Fiatalnak lenni jó. Gondolják általában a már nem egészen fiatalok, a nem fiatalok, vagy a magukat már nem fiatalnak gondolók. Hogy kik is a fiatalok (vö. ifjúság) és miért gondoljuk őket annak vagy gondolják magukról, hogy azok, ugyanakkor egészen bizonytalan. Attól függ. A test biológiájától vagy a kortól, amiben éltek, netán a kortól, amiből rájuk tekintenek. Közismert lózung a természettudományok esetében (és talán matematikailag-statisztikailag bizonyítható is), hogy a nagy felfedezéseket a tudósok fiatalon teszik meg – ugyanakkor az irodalomban rendkívül elterjedt (a „lánglelkű ifjú” mellett) a „fiatalkori zsengék” kifejezés, mellyel a pályakezdő művek egy részét szokás illetni. Ami még nem a kiforrott, érett szerzőt mutatja, aki így inkább a borhoz válik hasonlatossá: minél korosabb, annál jobb. Talán. Dehogy. A harmincas éveinek elején elhunyt Csokonai Vitéz Mihály például eleve nem lehet idős, ahogy Radnóti Miklós vagy József Attila sem, utóbbinak hiába jelentek meg az „öregkori” versei. A költemények megírásának ideje persze nem szükségszerűen tükrözi a költő biológiai korát, ahogy nem tükröz semmi mást sem… A jó versek meg amúgy is kortalanok – minél több korban, minél több korú olvasó fedezi föl magának ezért vagy azért, annál jobbak. A hangsúly a megszólíthatóságon van, illetve annak a lehetőségén, hogy ez a megszólíthatóság valóra válhasson.
A három évvel ezelőtt megjelent Szívlapát versantológiához hasonlóan a Lehetnék bárki című versgyűjtemény is elsősorban a kamasz olvasókat szeretné megszólítani, lehetőséget kínálni nekik, hogy a kortárs magyar költészet sokszínűségét megtapasztalhassák, választékára rálátásuk nyíljék, felfedezhessék a nekik leginkább tetszőt. Most azonban kicsit másként, mint korábban. Nyolc – egymásba is áthajló – ciklusba (gyerekkor-emlékezet, család, szerelem, identitás, létkérdések, város, táj-természet, évszakok) rendezve 20-20 verset válogatott kötetbe a szerkesztő Péczely Dóra, összesen 110 költőtől. Egyharmad részük klasszikus (Csokonai, Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Ady, József Attila, Radnóti, Weöres, Orbán Ottó, Tandori, Petri, Juhász Ferenc, Kányádi, Baka… egészen Téreyig), már elhunyt szerzőtől származik, kétharmad részük nagyon is élő, köztünk élő poéta (79-en; a legfiatalabb verselő 18 évesen írta az antológiába bekerült versét) alkotása. Ami összeköti őket e helyütt, hogy a verseik még harminc éves koruk előtt keletkeztek. Fiatalkoriak, de egyáltalán nem zsengék. Erősek, mégis ruganyosan sokfelé elhajlók – azt demonstrálják, hogy így gondolkodtak a világról és a versnyelvről a húszas éveikben. A válogatás tehát ezúttal a mindenkori fiatalokat kapcsolná össze a verssekkel, a fiatal versírókat a fiatal versolvasókkal, közösnek vélt fiatalos (l. fenn) észjárásuknak kínál kötet-platformot – legfontosabb szándéka szerint a költészetet (az olvasását) életszükségletté tenni.
És bár ez a vezérfonal összeköti ezt a sűrű szövésű, roppant széles merítésű kötetet, a főbb erényei közt mindenképp a széttartás, ami említhető. Hogy mennyire sokhangú a magyar nyelvű költészet – amiből mindenki kedvére választhat. Hogy aztán esetleg/remélhetően a neki tetsző versek szerzőinek egyéb művei, kötetei után kutasson. Még a magát kellően tájékozottnak valló líra-olvasó is bizton talál ebben az antológiában olyan versírót, akiről korábban nem hallott – ez a bevezető több tucatnyi eladdig ismeretlen költői útra csábítja az embert.
Az antológia sok szempontú olvasási-értelmezési lehetősége közül érdemes szót ejteni arról a feltűnő nyelvi (próteuszi) szétrajzásról is, ami mind formában és észjárásban (mentalitásban), mind szóhasználatban követhető végig Berzsenyi amarantjától és Kölcsey zephírjétől az SMS-ig, a szinuszcsomóig, az elekroswingig és a downtempóig, a tavalyi Hableány-katasztrófáig. Így bő másfél évszázad költészettani és magyar nyelvtörténeti példatára is e kötet. Bárki élvezettel forgathatja tehát, lehet harminc pluszos is.
Infó: Lehetnék bárki – Kortárs és kortalan versek. Szerk. Péczely Dóra, Tilos az Á Könyvek, 2020. Locsmándi Mátyás rajzaival. 291 o.
