Lázár János is érkezhet a teniszszövetség élére

Publikálás dátuma
2020.06.02. 08:00

Fotó: Lázár János Facebook oldala
Az MTSZ június 12-i közgyűlésén új elnököt és elnökséget kell választaniuk a küldötteknek.
Az MTSZ-nek 3,5 milliárd forintos állami forrásra van szüksége az életben maradáshoz, erről Szűcs Lajos, a szervezet még egyelőre hivatalban lévő elnöke tájékoztatta az Emmi-t és segítséget kért a konszolidációhoz. Az MTSZ több mint két és fél éve komoly gondokkal küzdött, a jelenlegi helyzetben a politikai vezetés úgy döntött, a teniszszövetség megmentésének egyik feltétele a jelenlegi irányító, a fideszes parlamenti képviselő távozása és a teljes tisztújítás.
Az MTSZ június 12-i közgyűlésén új elnököt és elnökséget kell választaniuk a küldötteknek. A megújulást szorgalmazók, a Tiszta Tenisz, a Vidéki Tenisz és a Teniszezők a Teniszezőkért képviselői szombaton egyeztettek egymással, majd kiadtak egy közös szakmai nyilatkozatot, amelyben megosztották javaslataikat, illetve kifejtették álláspontjukat a megújulás jegyében a közelgő közgyűlés kapcsán.
A résztvevők abban állapodtak meg, hogy mivel eddig még senki sem jelöltette magát hivatalosan az MTSZ elnöki pozíciójára, így a szakmának meg kell nyilvánulnia, és ennek eredményeként közös nyilatkozatban támogatták Bardóczky Kornél, korábbi Davis Kupa-játékos elnöki ambícióit. Teljes volt az egyetértés abban is, hogy az MTSZ-nek átláthatóan kell működnie a jövőben, ennek része többek között a tagszervezetek névsorának feltüntetése a szövetség hivatalos honlapján.
Információink szerint a nyilatkozatot kiadók nem fognak elzárkózni az elől sem, ha a közeljövőben olyan elnökjelölt merül fel, aki a gazdasági és politikai életben otthonosabban mozog, emellett pedig garantálja személyi és szervezeti szempontból a változást, illetve elfogadja azt a szakmai irányt, amelyet megfogalmaztak a nyilatkozatot kiadó szakmai csoportok.
Az egyeztetésen Juhász Gábor, az MTSZ februárban kinevezett főtitkára is jelen volt. Megígérte, hogy az együttműködés jegyében a szombati tanácskozás végén elfogadott közlemény másnap megjelenik az MTSZ hivatalos honlapján, ám ez eddig nem történt meg.
Lapunk úgy tudja, hogy a kormány ismét politikust látna szívesen az MTSZ élén, Orbán Viktor miniszterelnök Lázár Jánosra, a Miniszterelnökséget korábban vezető miniszterre, jelenleg a nemdohányzók védelméért felelős miniszteri biztosra bízná a szövetség vezetését.

Távozott posztjáról az Újpest edzője

Publikálás dátuma
2020.06.01. 17:37
Nebojsa Vignjevic
Fotó: Kovács Tamás / MTI
Az együttes a legutóbbi 11 fordulóban egy győzelem és három döntetlen mellett hétszer kikapott.
Nebojsa Vignjevic, az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetőedzője hétfőn közös megegyezéssel távozott posztjáról, utódja korábbi segítője, a szintén szerb Predrag Rogan lett. A kiesőhelyen álló Pakssal azonos pontszámmal 10. helyezett együttes a legutóbbi 11 fordulóban egy győzelem és három döntetlen mellett hétszer kikapott. Vignjevic 2013 októbere óta irányította az újpestieket, akikkel kétszer Magyar Kupát (2014, 2018), egyszer Szuperkupát (2014) nyert, a 2017/18-as bajnoki idényben pedig bronzérmet szerzett. Az NB I-ben jelenleg tevékenykedő szakvezetők közül Vignjevic volt a legrégebben a posztján. A 45 éves Predrag Rogan az FK Napredak Krusevac csapatától érkezett. Korábban volt a Macva Sabac, a TSC Bácska Topolya és a Spartak Szabadka edzője is, a 2017/2018-as szezonban pedig az Újpest FC másodedzőjeként dolgozott. 
Szerző

Egyik NB I-es meccsen sem tartották be a szurkolók a kötelező távolságot

Publikálás dátuma
2020.06.01. 15:51
Kisvárda-Újpest 1-0
Fotó: Kisvárda FC
Több mint két hónap szünet után rendeztek ismét teljes fordulót. A kormány döntése értelmében minden mérkőzésen lehettek nézők, azzal a feltétellel, hogy a klubok a koronavírus-járvány miatt egészségbiztonsági okokból csak minden negyedik ülőhelyen helyezik el a jelenlévőket.
Az oldal lelátókon többé-kevésbé betartották ezt az előírást, a kapuk mögött azonban ebből semmi sem valósult meg a 26. forduló mérkőzésein. A szurkolótáborok tagjai ugyanúgy egy kupacban voltak, mint a járvány előtt. (A Honvéd-DVSC találkozón a drukkerek az oldallelátón nem tartották be a négy székenként egy ember szabályt.)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) nagyon helyesen rendkívül szigorú feltételekkel adott engedélyt a csapatoknak az edzések újrakezdésére. Minden klubnak dokumentálnia kell, mikor tesztelték a futballistákat és a szakmai stáb tagjait, külön szakembert kell foglalkoztatni minden csapatnál ennek a feladatnak az ellátására.
Ugyanilyen szigorú volt a nézőkre vonatkozó kormányrendelet, amit azonban sehol sem tartottak be teljes mértékben. A magyar futballban a szigorú szabályozást elvétve követi komoly felelősségre vonás az előírások megszegése után, ezúttal azonban emberi életeket veszélyeztethet az a hanyagság, ahogy a stadionokban a csoportosan szurkoló drukkerek elkülönítését kezelték. Ezek ismeretében különösen érdekes lehet, mennyire veszi komolyan az MLSZ ezeket a szabálysértéseket, milyen szankció vár a vétkesekre és hogyan oldják meg a következő fordulóban (vagy már a szerdai Magyar Kupa-döntőben) a távolságtartásra vonatkozó rendelkezések betartatását.
A listavezető és címvédő FTC felcsúti 1-1-es döntetlenjével is megőrizte kilenc pontos előnyét, mivel üldözője, a Fehérvár 0-0-ra végzett Pakson.  A Kisvárda 1-0-ra nyert az Újpest ellen. A fővárosiak csak jobb gólkülönbségükkel előzik meg a kieső helyen álló Paksot. A rendkívül gyenge szereplés a 2013 óta Újpesten dolgozó vezetőedző, a szerb Nebojsa Vignjevic az állásába került, a szakember és a klub útjai hétfőn váltak külön.  
Az élvonaltól gyakorlatilag már elbúcsúzott (matematikailag még nem) Kaposvár otthon kapott ki 6-0-ra a Zalaegerszegtől. A zalaiak történetük során először nyertek ekkora különbséggel idegenben.

Könyvbemutató Orbán Viktorral

„A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója szombaton, Felcsúton, ahol bemutatták a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy "a magyar futball alapvetően a zseniális megsejtések és ihletettség története", vagyis maga a művészet. A politikus úgy vélte, "a futball maga az élet", igazságos, nyílt sisakos játék, amelyet szabályok mentén vívnak a felek és mindig a pályán dőlnek el a dolgok. Mészáros Lőrinc, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kuratóriumának elnöke emlékeztetett arra, hogy 2018-ban kezdtek szakmai együttműködésbe a Testnevelési Egyetemmel, és ennek eredménye a tankönyv. Nemcsak a labdarúgásban, hanem más sportágakban is a modern képzés alapvetése lehet a tíz fejezetből álló, több mint 400 oldalas kötet - tette hozzá.  

NB I., 26. forduló

Kaposvár-ZTE 0-6 Kaposvár, 500 néző. Jv.: Erdős. Gól: Radó (6., 35.), Bőle (21., 31.), Barczi (28.), Lesjak (52.) Kisvárda-Újpest 1-0 Kisvárda, 820 néző. Jv.: Bognár. Gól: Bumba (63.) Kiállítva: Calcan (56., Újpest) DVTK-Mezőkövesd 1-0 Diósgyőr, 2255 néző. Jv.: Iványi. Gól: Iszlai (83., 11-esből) Kiállítva: Karnyickij (88., Mezőkövesd) Paks-Fehérvár 0-0 Paks, 700 néző. Jv.: Bogár. Honvéd-DVSC 3-1 Új Hidegkuti Nándor Stadion, 700 néző. Jv.: Pintér. Gól: Kamber (15.), Ugrai (51., 11-esből), Szendrei (89.), illetve Adeniji (69.) Kiállítva: Kamber (65.) Felcsút-FTC 1-1 Pancho Aréna, 600 néző. Jv.: Andó-Szabó. Gól: Lovrencsics (31., öngól), illetve Nguen (17.) Kiállítva: Van Nieff (69, Felcsút) Az állás: 1. FTC 26 18 6 2 48-21 60 pont 2. Fehérvár 26 15 6 5 47-23 51 3. Mezőkövesd 26 13 6 7 37-22 45 4. DVTK 26 12 4 10 36-33 40 5. Felcsút 26 10 10 6 40-32 40 6. Honvéd 26 10 7 9 28-33 37 7. Kisvárda 26 10 4 12 36-36 34 8. ZTE 26 8 7 11 40-37 31 9. DVSC 26 9 3 14 38-49 30 10. Újpest 26 8 5 13 31-39 29 11. Paks 26 8 5 13 30-42 29 12. Kaposvár 26 3 1 22 19-63 10