Oroszország;Vlagyimir Putyin;győzelem napja;

2020-05-26 15:26:26

Putyin kitűzte a moszkvai jubileumi győzelmi díszszemle időpontját

Az orosz elnök arra utasította Szergej Sojgu védelmi minisztert, hogy szavatolja: semmi sem veszélyeztetheti a díszszemle részvevőinek egészségét.

Putyin a Rosszija 24 hírcsatorna által élőben közvetített tájékoztató során arra utasította Szergej Sojgu védelmi minisztert, hogy indítsa el a parádéra való felkészülést, és szavatolja: semmi sem veszélyeztetheti a díszszemle résztvevőinek egészségét.

Az orosz elnök azt is bejelentette, hogy a második világháborús front és a hátországi termelés szovjet veteránjairól megemlékező, országszerte hagyományosan milliókat mozgósító Halhatatlan Ezred-felvonulást július 26-án fogják majd megrendezni, az orosz haditengerészet napján, a flotta díszszemléjét követően. Putyin rámutatott, hogy szakértők szerint Oroszország már túljutott a Covid-19-járvány csúcspontján.

Május 9-én Putyin egyedül koszorúzta meg az ismeretlen katona sírját és a hős városok emlékművét a Kreml melletti Sándor-kertben, majd megtekintette az elnöki díszezred menetét. Ünnepi beszédében ígéretet tett akkor, hogy amikor a járványhelyzet ezt megengedi, mind a katonai parádét, mind a leszármazottak emlékmenetét méltó módon meg fogják rendezni.

Az orosz városokban a nácizmus felett aratott győzelem évfordulóján a légierő tartott bemutatót, este pedig tűzijátékot rendeztek. Az emberek az ablakokba akasztották ki, vagy az erre a célra létrehozott internetes portálokra töltötték fel a veteránok portréit, és az erkélyekről együtt énekelték a háborús dalokat.

Több sajtóforrás szerint június 24-én tarthatják meg az orosz alkotmány módosításáról eredetileg április 22-re kitűzött, de a járványhelyzet miatt szintén elmaradt szavazást is. A módosított alaptörvény egyebek között lenullázza majd Putyin eddigi államfői periódusait, és lehetővé teszi, hogy a 2024-ben és a 2030-ban esedékes elnökválasztáson is jelöltethesse magát.

Sojgu a keddi eszmecsere során arról tett jelentést az elnöknek, hogy a Covid-19-járvány nem csökkentette az orosz hadsereg harckészültségét, és hogy a nukleáris erők szavatolják a hadászati feltartóztatást. Mint mondta, az orosz hadiipari üzemek 72 százalékos kapacitással termelnek.

Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma egy nap alatt 8915-tel 362 342-re nőtt, a gyógyultaké pedig rekordmennyiséggel, 12 331-gyel 131 129-re emelkedett a kedden közzétett friss adatok szerint. Minden eddiginél többel, 174-gyel 3807-re emelkedett a halottak száma is a hivatalos statisztika szerint.