Az örökbefogadással járó kihívások nem a papírok kitöltésével, a beszélgetésekkel, a tesztekkel kezdődnek. A valódi feladat akkor érkezik, mikor minden bürokrácián túl az örökbe fogadó szülők hazaviszik gyermeküket, aki néhány nap vagy hét után gyakran olyan feladatok elé állítja őket, amikre távolról sem voltak felkészülve. Hogy kezelhető egy gyerek, aki rendszeresen embermagasságig keni a falra saját székletét, vagy nyel le bármit, ami a kezébe kerül? Mit tegyen egy örökbefogadó, ha gyermeke tombol, dühöng, vagy épp napjában elmondja neki, mennyire gyűlöli? És milyen a másik oldal? Hogyan éli meg egy családanya, ha a mélyszegénység miatt örökbe kell adnia a gyermekeit, mert kilencen már nem élhetnek egy szobában? Vagy egy gyermek, hogy csak évtizedek után találkozhat vér szerinti anyjával? Sok más mellett ezekkel a kérdésekkel is kendőzetlen őszinteséggel foglalkozik Mártonffy Zsuzsa (képünkön) könyve, melynek első kétharmadában érintettek mesélnek, utolsó harmada pedig egyfajta örökbefogadási kisokos, ahol a szerző érthetően és olvasmányosan válaszol azokra a kérdésekre, melyek felmerülhetnek a témával kapcsolatban vagy amikről érdemes tudni.
„Nagyon nagy magasságokat és mélységeket éltem meg, míg a történeteken dolgoztam, az elején volt, hogy elsírtam magam egy-egy életút hallatán. Interjúztam örökbe fogadott felnőttekkel és vér szerinti szülőkkel, akiknek a hangját ritkábban lehet hallani ebben a témában. Vannak olyan örökbefogadók, akik sérült gyereket vállaltak és férfiak is mesélnek a tapasztalataikról. Próbáltam megmutatni, hogy a szülőknek találékonynak kell lenni, senki nem ad kész megoldásokat. Én is rengeteg szakkönyvet olvastam, de az ott felsorolt tippek vagy beválnak, vagy nem, minden gyerek más. Ami az egyiknél megoldhatatlan probléma, az a másiknál magától működik” – mondja Zsuzsa, aki 2014 óta vezeti az Örökbe.hu blogot. Az évek alatt 550 posztja jelent meg és havi 15-20 ezer olvasó kíváncsi a tartalmaira. Az, hogy ilyen sokan próbálnak innen információkat kapni, rávilágít a rendszer hibáira is.
Ez most nagyon félrement
„Sok jó szakember dolgozik a magyar örökbefogadási rendszerben, és a gyermekvédelemben is, de egyértelműen le vannak terhelve és jelentősen alulfizetettek. A blog kiegészíti azt a tájékoztatást, amit ők adhatnak. Szinte mindennap érkeznek levelek az olvasóktól, ha tudok, segítek nekik” – mondja.
Kérdések akadnak bőven más területen is, jelenleg komoly szakmai felháborodást okoz, hogy a kormány frissen benyújtott törvényjavaslata, aminek célja Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint az, hogy egyszerűbbé és gyorsabbá tegye az örökbefogadás folyamatát, valójában akár katasztrófához is vezethet, hiszen olyan, eddig kötelező képzést tenne opcionálissá, ami kulcsfontosságú a gyerekek nevelése szempontjából is. Az örökbefogadók kötelező tanfolyamát 2003-ban vezették be, majd 2018-ban 21-ről 40 órára bővítették a tananyagot.
A veszélybe került képzés egyébként esélyt adott az idősebb gyerekeknek is, hiszen a hatására több szülő gondolta át elképzeléseit és vált nyitottá a nagyobbak felé is. „Sokan nem azért várnak 4-5 évet, mert a rendszer gonosz, hanem azért, mert olyan típusú gyerekre várnak, akiből igen kevés van. Nagy az aránytalanság a jelentkezők elképzelései és a ténylegesen elérhető gyerekek között. A legtöbben idősebbek, akár testvéreik is vannak, nem szőke, kék szeműek, rendezetlen a szülők élete és fejlődési problémáik vannak. Tanfolyam nélkül még messzebb kerülnek az elvárások a valóságtól, hiszen nincs lehetőség arra, hogy szakemberek elmondják, mi a helyzet, és ennek tükrében mindenki átgondolhatja, mi az, amit vállalni tud” – részletezi Zsuzsa.
Az egyik központi üzenet az: a gyermeknek tudnia kell, hogy örökbe fogadták. Dr. Bátki Anna klinikai szakpszichológus, családterapeuta úgy véli, ez nagyon fontos ismeretátadási platform, felkészítés, amit ha nem lesz kötelező elvégezni, az kifejezetten káros lehet. „Arról beszélni egy gyereknek, hogy örökbefogadott, olykor nagyon nehéz a szülőknek. Bár kezdetben szinte mindenki úgy gondolja, hogy ezt el fogja mondani, de minél több idő telik el, minél nagyobb a gyerek, annál nehezebbé válik. Éppen ezért érdemes korán felhozni a témát, akkor is, ha a gyerek még nagyon kicsi. Már csak azért is, hogy a szülőnek természetes legyen az erről való kommunikáció. Akár egy másfél évesnek is el lehet mondani például egy séta közben, hogy „épp ilyen szép nap volt, mikor megcsörrent a telefon és találkozhattunk veled”. Nem egyszer csak bejelenteni a dolgot. A szülőnek terápiás szülőnek is lennie kell, hogy támogatni tudja a gyerekét akár a dührohamok vagy az elutasítás közepette is” – hangsúlyozza a pszichológus. A Gyermekjogi Koalíció tagjai közös állásfoglalásukban azt állították, hogy a törvényjavaslat egyes pontjai súlyosan sértik a gyermeki jogokat. Ezzel kapcsolatban a szakember megjegyzi: „Egyrészt, a leendő örökbe fogadó szülők gyakran nem is tudják, hogy milyen készségekre, tudásra lesz szükségük egy ilyen új helyzetben, ami teljesen érthető, hiszen ez egy új terület, ami a hagyományos értelemben vett szülőségen túl pluszfeladatokkal jár, amivel nincs mindenki tisztában. Másrészt, a vér szerinti szülők szempontjából, ha egy család nehéz helyzetbe kerül a szülő pszichés betegsége vagy anyagi helyzete miatt, akkor ennek rendezéséhez gyakran időre van szükség. Azzal, hogy hónapokkal lerövidítik azt az időt, amikor örökbe lehet adni a gyereket (6 helyett 3 hónap, ha nem látogatja, 1 év helyett 8 hónap rendszertelen kapcsolattartás esetén), csökken az esély a visszagondozásra, vagyis arra, hogy a gyerek a vér szerinti szüleihez kerülhessen vissza. Persze vannak olyan esetek, ahol a gyerek érdeke, hogy hamarabb adják örökbe, de ez változó, nagyobb rugalmasságra és egyedi mérlegelésre lenne szükség” – mutat rá a pszichológus. A javaslatcsomag egyébként egyetlen pontjáról sem volt szakmai egyeztetés.
A tanfolyamra Mártonffy Zsuzsa szerint is szükség lenne, nem kellene könnyíteni a szabályokon, hiszen az örökbefogadás nagy felelősség. Éppen ezért szükséges, hogy aki erre vállalkozik, annak több lehetősége is legyen a dolgot átgondolni, és persze az sem baj, ha szakemberek vizsgálják: alkalmas-e egyáltalán valaki örökbe fogadó szülőnek.
Mi Down-szindrómás babát szeretnénk!
Jelenleg akár 4-5 év is eltelhet, mire valakit felhívnak azzal, hogy elkezdheti az ismerkedést egy gyermekkel, ennek azonban nem az az oka, hogy ilyen kevés az örökbefogadásra váró gyermek. A legfrissebb elérhető statisztikák szerint 2017-ben 1025 örökbefogadást engedélyeztek itthon, és 2753-an várakoztak, év végén mégis 1972 örökbe fogadható gyermek volt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból is látszik, nem könnyű minden gyereknek új szülőket találni. Közülük ugyanis 657-en fogyatékosok, 1078-an 10 évnél idősebbek, és csupán 283-an 3 évnél fiatalabbak. Sok szülő nem szeretne idősebb gyermeket, pedig az örökbe fogadhatók csupán 14 százaléka 3 év alatti, 31 százalékuk 3–9 év közötti, míg 55 százalékuk 10 évnél is idősebb.
Arra, hogy minden babának van esélye Zsuzsa könyvében Emma, és férje, Balázs a legjobb példa, ők két Down-szindrómás gyereket fogadtak örökbe. Jonatán négy és fél éves, Mira öt hónapos. Emma szociális munkás, gyógypedagógus, aki felnőtt Down-kórosokkal dolgozik, Balázs szociálpedagógia szakon végzett. Mikor kitöltötték az örökbefogadási nyomtatványt, megjegyzésbe írták, hogy csak downos babát szeretnének. Kikerekedett szemekkel, csodálkozva néztek rájuk, hiszen vidámak és fiatalok voltak. Nem elkeseredett párként jelentek meg számos lombik után. Akkor azt hitték, még lehet vér szerinti gyerekük. Nem így alakult, de így is nagy szeretetben nevelik Jonatánt és Mirát. Jonatánról elmesélik: titkos örökbefogadás volt, de annyit megtudtak, hogy a vér szerinti szülei nagyon várták, lombikprogrammal fogant meg és végül a Down miatt mondtak le róla. „Mi nagyon becsüljük őket, hogy így döntöttek, abban a helyzetben a lehető legjobbat tették ennek a kisfiúnak” – mondja Emma.
„Nyilván senkire nem lehet ráerőltetni, hogy sérült gyereket neveljen, hiszen mindenkinek más okoz nehézséget, de nagyon jó volt ilyen emberekkel beszélgetni, akik nem akarják, hogy hősnek tartsák őket, vagy elismerjék, és szívvel-lélekkel kiállnak amellett, amit választottak” – mondja a történetről Zsuzsa.
A titok csak méreg lehet
Zsuzsának két örökbe fogadott fia és egy vér szerinti lánya van. A fiúk másfél éves korukban kerültek hozzá, most hét- és kilencévesek. Nem titok, hogy örökbe fogadott gyermekek, a téma olykor szóba kerül a családban. Szerinte lényeges, hogy erről is nyíltan kommunikáljanak a gyerekekkel. „Fontos viszonyokban nem jó hazudni, és a szülő-gyerek kapcsolat egy fontos viszony, szükség van a bizalomra. Nem az a dolgunk, hogy egy tökéletes világot teremtsünk a gyerekeknek, hanem az, hogy mellettük álljunk, bármi is történik. Nem szabad türelmetlennek lenni. A fiam eleinte engem is nehezen fogadott el, úgy érezte, kiszakítottuk egy olyan közegből, ahol ő biztonságban volt. Velem is előfordult, hogy az első hetekben a kisfiam szemrebbenés nélkül kizárt az erkélyre és várhattam a felmentő seregre, miközben ő bent kuncogott. De előfordult az is, hogy az ajtóban ült és „sztrájkolt”, míg a férjem haza nem jött. Őt könnyen elfogadta. Kell egy nagy adag önbizalom ahhoz, hogy ezt az ember ne vegye magára. És azóta persze nagyon megszeretett engem” – emlékezik vissza a blogger.
Nehézségek esetén fontos tudni segítséget kérni, olyan szakemberhez fordulni, aki erre a területre specializálódott. Az ELTE-n két éve indult a szakemberek számára meddőségi reprodukciós és örökbefogadási szaktanácsadó képzés. „Az örökbefogadottak életük több pontján is szükségszerűen megélik annak a fájdalmát, hogy őket valamiért nem tudták a vér szerinti szüleik nevelni. Ilyenkor tovább ronthatja a helyzetet, ha az örökbefogadók negatívan beszéltek a vér szerinti szülőkről, de ennek hatására idővel a gyerek is értéktelennek érezheti magát. Ezért is olyan lényeges, hogy mindig pozitívan beszéljenek a vér szerinti szülőkről” – részletezi Bátki Anna.
