A transznemű és interszexuális emberek sorsáról döntő, emberéleteket veszélyeztető döntést szépen komponált salátatörvényben helyezték el, valahol a nemzeti emlékhelyek öt kilométeres körzetének bányászati korlátozása és a szennyvíziszap erdőbeli engedélyezésének nem sommás eljárásrendje közé. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes paksamétáját a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet kezdetén, március 31-én éjfél előtt iktatta a T. Ház. Pár nappal azelőtt, hogy Szijjártó Péter körbeértetlenkedte a sajtót azzal, hogyan van ideje uniós politikusoknak a pandémia idején magyar jogállamisági kérdéseken rágódni.
Transznemű emberek állnak ebben a riportban a nyilvánosság elé, pedig nagyon is szeretnének végre ugyanolyan észrevétlenek lenni, mint bármelyikünk.
De a történet nemcsak róluk szól, hanem mindazokról a kisemmizett csoportokról, akiket nem ismernek el, lenéznek, támadnak a közhatalom gyakorlói, és akikről úgy hoznak döntést, hogy sosem beszéltek velük, és nem is tervezik ezt. Pedig a transzok között van életeket mentő orvos és matematikus-bioinformatikus Mensa-tag is. Az elutasító döntés mögötti hetyke tudatlanság olyan politikai számítást sejtet, amivel a „nemzeti keresztény” álruhában járó országlás évek óta gyalulja a vele egyet nem értőket. Minden veszedelmes számára, ami megtöri a fekete és a fehér, a „mi” és a „ti” csataterét. Akár az apartheidben, ahol a fehérek számára még a feketéknél is gyűlöltebbek voltak az átmenetet jelentő mulattok, akik a tiszta fajelméletnek intettek be. Ez a kormány persze nem virtigli náci, de az aligha kétséges, hogy nem áll módjában elutasítani a szélsőjobb rokonszenvét. Mert minden végletes egyoldalúsággal van egy baj: véges.
„A járvány még sérülékenyebbé tette a kirekesztéstől amúgy is szorongó embereket, így a legrosszabbkor jött számukra a váratlan döntés, amit egy újabb hatalmas gyomrosként élnek meg” – összegezte a transznemű és interszexuális emberek helyzetét Faix-Prukner Csilla. Az LMBTQ-területre specializálódott pszichológus elég rázós heteken van túl. „A klienseim tehetetlenségérzéssel, szorongással és szuicid gondolatokkal küzdenek, és nem kell transzneműnek lenni ahhoz, hogy ezzel együttérezhessünk. Ha egy ellenséges társaságban egyedül vagyunk a véleményünkkel, kétszer is meggondoljuk, hogy előálljunk vele. Ha nem érezzük békés helynek a körülöttünk lévő világot, mert nem érezzük egyenrangúnak és elfogadhatónak magunkat benne, akkor a biztonságos világba vetett alaphitünk sérül. A törvény ezt a biztonságérzetet mélyen aláássa, növeli a verbális agressziónak kitettség és a gyűlölet-bűncselekmények esélyét, megterheli a pszichénket, ami a lelkiek mellett testi tüneteket is okozhat.” A pszichológus azt mondja, a társadalmi kirekesztettségből fakadó, kisebbségi stresszként ismert állapotot, az elmagányosodás érzését nehéz feldolgozni. Stresszfaktor az is, hogy a szűkebb közösségek fölött ott áll az állam is, amely a jogbiztonság szűkítésével érheti el, hogy ne érezze magát elfogadhatónak és egyenlőnek az ember.
Erre hozott látványos, ám az érintetteken túl keveseket megrázó példát az Orbán-kormány, amikor parlamenti többsége a héten módosította az anyakönyvi eljárásról szóló 2010-es törvényt. A 33. paragrafus a „nem” helyett bevezeti a „születési nem” fogalmát, amit az elsődleges nemi jelleg, illetve kromoszóma alapján rendel biológiailag meghatározni, hozzátéve, ez az adat nem változtatható meg. Ennyiben rendezte le a kormány a joghézagot. A jogi nemváltást – az első ismertet egyébként még Rákosi Mátyás engedélyezte – eddig nem tiltotta törvény, ezért ez lehetséges volt egészen 2018 májusáig. De hogy nézett volna ki a nemzeti konzervatív kormány nemzetstratégiai érdekből rekvirált médiájában az a hír, hogy x számú férfi és y számú nő kérelmét hagyták jóvá tavaly a jogi nem megváltoztatására?
És ha már az imént bevezettük x-et és y-t: a biológia tudományos tényei nem támogatják azt az elképzelést, hogy egy emberről a születésekor mindig kétséget kizáróan meg lehessen állapítani, hogy férfi vagy nő. Az elsődleges nemi jellegek nem mindig irányadóak, ahogy a kromoszómák sem. Ezért ahogy a férfias nőket és a nőies férfiakat is elfogadjuk, úgy az interszexuális emberekkel is elfogadóbbnak kellene lennünk. Manapság a csecsemők helyreállító műtétei gyakran tévednek, és az orvosok rossz döntést hoznak, mert a társadalom türelmetlen, véli Faix-Prukner Csilla pszichológus.
És akkor még egy kis tudomány: az interszexualitás olyan biológiai nemi jellegzetességeket jelent, amelyek nem sorolhatóak be tipikus női vagy férfi kategóriákba, esetleg mindkettőnek megfelelnek.
Becslések szerint annyi interszex lehet, mint amennyi vörös hajú: világszerte 40–60 millió. A transzneműség teljesen mást jelent: ebben az esetben az emberek sokszor már gyermek- vagy a pubertáskoruktól azt érzik, nemi identitásuk nem azonos a születéskori nemükkel. Vagyis önazonosításuk eltér a kijelölt biológiai (szexus) és társadalmi nemüktől (gender): ezeket az egyetemi kurzusokat számolta föl és száműzte a CEU-val együtt az Orbán-kormány.
Nem bohóckodás
Ördög Ivett 40 éves matematikus, bioinformatikából doktorált. Elismert programozó egy jó nevű, magyar tulajdonú világcégnél. A nyilvánosság elé álló transzneműek jelentős része dolgozik az IT-szektorban, ahol a keresettségük és a tudásuk védetté teszi őket. A buszsofőrök, mérnökök, orvosok többsége rejtegeti a valódi énjét. Becslések szerint 3–30 ezer emberről beszélünk. Pontos számuk értelemszerűen ismeretlen. Akik előbújnak, gyakran aktivisták lesznek.
„Nem azért tranzicionáltam, hogy cirkuszi bohócként mutogassam magam, éppen ellenkezőleg: minden transznemű azt szeretné, ha végre nem kellene magyarázkodnia” – magyarázza Ivett. Az aktivizmus az emberi jogokért való kiállás mellett a közösség miatt is életbe vágó: sokakban ez a bátorság tartja a lelket. A transz nő a nemzetközi sajtónak is számos nyilatkozatot adott a héten, egyebek között a német ARD és a ZDF televízióknak. „Jobban örülnék, ha a szakmai kvalitásaim miatt lennék érdekes, és arról a tbc-gyógyszerszabadalmi kérvényről kérdeznének, amin ott van a nevem, és amiben fehérjereakciókat szimuláltunk. Vagy a Lean Poker nevű játékos szervezetfejlesztő innovációról, ami az én gyermekem” – teszi hozzá.
Hidvégi Anna szintén transz nő, és szintén szoftverfejlesztő, 28 éves. Percek óta beszélgetünk a biztosítási szoftverfejlesztésről, ami szerinte ugyanolyan unalmas, mint amilyennek hangzik, és a beszélgetős asztali szerepjátékokról, ami a hobbija, és nemsokára elővezet egy általa fejlesztett történetet. Ezeknek a témáknak egy normális világban érdekesebbnek kellene lenniük, de most a nemváltásról kérdezzük. Nála nem a gyermekkorban vált kérdéssé a valós nemi identitása, akkoriban még csak a bullyinggel – a gyerekek körében nem ritka megfélemlítéssel, kegyetlenkedéssel – kellett szembenéznie. „Az iskolában sokan éveken keresztül buziztak. Talán csak a feminin viselkedésem miatt, talán másért, nem tudom. Magányossá váltam, és idővel kialakult bennem egy biszexuális fiú önképe. De később világossá vált, hogy se biszex, se fiú nem vagyok. Amikor megéreztem a transzneműség lehetőségét, megijesztett az ezzel járó végleges elköteleződés. Aztán találkoztam egy gyönyörű, menő, magabiztos transz nővel, közösségekbe kezdtem járni, és megtaláltam az önazonosságomat. Végre tudtam tükörbe nézni, és végre tetszett, amit láttam! Korábban utáltam, ha fotóznak, ma már kifejezetten szeretem” – meséli. Az előbújás és az önazonosság szociálisan is segített neki megnyílni, barátokat és párkapcsolatokat találni.
Az előbújás, az új életük felvállalása nehéz folyamat a transzok számára. A barátok, a család, a munkatársak elfordulása végzetes is lehet. Anna szerencsés volt. Mivel oldottabban ír, mint ahogy beszél, hosszú levélben írta meg a szüleinek a döntését. Félt a fogadtatástól, de jól fogadták, és támogatják.
Ivett számára is drámai volt a felismerés folyamata. „Ez tipikusan nem egy csettintés, hogy akkor mától lány leszek. Már óvodás-kisiskolás koromban éreztem, hogy inkább a lányok között lenne a helyem, pubertás koromban pedig már rendszeresen női ruhákba bújtam titokban, amikor egyedül maradtam otthon. Szégyelltem magam, mert tudtam, hogy ezt a társadalom perverziónak tekinti. Huszonévesen találkoztam a transzneműség fogalmával, és ekkor komolyan elgondolkodtam az arcfeminizációs műtéten, mivel az arcvonásaimat éreztem a leginkább idegennek. Ezt a fajta idegenségérzést nemi diszfóriának hívják: a belső önazonosság és a külső megjelenés feszültségérzése. Amikor megismertem a későbbi feleségemet, beszéltem neki az érzéseimről, de ekkor még nekem se voltak kellően tiszták a fogalmak. Azt gondoltam, ezt az egészet el tudom engedni, és évekig teljesen elnyomtam az ez irányú érzéseim, még csak női ruhadarabot se vettem fel. A házasságunk kilenc évig tartott, és sokáig úgy tűnt, örökké tart majd. Szerettük egymást. Pár év után azonban egyre gyakrabban voltam depressziós, végül pszichológushoz fordultam. A jobboldali média ócska hazugsága, hogy pszichológus vagy pszichiáter képes meggyógyítani egy transzneműt. A legtöbb, amit tenni tud, hogy megállapítja a transzneműség tényét, és kiállítja a jogi és orvosi tranzícióhoz szükséges szakvéleményt. Ennek ellenére megpróbáltuk akkori párommal úgy megmenteni a házasságunkat, hogy időnként kapok egy kis szabadságot, amikor kiélhetem magam, de mindig azt éreztem, börtönbe térek vissza. Végül elfogadtam: transznemű nő vagyok, és erre az egyetlen valóban működő megoldás, hogy nőként folytatom az életem. Az Ivett név évtizedek óta ott volt a fejemben – mindig azt mondtam, hogy ha lányom lesz, szeretném, ha ez lenne a neve –, de valójában Ivett mindig is én voltam” – meséli. A hormonterápia után két hónap alatt eljutott oda, hogy smink nélkül ki mert menni az utcára. Harmincnyolcadik születésnapjának előestéjét már így köszöntötte 2018. december 2-án. Fél évvel később megismerte Atit, transz fiú párját, aki szintén programozó. „Elmondhatom, hogy sikerült egy leszbikus kiránduláson bepasiznom” – mosolyog Ivett. Az a felszabadultság, amely most jellemzi, évekkel ezelőtt nem volt osztályrésze. A legnagyobb mélyponton több metrót is megvárt a peronon azzal a gondolattal, hogy „mennyivel egyszerűbb volna belépni elé”. Egy járókelő zökkentette vissza a valóságba, amikor kérdezett tőle valamit. Az öngyilkosság vagy ennek a gondolata jóval gyakoribb a transzneműeknél, mint a teljes népességben.
Élő emberek
Kutatási eredmények – főleg az Egyesült Államokból – egyértelmű összefüggést mutatnak ki a jogi diszkrimináció és a szexuális, valamint nemi kisebbségek mentális egészsége, szuicid veszélyeztetettsége között. Ezt Németh Ádám, a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ-szekciójának tagja mondta. „Akkor is veszélyes, káros és értelmetlen ez a módosítás, ha nem vezet egyetlen tragédiához sem” – teszi hozzá.
Magyarországon nincsenek átfogó adatok arról, hogy a transz közösségen belül milyen arányú a depresszió, a szorongás, a reménytelenség vagy éppen a szuicid veszélyeztetettség. Nemzetközi adatok alapján tudnak jósolni, becsülni és aggódni is, mert elég egyértelmű, hogy az ellenséges jogi-társadalmi környezet negatív irányba befolyásolja az érintettek jóllétét a pszichológus szerint. Ilyen szempontból a témáról való beszélgetés is hordoz kockázatokat. Egy 2019-es ausztrál kutatásban azt találták, hogy a házassági jogegyenlőséghez kapcsolódó országos, nyilvános vitákat követően romlott a negatív kampánynak kitett LMBT-emberek mentális egészsége. „Ez fontos tanulság nekünk is, hiszen gyakran látjuk, hogy úgy vitáznak politikusok – sokszor szakemberek is – szexuális és nemi kisebbségekhez tartozók életét meghatározó kérdésekről, hogy közben elfelejtik: élő emberekről, magyar állampolgárokról, szomszédainkról, családtagjainkról, főnökeinkről, beosztottjainkról, barátainkról van szó.”
Az említett kutatás azt is feltárta, hogy a legbiztosabb védelmet a szociális háló támogatása jelentette a negatív hatásokkal szemben, így a pszichológus arra biztat mindenkit, legyen még támogatóbb transz ismerőseivel. „És ha beszél a témáról, tegye azt érzékenyen, hiszen sosem tudhatjuk, hova érnek el a szavaink” – fogalmazott Németh Ádám.
A hangulat keltése
A nemi identitással összefüggő érzékenység nem a Fidesz–KDNP barátja. És ha Ferenc pápa szót emel a homofóbia ellen vagy a katolikus LMBTQ-közösség tagjaival találkozik, akkor az egyházfő sem a barátja. Bayer Zsolt párttag szerint a pápa migráns hátterű, „derék liberális, genderben hívő marha”. A televíziós megmondóember kedvenc témája a hanyatló Nyugat liberalizmusa, vérfagyasztó show-jában rendszeresek a transzneműségről szóló hírek, ötletszerűen átoperált brit csecsemők tömegéről például. Szerinte az „elmebeteg hülyék átvették a hatalmat a világban”, ezért kell együtt élnünk a terrorizmussal is. Máshol kifejti, „már a nemünket is lopják tőlünk” a vallás és a nemzet mellett. De Kövér László sem volt sokkal cizelláltabb, amikor egy fórumon azt mondta, „egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak”. A házelnök akkor a pedofíliához hasonlította a felvetést, hogy a homoszexuálisok házasodhassanak és gyereket fogadhassanak örökbe. Kósa Lajos pártalelnök-mókamester pedig Vidnyánszky Attilának mondta Alföldi Róbertre célozva, hogy „ha Budapesten túlságosan meleg lenne a helyzet”, Debrecen visszavárja. Ennyit a kormánykörök érzékenységéről és óvatosságáról.
A minap Vejkey Imre (KDNP), a Parlament Igazságügyi Bizottságának elnöke csatlakozott látszólag az elődökhöz, amikor a jogi nemváltás akadályozásának a bizottsági vitájában úgy fogalmazott: „az, hogy az érintettek, hogy látják, az teljesen közömbös”. A szerencsétlen fogalmazásban arra próbálta rászorítani Szél Bernadett független képviselőt, erélyesen közbeszólva többször, hogy ne a transzneműek állásfoglalását hangoztassa, hanem a sajátját.
Vejkey kérdésünkre úgy fogalmazott: egy törvényjavaslat általános vitájában bármit lehet mondani, a részletes vitában nem. „Nem arról van szó, hogy érdekli-e a bizottságot a civil szervezetek adott törvényjavaslattal kapcsolatos általános álláspontja, hanem kifejezetten csak arról, hogy mi a képviselő által benyújtott módosító indítvány!” – válaszolt a képviselő. „Tévedés azt mondani, hogy személy szerint engem ne érdekelne bármilyen kérdésben, így ebben a kérdésben is az érintettek véleménye” – fogalmazott. Szerinte téves az a feltevés, hogy a törvény bármely rendelkezése által az emberi jogok sérültek volna. „Ezzel szemben a valóság az – fogalmazott a helyreigazítások kéjes szófordulatával –, hogy a Magyar Állam nem akar beavatkozni a nemi identitás módosításnak a magánszférájába, mert méltatlannak tartja, hogy különböző bizottságok vizsgálhassák az egyes ember magánszférájába tartozó nemi identitás kérdését az anyakönyvi eljárás szempontjából!” Szerinte ez nem a „tranzíció akadályozása”. A változtatás arról szól, hogy az állam csak azt tartja nyilván, hogy a megszületett gyermek biológiai értelemben milyen nemű az elsődleges nemi jellegek, illetve a kromoszómák alapján. „Mindez azt jelenti, hogy az elfogadott törvény nem a nemi identitás megváltoztatását lehetetleníti el, mint ahogyan azt néhányan tévesen felvetették!” – húzta alá.
Szokásos szöveg
„Jó… ez a szokásos szöveg arról – értékelte a választ Ördög Ivett –, hogy ők nem akarnak a nemi identitásába beleszólni senkinek, és milyen liberális a törvény, mert nemi identitás helyett biológiai nemről szól. Ez szándékos félremagyarázás. Az interszex emberek esetében akkor most mit fognak beírni, férfi vagy nő? A parlamenti vitában azt is kifejtették, hogy erre azért van szükség, hogy tudják, melyik börtönbe kell zárni minket. Az, hogy a transzokról miért a börtön jut elsőre eszébe valakinek, szintén érdekes kérdés” – fogalmazott Ivett.
A nemváltás – erről szól most a törvény – jogi kategória is, és ez utóbbit lehetetlenítette el a döntés.
„Képzeljünk el egy nyelvvizsgát, ahol egy transz férfi női névvel a személyi igazolványában jelenik meg. Vagy egy igazoltatást, ahol nem egyezik a látvány a dokumentumban lévő névvel. Vagy egy orvosi rendelőt, hivatalt, ahol senkinek semmi köze a másik nemi identitásához, az illetőt mégis verbális agresszió érheti a nyilvános szólításkor” – fogalmaz Faix-Prukner Csilla pszichológus.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2002-ben mondta ki, hogy a transzneműek nemváltoztatása az Emberi Jogok Európai Egyezményéből levezethető alapvető emberi jog, ami nem tagadható meg, és az államnak biztosítania kell a személyazonosító okiratok cseréjét. Dombos Tamás, a Háttér Társaság projektvezetője, a jogi program munkatársa azt is elmondja, hogy Strasbourgban jelenleg 23 magyar transznemű beadványával foglalkoznak, akik mindannyian azért fordultak a bírósághoz, mert három éve nem bírálják el a kérelmüket. „Magyarországon sosem foglalkozott részletes jogszabály a transznemű emberek nemének jogi elismerésével. Ennek ellenére a 2000-es évek eleje óta többé-kevésbé következetesen működött az a gyakorlat, amiben pszichiáter, klinikai szakpszichológus és urológus/nőgyógyász szakvéleménye alapján lehetett benyújtani a kérelmeket” – mondja a szakember. Ezt követően átírták a nevet és nemet a születési anyakönyvben, így a kérelmezők lecserélhették a személyazonosító dokumentumaikat, iskolai bizonyítványaikat.
2014 óta egyre szigorúbbá váltak az elvárások. Az érintettek ombudsmanhoz fordultak, aki állást foglalt: a transzneműeknek joguk van a nemük jogi elismeréséhez, és ezt a kérdést jogszabályban részletesen szabályozni kell. A kormány ekkor úgy döntött, rendezi a kérdést, és addig is felfüggesztette a kérelmek elbírálását. Később néhány hónapra helyre állt a rend, 2018 közepén azonban ismét elakadtak az eljárások. Néhány érintett bírósághoz fordult, és nyert. A mostani változtatást több jogi fórumon meg lehet támadni. Az egyik az Alkotmánybíróság (Ab), amely már kimondta, a transzneműeknek joguk van a nemüket jogilag elismertetni. Ha a testület az eddigi jogértelmezéséhez tartja magát, akkor Alaptörvény-ellenesnek minősíti az új szabályozást. Kérdés azonban, hogy ugyanolyan bátor lesz-e az Ab, amikor direktben kell szembemennie a kormánnyal, mint korábban. Az Ab-hoz személyesen is fordulhatnak az érintettek, és léphet az ombudsman is, aki – legalábbis a korábbi – többször megszólalt az ügyben, előremutató szabályozást sürgetve.
Feltörő homofóbia
A nem jogi elismerésének a betiltása a Háttér projektvezetője szerint illeszkedik ahhoz a „kifejezetten konzervatív, magát kereszténynek nevező ideológiához, amit a kormányzat képvisel”. „Az azért nagyon furcsa, hogy ennyire előkészületlenül, egyeztetés és kommunikáció nélkül fogadták el a jogszabály-tervezetet, szemben például a migrációs és hajléktalanpolitikával, amikor több hónapos hangulatkeltés előzte meg a lépéseket. Az elmúlt években azért már érzékelhető volt a kormányzat növekvő homofóbiája, de vezető politikusok nem nyilatkoztak meg kifejezetten a transzneműekről” – mondja Dombos Tamás.
Tavaly ősszel a Magyar LMBT Szövetség megbízásából készített reprezentatív közvélemény-kutatást a Medián. Ez Dombos Tamás szerint meglepően jó eredményeket hozott. A válaszadók 70 százaléka válaszolta azt, hogy valamilyen formában biztosítani kell a transznemű emberek jogi elismerését, és mindössze 17 százalék mondta, hogy ezt semmilyen körülmények között sem kell lehetővé tenni. A szakértő azonban megjegyezte, hogy a transznemű emberekkel kapcsolatos hazai attitűdök nagy változatosságot mutatnak attól függően, ki, mikor, milyen formában kérdezi erről az embereket.
„Ez a mostani döntés vélhetően a kormány saját kemény szavazóbázisának szól, akikben a gyűlölködéssel fenn lehet tartani a harci kedvet, miközben a többiek emiatt nem fognak az utcára menni. Mivel a járvány miatt mindenki mással foglalkozott, az időzítés sem véletlen, egészen durva politikai cinizmus” – mondja a társaság projektvezetője.
Hidvégi Anna az örökbefogadáson is gondolkodik, de barátnőjével együtt tudja, leszbikus párként erre aligha lesz esélyük Magyarországon. Ettől függetlenül is, ahogy a transzok nagy része, úgy ők is arra kényszerülhetnek, hogy egy elfogadóbb országban kezdjenek új életet. S hogy mi tenné boldoggá Annát? „A világbéke – vágja rá. – És egy kormányváltás is jót tenne a kedélyállapotomnak. A 33-as eltörlése, az orvosi hülyeségek minimalizálása: miért van szükség urológus vagy nőgyógyász előtti szemlére ahhoz, hogy valaki eldöntse, fiúként vagy lányként akar teljes, boldog életet élni.”
