Deák tér;halálos késelés;

2020-05-24 14:57:48

Deák téri kettős gyilkosság: letartóztatták a három gyanúsítottat

A bírósági döntés egy hónapra szól.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el annak a három férfinak a letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint részt vettek a Deák téri verekedésben, amelyben egyikük két személyt halálra késelt. A bíróság mindhárom gyanúsítottat letartóztatásba helyezte egy hónapra - írja közleményében Ibolya Tibor fővárosi főügyész. 

A megalapozott gyanú szerint 2020. május 22-én, hajnali fél négy körül a V. kerület, Deák Ferenc téren két, fiatalokból álló társaság összeverekedett. Egy tizennyolc éves férfi a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, akik a földre estek. Az egyik földön fekvő sértettet egy tizenkilenc éves férfi még többször megrúgott, miközben egy másik tizenkilenc éves férfi támogatólag volt jelen. A két megszúrt fiatal a helyszínen életét vesztette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság perceken belül azonosította és elfogta a három férfit, akik közül a kést használót több emberen elkövetett emberölés bűntette, két társát csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként és előterjesztést tett a gyanúsítottak letartóztatására.

A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsítottak letartóztatására.

A nyomozási bíró a mai napon mindhárom gyanúsított letartóztatását elrendelte az indítvány alapján, egy hónapra. A döntés a földön fekvő egyik sértett bántalmazásával gyanúsított férfi tekintetében végleges, a másik két terhelt esetén fellebbezések miatt még nem végleges.

A Fővárosi Törvényszék vasárnap délután az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a gyanúsítottak egzisztenciális és személyi körülményei rendezetlenek, állandó, bejelentett munkahellyel nem rendelkeznek, ketten kábítószerfogyasztók.

Az emberöléssel gyanúsított férfi állandó bejelentett lakcímén nem tartózkodott. Ellene folyamatban lévő más büntetőeljárásokban - ismeretlen helyen való tartózkodása miatt - körözést, illetve elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A másik két gyanúsított lakhatási körülményei is bizonytalanok: egyikük nem rendelkezik érvényes lakóhellyel, egy ellenük 2019-ben indult nyomozás adatai alapján pedig, miután a szüleik kirakták őket a lakásukból, egy VI. kerületi albérletben éltek, ahol egyikük 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott a főbérlőnek.

A terhükre rótt bűncselekmény elkövetése után mindhárman elmenekültek a helyszínről. Mindezekre és a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható büntetés nagyságára figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén az eljárás során elérhetetlenné válnának.

A törvényszéki közleményben kiemelték, hogy a nyomozás kezdeti szakaszban van. A tényállás teljes körű felderítéséhez a verekedésben részt vevő eddig ismeretlenek - köztük egy, a késelő által megszúrt másik férfi - beazonosítása, a gyanúsítottak további kihallgatása és szembesítések szükségesek.

A bűnismétlés veszélyét a bíróság két terhelt esetében találta megalapozottnak. Ők, bár büntetlen előéletűek, de a gyanúsításban szereplő bűncselekményeket ellenük folyamatban lévő több büntetőeljárás hatálya alatt követték el. Minderre, valamint az elkövetés előtt és után tanúsított magatartásukra is figyelemmel megalapozottan lehet tartani attól, hogy kényszerintézkedés hiányában szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el.

A harmadik gyanúsított esetében a bíróság a bűnismétlés veszélyét nem találta megállapíthatónak, mivel a férfi büntetlen előéletű és vele szemben másik büntetőeljárás sincs folyamatban - olvasható a törvényszéki közleményben.