Előfizetés

A honvédség és a belügy is felteszi a kezét, amikor Mészáros Lőrinc úszásképes harckocsijairól kérdezik

Koncz Tamás
Publikálás dátuma
2020.06.05. 10:22
Egy BDRM-2-es harckocsi. Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Nem mi adtuk el, nem hozzánk tartozik – üzente mindkét tárca, amikor a bicskei birtokon álló harcjárművekről kérdezték őket.
Fokozódik a homály a Mészáros-érdekeltség területén lefotózott könnyű páncélosok ügye körül, a jelek szerint a kormány sem tudja, hogyan kerültek harci járművek a milliárdos cégének bicskei birtokára. Először a Magyar Hang írta meg, Hadházy Ákos drónfelvételei és beszámolója nyomán, hogy két harcjármű áll a bicskei tó partján, melyet Mészáros Lőrinc egyik vállalkozása, a Búzakalász 66 Kft. vásárolt meg néhány éve.
A Kft. a hetilap kérdésére sem árulta el, hogy kié a két páncélos, és azokat mire, milyen engedélyek birtokában használhatják fel. A Mészáros Csoport az érdeklődésre úgy válaszolt, hogy „Magánterületen található ingóságokról nem áll módunkban tájékoztatást adni.”
Vadai Ágnes, a DK képviselője is nekirugaszkodott a témának, és Pintér Sándort, Orbán Viktort is megkérdezte:
  • melyik minisztérium kötelékébe tartoznak a járművek?
  • a Belügyminisztérium, esetleg a Magyar Honvédség vezényelte-e járműveket a bicskei tó partjához, és ha igen, miért?
  • a belügy vagy a honvédség adott-e el ilyen járműveket, és ha igen, mikor és kinek?
Orbán Viktor helyett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Pintér helyett Kontrát Károly belügyi államtitkár válaszolt, ám nagyjából egybehangzóan: a jelek szerint senki sem tud semmit a két harckocsiról. „A belügyminiszter által irányított szervek a kérdés tárgyát érintő harcjárműveket nem üzemeltetnek és nem értékesítettek” – írta Vadainak Kontrát Károly. Benkő Tibor szerint pedig „… a drónfelvételeken látható egyik jármű sem tartozik a Magyar Honvédség kötelékébe, és tőle senki sem vásárolt ilyen eszközöket”.
Utóbbi válasz azért különös, mert a Magyar Hang által megszólaltatott szakértő szerint a drónfelvételen tisztán látható harckocsi egy szovjet gyártmányú BDRM 2- harcászati felderítő jármű; ilyen típust pedig napjainkban is használnak a honvédségnél, bár a bicskei tó partján látható példány a jelek szerint nem tartozik kötelékükbe. A Bors pedig 2017-ben írt BDRM-2-es páncélosról, amit akkor hétmillió forintért kínált egy autókereskedő – az üzletember állítása szerint hirdetés útján, a honvédségtől vette a 6 tonnás harckocsit.
Hatástalanítva, polgári célra átalakítva minden további nélkül lehet vásárolni ilyen harcjárművet – mondta kérdésünkre egy névtelenséget kérő szakember, aki szerint a fenti árnál olcsóbban is, akár 2 millió forintért lehet szerezni BDRM-2-et civil vásárlóként. A nyilatkozó azt is határozottan állította, hogy az ehhez hasonló, használhatatlan, inkurrens harci járműveket és eszközöket rendszerint a honvédség értékesíti itthon, és ezután kerülnek a piacra. Arra, hogy valaki miért venne ilyet, a szakértő azt mondta, a gyűjtőknek, kiállítóknak éri meg ezt a típust vásárolni. Persze, a 4X4-es hajtású, úszásképes harckocsi igazi erőgép, amit akár műszaki mentésnél is lehet használni.  Az ismeretlen hátterű páncélosokról csütörtökön a hvg.hu is írt.

Idő előtt menesztette egyik miniszteri biztosát Kásler

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.06.05. 10:01

Fotó: Népszava
A biztos felelt a Bajcsy- Zsilinszky és a Péterfy kórházak menedzsmentjéért is, felettese indoklás nélkül küldte el.
Kásler Miklós visszavonta Szentes Tamás miniszteri biztos kinevezését, írja az mfor.hu, a csütörtöki Magyar Közlönyre hivatkozva. Kásler Miklós tavaly év végén nevezte ki Szentest a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, a Péterfy Kórház-Rendelőintézet, valamint a Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet menedzsmentjének fejlesztéséért felelős miniszteri biztosának. A kinevezés egyébként már tavaly decembertől élt, de csak a januári Hivatalos Értesítőben jelent meg. Mint a hírportál megjegyzi, Szentes feladatai közé tartozott többek között az operatív szintek együttműködésének kialakítása, vezetői szintek erősítése, vezetői, orvosi és ápolási szintek együttműködésének, jogosultsági köreinek kiépítése; kórház és rendelőintézet funkciók szétválasztása, vezetés és operatív hatáskörök kijelölése, együttműködési utak erősítése.
Szentes megbízatása eredetileg határozott időre, 2020. október 31-ig szólt volna. A most megjelent értesítő arra nem tér ki, hogy Szentes visszahívásának szakmai vagy személyes oka van. 

Koronavírus-gyanús dolgozó miatt ideiglenesen bezárt a gödi strand

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.06.05. 09:56

Fotó: Google Street View
Amennyiben a vizsgálati eredmények azt igazolják, hogy nincs ok az aggodalomra, akkor a tervek szerint a jövő héten a strandot újra megnyitják a vendégek előtt.
Ideiglenesen bezárt a gödi strand – közölte a Facebookon a Gödi Körkép, a hírt az Index vette észre. A Gödi Strand és Termálfürdő tájékoztatása szerint „a strandon dolgozók közül egy személy esetében gyorsteszttel végzett vizsgálat alapján nem zárható ki teljességgel a koronavírus-fertőzöttség”. Ezért a strandot a teljes fertőtlenítés, valamint a szükséges vizsgálatok elvégzéséig ideiglenesen zárva tartják. „A biztonság a legfontosabb, a veszélyhelyzet még tart, és a fokozatos visszaállás elvét kell követnünk. Amennyiben a vizsgálati eredmények azt igazolják, hogy nincs ok az aggodalomra, akkor terveink szerint a jövő héten a strandot újra megnyitjuk a vendégek előtt. Erről tájékoztatjuk majd a lakosságot” – tették hozzá.