kábítószer;Balaton;bűnmegelőzés;

2020-05-27 10:11:30

Bűnmegelőzés feliratú terepjáróval utaztatták a kábítószert

Az ügyészség tisztes börtönéveket kér a drogbanda tagjaira.

Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Somogy megyei Főügyészség négy – egy budapesti és három Balaton-parti– férfi ellen, akik láncolatot létrehozva látták el droggall a Balaton-partot.

A banda tavaly júniusban bukott le, s elfogásuk után kiderült, a drogdílerek tagjai a helyi önkormányzat által bőkezűen támogatott Balatonszemes-Balatonőszöd Bűnmegelőzési Egyesületnek, a szervezetnek az akkori polgármester veje volt a vezetője, aki az egyesület Bűnmegelőzés feliratú terepjárójával hozatta Budapestről a kábítószert.

Az ügyészség szerint budapesti és az egyik balatonszemesi férfi régi barátok voltak, s mindketten rendszeresen fogyasztottak kábítószert. Utóbbi 2011-től rendszeresen kereskedelmi mennyiségű marihuánát és amfetamint vett budapesti társától, a drog szállítását rendszeresen a helyi bűnmegelőzési egyesület tulajdonát képező gépkocsival oldotta meg. A kábítószerből több esetben adott el az egyik helyi drogdílernek, a polgármester vejének, aki nemcsak tőle, hanem más kereskedőktől is szerzett be tiltott anyagokat. Többek között egy 27 éves balatonboglári férfi segítségével, akit három alkalommal bízott meg azzal, hogy Székesfehérváron, illetve Siófokon drogot vegyen, melyet később helyben értékesített.

A társaság tavaly júniusban bukott le, a házkutatások során többféle kábítószer és készpénz mellett a drog terjesztéséhez szükséges anyagokat –digitális mérleget, porciózáshoz szükséges zacskókat – is lefoglaltak.

Az ügyészség a budapesti férfi és két társával szemben fegyházbüntetést– 8, 4, illetve 3,5 év –, míg a boglári vádlottal szemben 2,5 év börtönt indítványozott.