Ha Magyarországon létezne tervezés – nem az a fajta, az 50-es évekre emlékeztető voluntarizmus, amikor egy valóságtagadó ideológiából meg egy torz világképű pártvezér szalvétaskicceiből próbálták megrajzolni az ország fejlődési pályáját, hanem a számok, a trendek, a geopolitikai és a környezeti feltételek ismeretére támaszkodó előregondolkodásként –, akkor nem kellene folyton újratervezni. Így azonban, hogy a magyar jövő egy felcsúti nyári konyhában álmodódik meg, újra és újra kénytelenek vagyunk szembenézni vele, hogy a világ ennél valamivel összetettebb.
Lehetséges, hogy 2014 januárjában jó ötletnek tűnt versenyeztetés nélkül megállapodni a putyini Oroszországgal két új atomerőművi blokk felépítéséről, de azért már akkor is jelentős mértékű csőlátás kellett hozzá. A magyar energiaszakma nagy nevei közül például mindenki ellenezte, akit nem közvetlenül a kormány és/vagy Paks fizet, és még az állampénzen élők egy része is húzta a száját. Érdemes utánaolvasni, mennyi vált azóta valóra az akkoriban megfogalmazott elvi és gyakorlati ellenérvek közül. Továbbá: biztosan van olyan – leginkább politikai – nézőpont, ahonnan figyelve az Orbán-kabinet által újabban erőltetett atom+nap forgatókönyv kiadja egy gazdasági függetlenségre vágyó közép-európai ország hétköznapi használatra alkalmas energiarendszerének kontúrjait, de hogy a racionalitás felől nézve nem adja ki, az immár bizonyos. Nemrégiben ugyanis átmenetileg idehaza is negatívba csúszott a tőzsdei áramár, vagyis azoknak fizettek az áramtermelők, akik átvették tőlük a piacon egyébként eladhatatlan áramfölösleget. És ezt a helyzetet a meglévő négy paksi blokk, meg a napos tavaszi időben a maximumon pörgő hazai naperőmű-hálózat kooperációja (pontosabban: össze nem illése) hozta létre.
Az atomerőműveket arra találták ki, hogy éjjel-nappal termeljenek. A régi paksi reaktorokat piaci okokból nem szeretik visszaterhelni (nagyon nem tesz jót nekik), a tervezett újakat pedig papíron lehetne, de az élettartamuknak nem használ, ráadásul a bővítési beruházás megtérülését 95 százalék fölötti kihasználtságra és 55 euró fölötti áramárra kalkulálták. Ha egyik-másik reaktort az árak bezuhanása miatt rendszeresen le kell szabályozni, abból sem 55 eurós áramár, sem 95 százalékos kihasználtság nem lesz.
Pakson jelenleg 2000 MW a beépített kapacitás, és 1000 MW-nyi naperőművünk van. Ha a kormány álmai valóra válnak, akkor 2030-ra lesz még 2400 MW-nyi reaktorunk, és 7000 (!) MW-nyi naperőművünk. És a sűrűsödő piaci zavarok idején nem a naperőműveket fogják leállítani, mert azokban, ha süt a nap, ingyen terem az áram. Az árgödörből áprilisban is csak úgy sikerült kimászni, hogy az atomerőművet letekerték. A drága orosz hitelt törlesztő reaktorok sosem fognak tudni a nap-áram termelői árszintje alá menni..
Most tehát az egész elfuserált energiakoncepciót át kellene szabni. De végre úgy, hogy egy kicsit messzebbre nézünk annál a horizontnál, ahol középen a miniszterelnöki magánstadion van, jobbra egy demizson, balra pedig egy tál kolbász.