Örményül ez annyit tesz: bocsánatot kérek! Egyelőre a magam nevében. Azonban eljön a nap, amikor Magyarországnak hivatalosan is bocsánatot kell kérnie Örményországtól, az örmény néptől és Gurgen Margarján hadnagy családjától azért a gyalázatért, amit 2012-ben tettünk ellenük.
Képzeljük csak el, ha ez velünk, magyarokkal történik meg. Ha egy közös NATO-hadgyakorlat során magyar katonatisztet öl meg álmában egy másik katona. Majd a vendéglátó ország kiadja a gyáva gyilkost az országának, tudva, hogy odahaza majd hősként fogják ünnepelni. Mi, magyarok mit gondolnánk a katonánk gyilkosát sunyin kiadó országról? Érdekelne itt bárkit, hogy az egész papíron jogszerű volt? Mert persze, hogy az volt, le volt szépen papírozva. Mint Orbánék minden becstelensége: visszaélés a joggal, amely nem tudja megtiltani, hogy egy kormány hülyének tettesse magát, mintha nem tudná, hogy Azerbajdzsán majd rövid úton szentté avatja a baltást.
Vajon a minden sarkon kettős mércéről visítozó magyar kormány fordított esetben miféle undorító, sorosista gittegyletnek nevezné az Emberi Jogok Európai Bíróságát, amely most jobb híján jogszerűnek ítélte a kiadatást? Mi lenne, ha a magyar hozzátartozók utána évről-évre nézhetnék, ahogy odaát minden katonai parádén ott vigyorog a magát civilizáltnak tartó ország segítségével szabadlábra helyezett gengszter?
Mondhatnám, hogy Orbán csak papíron a miniszterelnököm. Azonban az ő gyalázata az én országom szégyene. A sokat szenvedett örmény népet feltehetően nem különösebben érdekli, hogy a megélhetési keresztény orbáni rendszer miféle pitiáner, baksisleső megfontolásból asszisztált a gyilkos szabadulásához. Ahogy az sem, hogy ezt a kormányt az ország mekkora része választotta meg. Ők a magyarok kormánya, az örmények szemében tehát mi, magyarok követtük el ezt a gyalázatot. Slussz.
Bármeddig tartson is Orbánék országlása, ha az utódaiknak jelent valamit a magyarok becsülete, akkor az egyik első dolguk kell legyen bocsánatot kérni Gurgen Margarján hadnagy családjától és az örmény néptől.