Európai Unió;jogállamiság;Vera Jourová;

2020-05-26 20:20:23

Mérlegen minden tagállam

A júliusban hivatalba lépő német soros elnökség egyik prioritása a jogállam megerősítése. Visszamenőleg a sürgősségi törvényeket is áttekintik.

Szeptemberben fogadja el az Európai Bizottság a jogállamiság helyzetéről szóló első éves jelentését. A brüsszeli testület az igazságszolgáltatás függetlenségét, a korrupciót, a médiapluralizmust, valamint a fékek és egyensúlyok rendszerét fogja értékelni mind a 27 tagállamban. Vera Jourová, értékekért és átláthatóságért felelős alelnök az Európai Parlament egyik szakbizottságában rendezett hétfői vitában ehhez hozzátette: valószínűleg elemezni fogják azt is, hogy a koronavírus-járvány miatt született sürgősségi törvények összhangban állnak-e az EU értékeivel.

A jelentés előkészületei jól haladnak, az Európai Bizottság által összeállított kérdőívre megérkezett a kormányok válasza. Ezeket most összesítik, akárcsak az írásos konzultáción részt vett civil és más érintett szervezetek beérkezett véleményét - számolt be az Európa-ügyi miniszterek keddi videokonferenciáján Didier Reynders igazságügyi biztos. A belga politikus közölte azt is, hogy a bizottsági szakértők hamarosan virtuális túrára indulnak, felkeresik az összes tagállamot, hogy további információkat gyűjtsenek a jogállam helyzetéről. Mind Jourová, mind Reynders hangsúlyozta, hogy tényekre támaszkodó, objektív beszámolók készülnek majd, egyforma mércével mérik az országok teljesítményét.

Brüsszeli tervek szerint a jelentésről nem csak a kormányközi EU Tanácsban és az Európai Parlamentben rendeznek majd vitákat, hanem a nemzeti törvényhozásokban is.

A téma napirenden tartása a július elején hivatalba lépő soros német uniós elnökségre vár, amely egyébként is programjába foglalta a jogállamiság megerősítését Európa-szerte. Michael Roth EU-ügyi államtitkár többször hangoztatta, hogy féléves elnöki periódusuk egyik legfontosabb célja az uniós értékek tiszteletben tartásának az előmozdítása lesz. Ennek keretében kívánják elfogadtatni az uniós pénzek és a jogállamiság összekapcsolását célzó rendelettervezetet, amely a jövőre kezdődő következő hétéves költségvetésben már megfelelő elrettentő erővel bírna a közösségi büdzsét megkárosítani igyekvőkkel szemben. Bizottsági források lapunk kérdésére leszögezték, hogy a feltételrendszer része lesz annak a csomagnak, amelyet szerdán hagy jóvá az Ursula von der Leyen vezette brüsszeli testület az EU módosított keretköltségvetéséről és a gazdaság helyreállítására szánt új pénzügyi eszközökről.

Az EU-ügyi miniszterek keddi virtuális tanácskozásán ezúttal sem volt téma a Magyarország - és Lengyelország - ellen elindított 7. cikkelyes eljárás, amelynek első körében a tárcavezetőknek azt kell megállapítaniuk, hogy az érintett tagállamban veszélyben annak-e az Európai Unió alapvető értékei. A jelenlegi horvát soros EU-elnökség azzal magyarázza a viták immár sorozatos elhalasztását, hogy nem hivatalos miniszteri videokonferenciákon nem tárgyalhatnak a folyamat keretében felmerülő ügyekről. Az Európai Bizottság illetékes tagjai mindazonáltal hangsúlyozzák, hogy a 7. cikkelyes eljárást nem fogja pótolni az éves jelentésről rendezendő vita, mert a kormányközi EU Tanácsban zajló párbeszédre és ellenőrzésre, alkalmasint szankcionálásra éppúgy szükség lesz a továbbiakban is, mint az alapjogok megsértése miatt elindított kötelezettségi eljárásokra.