Az óriás kerti törpe

Egy régi vicc szólt a szovjet kertitörpéről, amelyik természetesen a legnagyobb kertitörpe a világon. 
A szovjet kertitörpe volt a legnagyobb, most meg a magyar tűzijáték lesz. Igazi gigamega. „Európa legnagyobb fény- és tűzijátéka” – ígérik. Az EU beledöglik az irigységbe, az tuti. Fényes visszavágás lesz az uniós bíróság ítéletéért meg a sok frocliért. Jó, a rendkívüli jogrendet visszavonjuk, a határzónát megszüntetjük a nagyobb balhé elkerülése kedvéért, de ez csak taktikai visszavonulás. Milyen dolog az, hogy az ember a saját hazájában még csak ne is éheztethessen kedvére pár menekülőt! Már ezt a kis szórakozást is sajnálják tőlünk. De most jön a revans, ezért meg az egész ezeréves szívatásért. 3 nap rendezvény, 4 kilométer tűzijáték. Tudják, mint a 3 gyerek, 4 kerék.
Már ha meglesz, mert a kormánytájékoztatón azt mondták, még nem egészen biztos. A vírustól függ. Szerintem inkább tőlünk, mert ha túl nagy marad a tiltakozás, eszükbe juthat a 2000-es diósbejglizés. A Happy End és az Ezüsthajó által szervezett tűzijáték, a nagy biznisz, amelynek botrányát később a 2002-es bukta egyik látványos okaként is emlegették. Az Országimázs Központ (akkor még volt ilyen, ma az egész kormány dolgozik az országimázson, a siker szemmel látható) azzal akart megkímélni minket a költségek ismeretétől, hogy az ünnepi diós bejglinél is csak a tahók tudakolják a dió árát. Mivel állítólag a McDonald’s elfekvő ünnepi készletét vették meg bagóért, egy ország gyönyörködhetett az égre lődözött hamburger-alakzatokban. Az Országimázs Központ főmuftija viszont elmagyarázta. hogy „csak bizonyos szögből” látszottak a fények hamburgernek.
Épp ez a lényeg. Hogy ne bizonyos szögből nézzük a dolgokat. Az nem helyes szög, hogy szörnyülködünk a tízmilliárdon, amit a sajtóhírek szerint az egész rendezvénysorozatra elkülönítettek. A jó szög az, hogy méltó módon (értsd: egy vagon pénzért, amelyből majd csurran-cseppen ide meg oda) ünnepeljünk. Egyrészt az ezerévet, másrészt a tízet. A több, mint ezeréves államiság egyre inkább aktuálpolitikai fegyverré vált: Szijjártó ezzel iskolázta le egész Észak-Európát, amikor kormányaik kritizálni merték a magyar rezsimet. De legalább ennyire fontos a tíz év, a NER által bearanyozott kerek évtized 2010 óta. 
A Fidesz mindig is adott a szimbolikus politizálásra: a sok levegőbe lőtt petárda érzékelteti, hogy sem a koronavírus, sem a 300 ezer, érdemi segítség nélkül maradó munkanélküli, sem az ellenzék nem ingatja meg dicsőségét. Afféle égi diadalmenet, győzelmi ünnep volna ez. Pótolja a régi május elsejei felvonulásokat – hagyományteremtő vonulást is terveznek az Andrássy úton. „Szeretettel üdvözöljük a felvonuló közmunkásokat” – hangozhat a tribünről. Az első számú vezető kissé fáradt mosollyal integet majd, érzi a karjában az izomlázat, de kitart. Épp most mondta a Kossuthon, hogy a nehezén túljutva „fickósabb, ha úgy tetszik, macsósabb”, mint valaha. Boldog az az ország, amelynek fickós a miniszterelnöke. Igaz, azt is mondta, hogy „Kásler miniszter úr érdemei történelmiek”, így aztán lehet, hogy a fickósság is csak vicc volt. 
Díszszemle egyelőre nincs, talán jövőre. Fegyver éppen volna, folyton vásárolunk, sőt: az új elit hobbija a régi harci járművek beszerzése, Mészáros Lőrinc portáján is fényképeztek páncélos szállítót meg szovjet harckocsit. Miért, az én kisfiam matchboxot gyűjtött, az sem volt olcsó mulatság! De egy pofás díszszemléhez egyrészt előbb vissza kellene hívni a cégek vezetésébe ültetett főkatonákat, másrészt betanítani az egyszerre lépésre azt a 3000 állásvesztőt, akit a hadseregbe várnak. 
A szimbolikus politizálás még mindig olcsóbb, mint az igazi. Már Baudelaire is megírta: „Jelképek erdején át visz az ember útja”. A politikában meg gyakran azzal viszik az erdőbe. Bár Baudelaire gyanús, valaha perbe fogták istenkáromlásért és erkölcsgyalázásért, úgyhogy inkább Wass Albert írta. Ahhoz képest nem is sok a tízmilliárd, hogy mondjuk a Vadászkiállítás egészében talán ötven milliárdot is kóstálhat. Legközelebb kormányalakításnál azért nézzünk körül: kevesebbe kerül, aki gyerekkorában kicsit piromán volt, mint aki lövöldözni szeretett. Bár a kisvasút és a foci is veszélyes. De talán összevonhatnánk a vadászatot a tűzijátékkal. Nem lehetne, hogy Semjén a petárdákkal lődözzön? A szarvasok is hogy megnyugodnának.
Fontos nekem a nemzeti ünnep, csakhogy ez az egész nem erről szól. Hanem arról, hogy ne a szolidaritás fűzzön össze nehéz helyzetben egy nemzetet, hanem a NER hamis történelmi giccse, a folytonos győzelmi jelentésekkel magát óriásnak mutató kertitörpeség. De azért segítek. A szilveszteri lapok szerint egy szlovák cég „Védelmező” néven forgalmazott tűzijáték-készletet, a dobozon maga Orbán Viktor látható. Daliásan, övében kézigránátokkal áll a határkerítés előtt, mellette őrbódé és a magyar trikolór. 
Érzésem szerint maradhatott raktáron valamennyi. Azonnal csapjunk le rá! 30 ezer forint körül van egy doboz, ha mind a 3000 magyar település kap egyet-egyet, még mindig kijövünk 90 millióból.
Igaz, akkor hogy mutatjuk be Európának a világ legnagyobb kerti törpéjét? A szerző volt országgyűlési képviselő
Szerző
Lendvai Ildikó

Valahol Magyarországon

Óvatosan kell bánnunk a magyar kormány bejelentéseivel, ezt az elmúlt tíz esztendő alatt alaposan megtanulhattuk. Mégis, sokszor előfordul, hogy készpénznek vesszük állításait, noha csak cseleknek, nyelvi trükközésnek dőlünk be. Igaz, gyakran akkor is kételkedünk a szavakban, ha azok mögött valódi tartalom húzódik meg. Nem a kötelező nagyotmondásokra utalok, mint például a száz év legsikeresebb tíz éve, vagy a vírus ellen legeredményesebben védekező kormány címének odaítélése, saját maguknak persze. Inkább a támogatást vagy védelmet ígérő kijelentésekre. Emlékezzünk csak a „megvédjük a nyugdíjakat” lózungra, vagy most a ki tudja miként kiszámolt majd’ háromszázezer munkahelyre. 
Azért hozom most elő ezeket, mert a bocsánatkérést követelő sorozatos megszólalások után (Orbán, Varga Judit, Kovács Zoltán, stb.) most azt hallhattuk több szólamban, hogy a kormány a járvány nagy veszélyeket hordozó szakasza, a csúcspont (Orbán Viktor szerint ez május 3-án volt) elmúltával visszaadja a rendkívüli felhatalmazást, vagyis a rendeleti kormányzást a parlamentnek. Először ennek időpontját június végére tették, de volt szó június közepéről is, mígnem a miniszterelnök május végére helyezte át. 
Orbán ezt az elképzelést Belgrádban, a szerb miniszterelnökkel történt találkozóját követően ismertette a nyilvánossággal. Hogy miért pont ott, miért nem Magyarországon, miért tartozik ez inkább a szerb újságírókra, mint a hazai nyilvánosságra, erre nem kaptunk magyarázatot. Ezért aztán el kell, vagy el lehet fogadnunk azt az indoklást, hogy a magyar kormányfő olyan fórumot keresett, amelynek a nemzetközi hatása nagyobb, jelentősebb, mintha itthon a Kossuth rádióban adja elő. Erre pedig azért volt szüksége, mert hihetetlen nagy nyomás helyeződött rá az időkorlát nélküli felhatalmazás miatt az Unió meghatározó politikai vezetői részéről, és ha nem lép, kockáztatja a következő hétéves költségvetés magyar szempontból pozitív végeredményét. Szóval ez a lépés egyfajta beismerése a vereségnek, épp úgy, mint a tranzitzónák azonnali felszámolása. 
Igen ám, de Orbán Viktor nem szokott, illetve nem tud vereségeket szenvedni. És ha odafigyeltünk Gulyás Gergely csütörtöki szavaira, érzékelhettük, hogy a rendkívüli felhatalmazás visszaadását sem teljesen úgy értelmezi a magyar kormány, ahogy azt nyelvtanilag kellene. Merthogy úgy adja vissza ezt a jogosítványt a kabinet, hogy a járvány miatti rendkívüli jogrend felfüggesztését kéri. Ráadásul azzal a megszorítással, hogy néhány rendeletet nem megszüntetnek – mint ahogy a paragrafusok erre köteleznék őket -, hanem majd a parlament elé viszik, törvénnyé alakítják őket. Hogy melyek ezek, arról nem szólt a miniszter, de mindegy is: a kétharmadnak az sem okoz problémát, hogy néhány nap alatt törvénnyé formáljanak egy rendeletet. 
Legyünk tehát óvatosak: a járvány elgyengülni látszik, a kormány kreativitása azonban egy cseppet sem. Igazából csak a figyelmünket, vagy a nemzetközi megfigyelők figyelmét akarják felfüggeszteni. Itt, valahol Magyarországon…
Szerző
Németh Péter

Tranzit

Ha én Orbán Viktor, Habony Árpád vagy legalább Rogán Antal lennék (hála az égnek, egyik sem vagyok), a tranzitzónákból uniós bírósági ítélettel kiszabadított menekülteket nem Vámosszabadiba és Balassagyarmatra vinném, hanem országjáró körútra. A kereskedelmi rádiózásban-tévézésben roadshow-nak nevezett műfaj keretében minden érdeklődő megtekinthetné őket. Ráférne már az országra: mióta ideért a vírus, alig láttunk hús-vér migránst. Bakondi György mondana pár keresetlen szót a migrációs nyomás növekedéséről, a közönség felhördülne, és már indulhatna is tovább a karaván a következő településre. 
Egyáltalán nem szeretnék ötleteket adni – szerintem a fent nevezettek nem szorulnak rá –, de biztos vagyok benne, hogy napok-hetek múlva érkezik majd valamilyen kommunikációs ellencsapás, amiből mindenki megtudhatja, mit veszített az ország (a biztonságérzet, a köznyugalom, a keresztény kultúra stb.) azzal, hogy „Brüsszel” ránk erőltette a tranzitzónák fölszámolását. Cirkusznak ugyanis lennie kell, és – elnézést kérve azoktól, akiknek ez a bőrére megy, vagyis a menekültektől – egymás között valljuk be nyugodtan: a szögesdróttal körülvett konténerbörtönök ugyanolyan színpadi kellékek voltak ebben az előadásban, mint az egész Európát megvédő magyar határkerítés, vagy mint maguk a ketrecbe zárt menekültek. Aki nem hiszi, gondoljon csak a letűnt (?) korok menazsériáira: sokkal könnyebb rettegni a távoli földrészek félelmetes teremtményeitől, ha csak egy rács választ el tőlünk, mint ha oda kell képzelnünk őket az ablak alá. 
Az Orbán-rendszer látványtervezői a 2015-ben gondosan képernyőre komponált budapesti menekülttábor óta nem bíznak semmit a fantáziánkra. Abban, hogy a váratlan bírósági ítéletet töprengés nélkül végrehajtották, én annak a jelét látom, hogy talán már készen is van az új produkció.
Szerző
Hargitai Miklós