Budapest;szülés;

2020-05-25 06:28:15

Rendőrök vezettek le egy szülést a Blaha Lujza téren

Az alig két és fél kilogrammos babát egy villamosmegállóban szülte meg édesanyja.

Különleges szolgálatot tudhat maga mögött Papp Benjámin főtörzsőrmester és Berkes Alexandra őrmester: a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság II. Bevetési Osztályának járőrei vasárnap este egy vajúdó anyuka szülését vezették le Budapesten – írja a police.hu.

A rendőrség közleménye szerint a járőrök szolgálati gépkocsijukkal este 7 óra előtt néhány perccel a Blaha Lujza téri 4-6-os villamosmegállónál jártak, amikor járókelők intették le őket. Mint kiderült, egy félig eszméletlen állapotban lévő fiatal nőhöz kértek segítséget. Az erős fájdalmakkal küzdő asszony ugyanis a padon ülve vajúdott. A két rendőr táskáját a feje alá téve azonnal lefektette a nőt, akinek ekkor már tolófájdalmai voltak. Mikor levették róla alsóruházatát, a kisbaba feje már kilátszódott. Az őrmester a szülő asszony kezét fogta, és bátorította őt a kitolási szakaszban, míg járőrtársa az utolsó nyomásnál kihúzta a csecsemőt a szülőcsatornából. A percek alatt megszületett kisbaba és édesanyja ellátását átvették az időközben helyszínre érkezett mentősök, akik mindkettőjüket a SOTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájára szállították. A szülés akadálymentes levezetésében a helyszínt a BRFK járőrei biztosították.

A 36. hétre született 2444 gramm súlyú és 47 cm hosszú kisfiú a Noel nevet kapta. Ő is és édesanyja is jól van.