Trianon – a temetetlen múlt

A kérdezettek 94 százaléka szerint igazságtalan és túlzó volt a trianoni békeszerződés – derül ki a Magyar Tudományos Akadémia egy friss felméréséből.

Mit tud az „anyaországi” magyar társadalom a trianoni békeszerződésről, annak előzményeiről, következményeiről és milyen ismeretei vannak a határon túli magyar közösségekről? – egyebek mellett erre kereste a választ a Magyar Tudományos Akadémia Trianon 100 Lendület Kutatócsoportja a centenárium kapcsán készített reprezentatív felmérése során.

Amint azt sejteni lehetett, Trianon az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó időszak, a békeszerződés körüli történelmi eseményekre négyből három megkérdezett kíváncsi. A túlnyomó többség, 85 százalék azt gondolja, a trianoni békeszerződés volt Magyarország legnagyobb tragédiája, és ugyanilyen mértékben értenek egyet azzal a kijelentéssel is, hogy „magyar az, akinek fáj Trianon”.

A részletek már kevésbé ismertek, még az esemény pontos évszámát (1920) is csak a válaszadók 43 százaléka tudta helyesen, hónapját és napját (június 4.) még kevesebben, 30 százalék ismerte. A történelmi Magyarország területi veszteségére vonatkozó kérdésre csupán 31 százalék adott a tényleges értékhez közeli választ, 54 százalék a valósnál kisebb, 5 százalék annál nagyobb arányt mondott, 10 százalék pedig egyáltalán nem tudott válaszolni. Az okok és következmények még homályosabbak. A válaszadók 70-78 százaléka gondolja úgy, hogy Trianonhoz a háborúban győztes nagyhatalmak geopolitikai, a szomszédos országok terjeszkedési törekvései és területi igényei, valamint az első világháborús vereség vezetett.

Ez a felmérés is azt bizonyítja: az, hogy a történelmi Magyarország szétveréséhez vezető úton milyen hibákat követett el országunk és a magyar politikai vezetés, az a gondolat, hogy a magyaroknak is van ebben felelőssége, hiányzik a köztudatból. Miként az is, hogy nem egy egységes nemzetállam, egy magyarok lakta Magyarország hullott darabjaira a trianoni békeszerződés nyomán, hanem egy multinacionális, multikulturális birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia, s azon belül egy ugyancsak multietnikus Magyarország, amelynek romjain jöttek létre a nemzetállamok, többek között a független Magyarország is. Az is hiányzik a magyar köztudatból, hogy az elcsatolt területek 10,6 milliós lakosságának csupán 30,2 százaléka, vagyis 3,3 millió fő volt magyar nemzetiségű, a nemzetiségek pedig „menni akartak”, többek között azért, mert a korabeli – és az azt megelőző – magyar államvezetésnél is rendre süket fülekre talált minden nemzetiségi sérelem és önrendelkezési törekvés.

A terület ment, a probléma maradt – a határon túli magyar közösségek máig gyakorlatilag ugyanazt kérik új hazájuk vezetésétől, amit annak idején a történelmi Magyarország kisebbségei kértek Budapesttől. Ha most végeznének hasonló felmérést a környező országok lakossága körében, ők csak a régi sérelmeket ismernék, a mai valós helyzetet már kevésbé. Trianon pedig temetetlen múltként, megemészthetetlen és feldolgozatlan gyászként 100 év után is meghatározza jelenünk, árnyat vet jövőnkre és a politikai játszmáknak köszönhetően már éket ver magyar és magyar közé is.