelnökkel történt találkozóját követően ismertette a nyilvánossággal. Hogy miért pont ott, miért nem Magyarországon, miért tartozik ez inkább a szerb újságírókra, mint a hazai nyilvánosságra, erre nem kaptunk magyarázatot. Ezért aztán el kell, vagy el lehet fogadnunk azt az indoklást, hogy a magyar kormányfő olyan fórumot keresett, amelynek a nemzetközi hatása nagyobb, jelentősebb, mintha itthon a Kossuth rádióban adja elő. Erre pedig azért volt szüksége, mert hihetetlen nagy nyomás helyeződött rá az időkorlát nélküli felhatalmazás miatt az Unió meghatározó politikai vezetői részéről, és ha nem lép, kockáztatja a következő hétéves költségvetés magyar szempontból pozitív végeredményét. Szóval ez a lépés egyfajta beismerése a vereségnek, épp úgy, mint a tranzitzónák azonnali felszámolása. 
Igen ám, de Orbán Viktor nem szokott, illetve nem tud vereségeket szenvedni. És ha odafigyeltünk Gulyás Gergely csütörtöki szavaira, érzékelhettük, hogy a rendkívüli felhatalmazás visszaadását sem teljesen úgy értelmezi a magyar kormány, ahogy azt nyelvtanilag kellene. Merthogy úgy adja vissza ezt a jogosítványt a kabinet, hogy a járvány miatti rendkívüli jogrend felfüggesztését kéri. Ráadásul azzal a megszorítással, hogy néhány rendeletet nem megszüntetnek – mint ahogy a paragrafusok erre köteleznék őket -, hanem majd a parlament elé viszik, törvénnyé alakítják őket. Hogy melyek ezek, arról nem szólt a miniszter, de mindegy is: a kétharmadnak az sem okoz problémát, hogy néhány nap alatt törvénnyé formáljanak egy rendeletet. 
Legyünk tehát óvatosak: a járvány elgyengülni látszik, a kormány kreativitása azonban egy cseppet sem. Igazából csak a figyelmünket, vagy a nemzetközi megfigyelők figyelmét akarják felfüggeszteni. Itt, valahol Magyarországon…
Szerző
Németh Péter

Tranzit

Ha én Orbán Viktor, Habony Árpád vagy legalább Rogán Antal lennék (hála az égnek, egyik sem vagyok), a tranzitzónákból uniós bírósági ítélettel kiszabadított menekülteket nem Vámosszabadiba és Balassagyarmatra vinném, hanem országjáró körútra. A kereskedelmi rádiózásban-tévézésben roadshow-nak nevezett műfaj keretében minden érdeklődő megtekinthetné őket. Ráférne már az országra: mióta ideért a vírus, alig láttunk hús-vér migránst. Bakondi György mondana pár keresetlen szót a migrációs nyomás növekedéséről, a közönség felhördülne, és már indulhatna is tovább a karaván a következő településre. 
Egyáltalán nem szeretnék ötleteket adni – szerintem a fent nevezettek nem szorulnak rá –, de biztos vagyok benne, hogy napok-hetek múlva érkezik majd valamilyen kommunikációs ellencsapás, amiből mindenki megtudhatja, mit veszített az ország (a biztonságérzet, a köznyugalom, a keresztény kultúra stb.) azzal, hogy „Brüsszel” ránk erőltette a tranzitzónák fölszámolását. Cirkusznak ugyanis lennie kell, és – elnézést kérve azoktól, akiknek ez a bőrére megy, vagyis a menekültektől – egymás között valljuk be nyugodtan: a szögesdróttal körülvett konténerbörtönök ugyanolyan színpadi kellékek voltak ebben az előadásban, mint az egész Európát megvédő magyar határkerítés, vagy mint maguk a ketrecbe zárt menekültek. Aki nem hiszi, gondoljon csak a letűnt (?) korok menazsériáira: sokkal könnyebb rettegni a távoli földrészek félelmetes teremtményeitől, ha csak egy rács választ el tőlünk, mint ha oda kell képzelnünk őket az ablak alá. 
Az Orbán-rendszer látványtervezői a 2015-ben gondosan képernyőre komponált budapesti menekülttábor óta nem bíznak semmit a fantáziánkra. Abban, hogy a váratlan bírósági ítéletet töprengés nélkül végrehajtották, én annak a jelét látom, hogy talán már készen is van az új produkció.
Szerző
Hargitai Miklós

Közjó

A Fidesz-frakció kizárólag a közjó érdekében (...) terjesztett elő vagy fogadott el törvényjavaslatokat – magyarázta Kósa Lajos volt frakcióvezető lapunknak, hogy a nyomozók szerint Simonka György kérésére nyomtak át a frakción előterjesztéseket azért, hogy Simonka cégeinek ne kelljen visszafizetni a kincstárnak a jogosulatlanul felvett pályázati pénzeket. Ismerős szavak. Kósa Lajos három éve szó szerint ugyanezzel a kommunikációs aduásszal rukkolt elő, amikor lapunk kiderítette, hogy úgy nyújtotta be a nyugdíjas szövetkezeteket létrehozó törvényt, hogy közben a felesége egy 140 milliót érő céget „vett” néhány millióért az e szövetkezetekben vastagon érdekelt üzleti csoport egyik vezető alakjától. 
Van más közös vonás is a két esetben: a Polt Péter-féle ügyészség sem akkor, sem most nem látott bűncselekményre utaló nyomot. Elvégre ha egy lobbista ajándékba ad az asszonynak több mint százmilliót, vagy éppen a kormányfrakció törvényt alkot, hogy néhány százmilliós visszafizetéstől mentesüljön egy 1,4 milliárdos közpénzsíbolással meggyanúsított honatya vállalkozása, az smafu. Sőt most, a Simonka-ügyben a Legfőbb Ügyészség közleményében igyekezett Kósáék szájába rágni, hogy a közjós hülyeség helyett mit kellett volna mondaniuk. Ezt: a kormánypárt „a minden gazdálkodót érintő adminisztrációs hibák miatti túlzott jogkövetkezmények kiküszöbölésére” hozta az „általánosságban racionálisnak tűnő” jogszabályt. Bár a vádiratból nem lehetett kitornázni azt a kitételt, hogy a Fidesz frakciót homlokon csókoló múzsa véletlenül pont az akkor már bűnügyi eljárás alatt álló Simonka volt, aki – újabb idézet – „azt remélte, hogy személyére nézve is a visszafizetésre kötelező határozatok visszavonását érheti el.”
A Polt Péter vezette testület azért finoman megpendíti, hogy mindez a „nyomozó hatóság” szerint történhetett így. Amit nagyon nehéz nem úgy olvasni: valaki itt jelzi a főnöknek, hogy ő mindent megpróbált, de ezek a fránya vidéki rendőrségi és adónyomozók mindent kitúrtak, szóval kénytelen voltunk beleírni a vádiratba, na.
Szerző
Batka Zoltán