Az örökbefogadás nem lányregény

Publikálás dátuma
2020.06.07. 17:53

Fotó: RODRIGO BUENDIA / AFP
„Nagy sötétbarna szempárból olvastam ki, hogy »én vagyok az a nő, aki megszülte«, miközben az járt a fejemben, hogy »én vagyok az a nő, aki hazaviszi«” – így indulnak Mártonffy Zsuzsa újságíró, blogger, örökbe fogadó szülő most megjelent, Akiknek két anyja van című kötetében azok a történetek, amiket nem felejt el, aki egyszer olvasta őket. Örökbe adó és fogadó szülők, örökbe adott gyermekek életútjai ezek mélyszegénységen, meddőségen, kamaszkori terhességen, kilátástalanságon és kételyeken át. A bemutatott gyerekek közül van, aki most nem egy szerető családban élne, ha nincs az a kötelező tanfolyam, mely rugalmasabbakká és nyitottabbakká teszi az örökbefogadókat. A képzés kötelezőségét azonban a kormány most egy tollvonással húzná ki a folyamatból, így még kisebb esély juthat az idősebbeknek.
Az örökbefogadással járó kihívások nem a papírok kitöltésével, a beszélgetésekkel, a tesztekkel kezdődnek. A valódi feladat akkor érkezik, mikor minden bürokrá­cián túl az örökbe fogadó szülők hazaviszik gyermeküket, aki néhány nap vagy hét után gyakran olyan feladatok elé állítja őket, amikre távolról sem voltak felkészülve. Hogy kezelhető egy gyerek, aki rendszeresen embermagasságig keni a falra saját székletét, vagy nyel le bármit, ami a kezébe kerül? Mit tegyen egy örökbefogadó, ha gyermeke tombol, dühöng, vagy épp napjában elmondja neki, mennyire gyűlöli? És milyen a másik oldal? Hogyan éli meg egy családanya, ha a mélyszegénység miatt örökbe kell adnia a gyermekeit, mert kilencen már nem élhetnek egy szobában? Vagy egy gyermek, hogy csak évtizedek után találkozhat vér szerinti anyjával? Sok más mellett ezekkel a kérdésekkel is kendőzetlen őszinteséggel foglalkozik Mártonffy Zsuzsa (képünkön) könyve, melynek első kétharmadában érintettek mesélnek, utolsó harmada pedig egyfajta örökbefogadási kisokos, ahol a szerző érthetően és olvasmányosan válaszol azokra a kérdésekre, melyek felmerülhetnek a témával kapcsolatban vagy amikről érdemes tudni.  „Nagyon nagy magasságokat és mélységeket éltem meg, míg a történeteken dolgoztam, az elején volt, hogy elsírtam magam egy-egy életút hallatán. Interjúztam örökbe fogadott felnőttekkel és vér szerinti szülőkkel, akiknek a hangját ritkábban lehet hallani ebben a témában. Vannak olyan örökbefogadók, akik sérült gyereket vállaltak és férfiak is mesélnek a tapasztalataikról. Próbáltam megmutatni, hogy a szülőknek találékonynak kell lenni, senki nem ad kész megoldásokat. Én is rengeteg szakkönyvet olvastam, de az ott felsorolt tippek vagy beválnak, vagy nem, minden gyerek más. Ami az egyiknél megoldhatatlan probléma, az a másiknál magától működik” – mondja Zsuzsa, aki 2014 óta vezeti az Örökbe.hu blogot. Az évek alatt 550 posztja jelent meg és havi 15-20 ezer olvasó kíváncsi a tartalmaira. Az, hogy ilyen sokan próbálnak innen információkat kapni, rávilágít a rendszer hibáira is.
Mártonffy Zsuzsa
Fotó: Révai Sára

Ez most nagyon félrement

„Sok jó szakember dolgozik a magyar örökbefogadási rendszerben, és a gyermekvédelemben is, de egyértelműen le vannak terhelve és jelentősen alulfizetettek. A blog kiegészíti azt a tájékoztatást, amit ők adhatnak. Szinte mindennap érkeznek levelek az olvasóktól, ha tudok, segítek nekik” – mondja. Kérdések akadnak bőven más területen is, jelenleg komoly szakmai felháborodást okoz, hogy a kormány frissen benyújtott törvényjavaslata, aminek célja Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint az, hogy egyszerűbbé és gyorsabbá tegye az örökbefogadás folyamatát, valójában akár katasztrófához is vezethet, hiszen olyan, eddig kötelező képzést tenne opcionálissá, ami kulcsfontosságú a gyerekek nevelése szempontjából is. Az örökbefogadók kötelező tanfolyamát 2003-ban vezették be, majd 2018-ban 21-ről 40 órára bővítették a tananyagot. A veszélybe került képzés egyébként esélyt adott az idősebb gyerekeknek is, hiszen a hatására több szülő gondolta át elképzeléseit és vált nyitottá a nagyobbak felé is. „Sokan nem azért várnak 4-5 évet, mert a rendszer gonosz, hanem azért, mert olyan típusú gyerekre várnak, akiből igen kevés van. Nagy az aránytalanság a jelentkezők elképzelései és a ténylegesen elérhető gyerekek között. A legtöbben idősebbek, akár testvéreik is vannak, nem szőke, kék szeműek, rendezetlen a szülők élete és fejlődési problémáik vannak. Tanfolyam nélkül még messzebb kerülnek az elvárások a valóságtól, hiszen nincs lehetőség arra, hogy szakemberek elmondják, mi a helyzet, és ennek tükrében mindenki átgondolhatja, mi az, amit vállalni tud” – részletezi Zsuzsa. Az egyik központi üzenet az: a gyermeknek tudnia kell, hogy örökbe fogadták. Dr. Bátki Anna klinikai szakpszichológus, családterapeuta úgy véli, ez nagyon fontos ismeretátadási platform, felkészítés, amit ha nem lesz kötelező elvégezni, az kifejezetten káros lehet. „Arról beszélni egy gyereknek, hogy örökbefogadott, olykor nagyon nehéz a szülőknek. Bár kezdetben szinte mindenki úgy gondolja, hogy ezt el fogja mondani, de minél több idő telik el, minél nagyobb a gyerek, annál nehezebbé válik. Éppen ezért érdemes korán felhozni a témát, akkor is, ha a gyerek még nagyon kicsi. Már csak azért is, hogy a szülőnek természetes legyen az erről való kommunikáció. Akár egy másfél évesnek is el lehet mondani például egy séta közben, hogy „épp ilyen szép nap volt, mikor megcsörrent a telefon és találkozhattunk veled”. Nem egyszer csak bejelenteni a dolgot. A szülőnek terápiás szülőnek is lennie kell, hogy támogatni tudja a gyerekét akár a dührohamok vagy az elutasítás közepette is” – hangsúlyozza a pszichológus. A Gyermekjogi ­Koalíció tagjai közös állásfoglalásukban azt állították, hogy a törvényjavaslat egyes pontjai súlyosan sértik a gyermeki jogokat. Ezzel kapcsolatban a szakember megjegyzi: „Egyrészt, a leendő örökbe fogadó szülők gyakran nem is tudják, hogy milyen készségekre, tudásra lesz szükségük egy ilyen új helyzetben, ami teljesen érthető, hiszen ez egy új terület, ami a hagyományos értelemben vett szülőségen túl pluszfeladatokkal jár, amivel nincs mindenki tisztában. Másrészt, a vér szerinti szülők szempontjából, ha egy család nehéz helyzetbe kerül a szülő pszichés betegsége vagy anyagi helyzete miatt, akkor ennek rendezéséhez gyakran időre van szükség. Azzal, hogy hónapokkal lerövidítik azt az időt, amikor örökbe lehet adni a gyereket (6 helyett 3 hónap, ha nem látogatja, 1 év helyett 8 hónap rendszertelen kapcsolattartás esetén), csökken az esély a visszagondozásra, vagyis arra, hogy a gyerek a vér szerinti szüleihez kerülhessen vissza. Persze vannak olyan esetek, ahol a gyerek érdeke, hogy hamarabb adják örökbe, de ez változó, nagyobb rugalmasságra és egyedi mérlegelésre lenne szükség” – mutat rá a pszichológus. A javaslatcsomag egyébként egyetlen pontjáról sem volt szakmai egyeztetés. A tanfolyamra Mártonffy Zsuzsa szerint is szükség lenne, nem kellene könnyíteni a szabályokon, hiszen az örökbefogadás nagy felelősség. Éppen ezért szükséges, hogy aki erre vállalkozik, annak több lehetősége is legyen a dolgot átgondolni, és persze az sem baj, ha szakemberek vizsgálják: alkalmas-e egyáltalán valaki örökbe fogadó szülőnek.

Mi Down-szindrómás babát szeretnénk!

Jelenleg akár 4-5 év is eltelhet, mire valakit felhívnak azzal, hogy elkezdheti az ismerkedést egy gyermekkel, ennek azonban nem az az oka, hogy ilyen kevés az örökbefogadásra váró gyermek. A legfrissebb elérhető statisztikák szerint 2017-ben 1025 örökbefogadást engedélyeztek itthon, és 2753-an várakoztak, év végén mégis 1972 örökbe fogadható gyermek volt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból is látszik, nem könnyű minden gyereknek új szülőket találni. Közülük ugyanis 657-en fogyatékosok, 1078-an 10 évnél idősebbek, és csupán 283-an 3 évnél fiatalabbak. Sok szülő nem szeretne idősebb gyermeket, pedig az örökbe fogadhatók csupán 14 százaléka 3 év alatti, 31 százalékuk 3–9 év közötti, míg 55 százalékuk 10 évnél is idősebb. Arra, hogy minden babának van esélye Zsuzsa könyvében Emma, és férje, Balázs a legjobb példa, ők két Down-szindrómás gyereket fogadtak örökbe. Jonatán négy és fél éves, Mira öt hónapos. Emma szociális munkás, gyógypedagógus, aki felnőtt Down-kórosokkal dolgozik, Balázs szociálpedagógia szakon végzett. Mikor kitöltötték az örökbefogadási nyomtatványt, megjegyzésbe írták, hogy csak downos babát szeretnének. Kikerekedett szemekkel, csodálkozva néztek rájuk, hiszen vidámak és fiatalok voltak. Nem elkeseredett párként jelentek meg számos lombik után. Akkor azt hitték, még lehet vér szerinti gyerekük. Nem így alakult, de így is nagy szeretetben nevelik Jonatánt és Mirát. Jonatánról elmesélik: titkos örökbefogadás volt, de annyit megtudtak, hogy a vér szerinti szülei nagyon várták, lombikprogrammal fogant meg és végül a Down miatt mondtak le róla. „Mi nagyon becsüljük őket, hogy így döntöttek, abban a helyzetben a lehető legjobbat tették ennek a kisfiúnak” – mondja Emma. „Nyilván senkire nem lehet ráerőltetni, hogy sérült gyereket neveljen, hiszen mindenkinek más okoz nehézséget, de nagyon jó volt ilyen emberekkel beszélgetni, akik nem akarják, hogy hősnek tartsák őket, vagy elismerjék, és szívvel-lélekkel kiállnak amellett, amit választottak” – mondja a történetről Zsuzsa.

A titok csak méreg lehet

Zsuzsának két örökbe fogadott fia és egy vér szerinti lánya van. A fiúk másfél éves korukban kerültek hozzá, most hét- és kilencévesek. Nem titok, hogy örökbe fogadott gyermekek, a téma olykor szóba kerül a családban. Szerinte lényeges, hogy erről is nyíltan kommunikáljanak a gyerekekkel. „Fontos viszonyokban nem jó hazudni, és a szülő-gyerek kapcsolat egy fontos viszony, szükség van a bizalomra. Nem az a dolgunk, hogy egy tökéletes világot teremtsünk a gyerekeknek, hanem az, hogy mellettük álljunk, bármi is történik. Nem szabad türelmetlennek lenni. A fiam eleinte engem is nehezen fogadott el, úgy érezte, kiszakítottuk egy olyan közegből, ahol ő biztonságban volt. Velem is előfordult, hogy az első hetekben a kisfiam szemrebbenés nélkül kizárt az erkélyre és várhattam a felmentő seregre, miközben ő bent kuncogott. De előfordult az is, hogy az ajtóban ült és „sztrájkolt”, míg a férjem haza nem jött. Őt könnyen elfogadta. Kell egy nagy adag önbizalom ahhoz, hogy ezt az ember ne vegye magára. És azóta persze nagyon megszeretett engem” – emlékezik vissza a blogger. Nehézségek esetén fontos tudni segítséget kérni, olyan szakemberhez fordulni, aki erre a területre specializálódott. Az ELTE-n két éve indult a szakemberek számára meddőségi reprodukciós és örökbefogadási szaktanácsadó képzés. „Az örökbefogadottak életük több pontján is szükségszerűen megélik annak a fájdalmát, hogy őket valamiért nem tudták a vér szerinti szüleik nevelni. Ilyenkor tovább ronthatja a helyzetet, ha az örökbefogadók negatívan beszéltek a vér szerinti szülőkről, de ennek hatására idővel a gyerek is értéktelennek érezheti magát. Ezért is olyan lényeges, hogy mindig pozitívan beszéljenek a vér szerinti szülőkről” – részletezi Bátki Anna.
Szerző

Karanténpocak és veszélykondi

Publikálás dátuma
2020.06.07. 15:41

Fotó: Artur Lebedev / Sputnik via AFP
Kifordult magából a világ és kifordította az embereket is. A vékony meghízott, a testesebb lefogyott. De mihez kezdenek magukkal a magyarok az online edzések WC-papír egyensúlyozása és a közös Zoom-kalandok után? Folytatódhat egy egészségesebb élet, vagy lassan mindenki visszatér régi önmagába és a kovászos kenyeret ismét felváltja a kisboltos péksüti?
Az emberek egy része a bezártság és a home office hatására a karantén alatt kezdett – akár stresszlevezetésként – mozogni, egészségesebben táplálkozni, míg mások inkább a végtelen lakomákat, no meg a ­Netflix-maratont választották, kellemes kis karanténpocakot növesztve a mackónadrág alatt. Persze ez utóbbival sincs semmi probléma, mindenki másképp reagál a nyomásra és fenntartás nélkül elfogadható, hogy abban a szituációban az emberek egy részének a közös családi majszolás segített, nem a fenékformáló alakreform. Most azonban, hogy egy időre vége a bezártságnak és tömegek észlelték a tespedésben felhalmozott kilókat, egy fél világ kezdett vad fogyókúrákba, gondolván, ha már a koronavírust megúszták, nem lenne illendő a túlsúly miatt kialakult inzulinrezisztencia, hormonrendszer felborulása, cukorbetegség, szív- és érrendszeri problémák miatt megbetegedni. De mielőtt valaki ész nélküli koplalásba fogna, nem árt szakemberekkel is konzultálni!

Hopp, felszaladt 10 kiló!

Török Éva dietetikus, táplálkozástudományi szakember azt meséli: egy fiatal nő azzal kereste meg, 2 hónap alatt 10 kilót szedett fel home office-ban, és most ezt szeretné ledolgozni. „Vannak, akik a karantén idején megragadták a lehetőséget, hogy végre van idejük a táplálkozási problémáikkal foglalkozni, tapasztalataim szerint ide sorolhatóak a munkahelyi szituációk miatti stresszevők vagy a különböző eredetű, akár a mindennapos rohanás miatt kialakuló emésztési gondokkal küzdők. Ők korábban nem tudtak erre időt szakítani. Ahogy azonban ez a fajta stressz minimalizálódott az életükben, pozitív irányba történtek változások. Sokan kezdtek el kovászt nevelni, sportolni, gyorséttermek helyett főzni. Szakemberként erre kevésbé számítottunk, de jó érzés volt tapasztalni” – mondja Török Éva. Tény, a karantén mindenkit rákényszerített arra, hogy használják azokat a platformokat, amiket esetleg tőlünk nyugatabbra már sikerrel alkalmaznak, és ennek az egyik nagy nyertesei az online edzők. „A karantén ideje alatt közel 5000 fővel nőtt a Facebook-csoportunk száma, hiszen az online óráink a vidékiek számra is elérhetőek voltak. Hiába lazulnak a szabályok, látszik, hogy van létjogosultsága ezeknek az edzéseknek, most is keresik őket” – mondja Darabos Balázs erőnléti és rehabilitációs edző, aki számtalan online edzést tartott ingyen. Az, hogy erre milyen nagy volt a kereslet, látszik abból, hogy az adidas Runners Budapest Facebook-oldalán 24 óráig ingyenesen elérhető videókat élőben 300–500 ember is követte, míg a 24 óra alatt 5 és 15 ezer között mozogtak a videók megtekintésének számai. Ezrek döntöttek tehát úgy, felkelnek a fotelből, és a sportot választják. Az edzők a karantén után sem hagyják cserben a vendégeiket, az órák továbbra is ingyenesek és változatlanul megtartják őket. „Ezzel is próbáljuk motiválni az embereket a folytatásra. Velünk azok is sportolhatnak, akik ezt esetleg anyagilag nem engedhetnék meg maguknak, vagy épp a szoros napi időbeosztásuk miatt nem tudnak edzőterembe járni. Teljesen kezdő órák is indulnak, hogy azok is be tudjanak csatlakozni, akik most szembesülnek azzal, hogy kevés nekik az eddigi mozgásmennyiségük vagy esetleg fogyni szeretnének” – mondja Balázs. A legfontosabb, amit ő is javasol, hogy komplex mozgásformákat csináljanak az emberek, váltogassák a különböző sportokat, mert ez fejleszti a leghatékonyabban a testtudatot és az ideg-izom kapcsolatot.

Pszichológussal a kilók ellen?

A hízás sok esetben nem csak dietetikai kérdés, hiszen néha nem arról van szó, hogy valaki nem tudja, mit kellene enni vagy cselekedni, hanem arról, hogy külső hatás, pszichés okok miatt ezt nem tudja megtenni. A dietetikusnak akkor van szerepe, ha a szükséges tudás hiányzik, de egyéb problémák megoldásában ­inkább pszichológus vagy mentálhigiénés szakember segítségét érdemes kikérni. „Azt tanácsolom mindenkinek: amikor odamegy a fiókhoz enni vagy nassolni valamit, gondolja át, hogy valóban éhes-e? Ha azt tudja mondani, hogy nem, akkor már egy lépéssel közelebb van ahhoz, hogy feleslegesen ne egyen. Sokan az otthoni feszültségek, munkaelvesztés vagy egyéb, a helyzet által generált stressz miatt pótcselekvésként kezdtek enni. Egy dietetikus nekik is segíthet a megfelelő cél kitűzésében is. Nem mindenki számára a címlapokról ránk mosolygó modell testalkata fogja az egészséget garantálni. Az ideális zsír-izom százalék más-más testalkat mögött rejtőzhet. Az emberek persze szeretnék, ha a dietetikus egy instant megoldást kínálna nekik, de ez nem célravezető. Az ember ugyanis valójában azokat a dolgokat tudja értékelni, magáévá tenni, amikért saját maga megküzd. Működőképesebb egy testsúlycsökkentés esetén, ha 3-5 alapelvet mondok egy páciensnek, akinek ezeket a következő 1-2 hónapban kell beépítenie a mindennapjaiba. Erről vezet egy fotóalapú táplálkozási naplót, és az adott időszak után konzultálunk arról, hogy mit tapasztal az alapelvek betartásával. Ha ezeket a változtatásokat sikerült a mindennapok részévé tenni, akkor jöhetnek újabbak. Így nem kész megoldásokat kapnak, helyette mindenki a saját ízlése és élelmiszer-beszerzési lehetőségei, időbeosztása alapján alakíthatja ki azt az étrendet, ami számára hosszú távon, életforma szintjén élhető – részletezi a módszert a szakember. A dietetikusok online konzultáció formájában a karantén alatt is elérhetőek voltak, sok emésztési panasszal küzdő kereste meg akkor is a szakembereket, mivel a korábbi krónikus betegségük akuttá vált. Az ilyen helyzetek nem is tűrnek halasztást.

Vissza az irodai székbe

Azoknak, akik a bezártság alatt mozogni kezdtek, most az egyre sűrűbb és rohangálósabb hétköznapok jelentenek kihívást, hiszen már nem feltétlen találnak időt olyan könnyedén arra, hogy mozogjanak. Így egykettőre visszasüppednek abba a mozgásszegény és ülő életmódba, amiből a veszélyhelyzet kirántotta őket. Török Éva a karantén pozitív hatásait maga is tapasztalta, sokkal többet sportolt, a családjának volt ideje együtt, minőségi időként étkezni, de már érzi, ahogy a gyerekei­vel visszatérnek a korábbi kerékvágásba, úgy válik egyre nehezebbé az én- és a közös idő megteremtése. „Azt a ritmust, ami korábban volt, nem tudom követni, egy középutat igyekszem találni. Hozzám hasonlóan sokan vélik úgy, hogy bizonyos új szokásokat, értékeket érdemes átmenteni a mostani életünkbe is a karanténidőszakból, és kicsit másképp priorizálni, mint korábban. Az egészséges életmód soktényezős történet, a tudatos táplálkozás, testmozgás, stresszkezelés, a megfelelő minőségű alvás egyaránt hozzátartozik. Ezek olyan értékek, melyeket hajlamosak vagyunk a háttérbe szorítani a mindennapos rohaná­saink során. Pedig nem lenne szabad megfeledkeznünk arról, hogy a betegségek jelentős része ezek által a gyakran elhanyagolt értékek által megelőzhető lenne. A korábban említett civilizációs betegségeken, az elhízáshoz köthető cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedéseken, hormonális problémákon túl bizonyos, jellemzően a leggyakoribb tumoros megbetegedések akár ötven százaléka is megelőzhető volna pusztán életmód- és táplálkozásbeli változtatásokkal” – hívja fel a figyelmet a szakember.

Otthoni suhanás

A karantén alatti online órák sikerén felbuzdulva új online edzéseket tervez a kerekes székesek számára a Suhanj! Fitness. Hazánk első integrált, teljesen akadálymentes edzőtermében épek és kerekes székes, vak vagy bármilyen más fizikai vagy szellemi fogyatékossággal élő vendégek együtt sportolhattak a veszélyhelyzet előtt. A mozgásnak azonban a karantén sem állta útját, mindent online próbáltak megoldani, az irodai csapat folyamatosan dolgozott, és az elsők között náluk indultak el a Zoom-edzések. „Nekem nagy a vendégköröm, gyakran előfordul, hogy telt ház van és várólistán is legalább annyian szerepelnek, de a hely kapacitása miatt nem fér be mindenki. Ezen változtatott az online tér, ahol létszámlimit nélkül lehet edzeni már március 22-től. Én heti 5 edzést tartottam reggel és délután, ezek Gyere tesizni és Karanténtesi néven futottak. Volt, hogy egy nap alatt 65 ember mozgott velem, de egyes videók 25 ezres nézettséget is elértek” – mondja Pausz Tamás, a Suhanj! Fitness edzője, aki kezdetektől része a csapatnak és igen kreatívan állt az otthoni edzéshez. Volt például WC-papírokkal, székkel vagy rongyokkal végzett óra, de előfordult, hogy a vendégek kedvenc gyakorlataiból állt össze az edzés. A Suhanjnál voltak ingyenes edzések, élő videók és Zoom-edzések is. Utóbbiak esetében jelképes 500 forintot kell fizetni egy-egy alkalomért.

Szerző

Istent játszottak

Publikálás dátuma
2020.06.07. 12:03
Andreas Krieger
Fotó: JOHN MACDOUGALL / AFP
Írtunk már arról, miért veszélyes és barbár döntés a transzszexuálisok nemváltoztatásának törvényi ellehetetlenítése. Soroljuk tovább a példákat. Itt az egykori NDK-s élsportoló drámai története: Heidi Krieger női súlylökőbajnoknak bevallása szerint az életét mentette meg, hogy Andreas néven férfivá válhatott.
Heidi akart lenni az első nő, aki 23 méternél messzebbre repíti a súlyt a dobókörből. Rekordokról és aranyérmekről álmodott a fiatal kelet-berlini lány. Megszállottan dolgozott a sportsikerért, az elismerésért, amit azelőtt hiába várt. Gyerekként kiközösítettnek érezte magát. Nem érdekelték a lányos játékok, vadóc volt, rossz tanuló. Az atlétika új esélyt kínált neki. Felismerték a tehetségét a dobószámokban, a súlylökésnél kötött ki. Sportiskolába íratták, és az állambiztonság klubja, a Dynamo igazolta le.

Kis kék tabletták

Első – s mint utóbb kiderült, egyetlen – nagy győzelmét huszonegy évesen érte el. Az 1986-os Európa-bajnokságon 21,10 méteres lökésével a kontinens legjobbja lett a nők között, ráadásul éppen Stuttgartban, nyugatnémet közönség előtt. Ez akkora dolog volt az NDK-ban, hogy a legmagasabb helyről gratuláltak hozzá. A „kedves sporttársnő” megszólítású üdvözlő táviratot személyesen Erich Honecker pártfőtitkár és államfő írta alá. Heidi élvezte a jutalomból kapott kiváltságokat, az NSZK-ban és Svédországban nyaralt, amiről egy átlagpolgár legfeljebb álmodozhatott. De a folytatás nem úgy alakult, ahogy képzelte. A sportvezetők „a helyére tették”, nyíltan megfenyegették: csak addig maradhat sztár, amíg végrehajt minden utasítást. Pedig addig is vakon engedelmeskedett. Tizenhat éves korától kérdés nélkül szedte azt a kis kék tablettát, amit az edzője nyomott a kezébe. Nem gyógyszertári csomagolásban kapta, így a nevét sem tudta. Csupán annyit mondtak neki, táplálékkiegészítő, amitől erősebb lesz. Két esztendő leforgása alatt félelmetes izomtömeget szedett fel: a magas, vékony lány (185 cm, 69 kg) versenysúlya 105 kilóra nőtt. Keményen edzett. Jóval később, már az új életében kezébe került a régi edzésnaplója, és megütközve számolta ki, hogy a súlyemelő gyakorlatokon, egy 14 napos tréningciklus alatt 100 tonnát(!) mozgatott meg. Mindhiába, elmaradtak az újabb sikerek. Egyre elviselhetetlenebbül fájt a csípője, nehezen mozogtak az ujjai. A berlini fal leomlása után, az újraegyesülő Németországban abba kellett hagynia a versenysportot. Huszonhat évesen élete romokban hevert. Más is gyötörte, nemcsak ízületi bajok és pályafutásának kudarca. Idegennek érezte magát a világban, és mindinkább a testében is. Gyakran kérdezte magától: „Mi a baj velem?”  

Felismerések ideje

Súlyos depresszió kínozta, miközben bolti eladóként próbált talpon maradni. Vonzalmat érzett egy nő iránt, pedig nem tartotta magát leszbikusnak. Szerencsére egy kollégája, akinek kiöntötte a lelkét, néven nevezte a jelenséget, amiről Heidi addig nem is hallott: transzszexualitás. A tudat, hogy a helyzete nem egyedi, reménnyel töltötte el. Nem habozott sokat, belevágott az átalakító műtétekbe. „A döntés, hogy átoperáltatom magam, és Andreas Kriegerként élek, megmentette az életemet”, emlékezett vissza két évtized múltán a róla készült dokumentumfilmben. Ám hátra volt még egy felismerés. Az ezredfordulón tanúnak idézték meg a bíróságra, korábbi NDK-s sportvezetők perében. Manfred Ewaldot és társait azzal vádolták, hogy tiltott doppingszerekkel veszélyeztették fiatalkorú sportolók egészségét, anélkül, hogy beavatták volna az áldozatokat (lásd keretes írásunkat). Andreas fejében kezdett összeállni a kép. Eleinte tanúskodni sem akart, hogy ne kelljen felidéznie régi emlékeit. Aztán mégis rászánta magát, és megkereste Werner Franke professzort, aki könyvet írt a témáról. Tőle hallotta először, hogy a pubertás idején adagolt hormonok befolyásolhatják a nemi identitást. Tinédzserként elképesztő adagban kapott férfihormont: egyes időszakokban ötször annyit, mint amennyit egy férfi szervezete termel. Többet, mint amennyivel a sprinterkirály Ben Johnson megbukott a szöuli olimpián (1988). Ez a kanadai rövidtávfutó izomkolosszus képét elnézve egyszerűen felfoghatatlan. A kis kék tablettáról kiderült, hogy egy Oral-Turinabol elnevezésű készítmény, magas tesztoszte­ron­tar­talommal; úgy szedették vele, mintha C-vitamin volna. Az egykori élsportoló arra is rádöbbent, hogy kiemelkedő teljesítménye, amire olyan büszke volt, nem tiszta. Tudtán kívül, akarata ellenére, de mégiscsak doppingolt.

Ajándék a sorstól

Andreas Krieger bizonyos benne, hogy a hormonkészítményeknek közük volt a benne végbemenő változásokhoz. Az összefüggés kézenfekvőnek tűnik, de nem bizonyítható, hiszen mások is transzszexuálisok, pedig nem szenvednek el ilyesfajta durva kémiai beavatkozást. Franke professzor arra gyanakszik, hogy a tiltott szerek ez esetben katalizátorként működhettek. Vajon ha nincs az az NDK állami doppingprogramja, Andreas ma is Heidiként élne? Nincs egyértelmű válasz. Andreas azt mondja, a sportvezetők „istent játszottak”, a feje fölött döntöttek a sorsáról. Elvették tőle a lehetőséget, hogy önmaga találja meg a nemi identitását. Azóta szabadidejében doppingellenes kampányokat támogat, a pekingi olimpia előtt tiltakozott a kínai emberijog-sértések ellen is. A szerek romboló mellékhatásait változatlanul érzi: fájnak az ízületei, csípőbántalmai miatt nem képes oldalt fekve aludni. Sokáig postai csomagkézbesítőként dolgozott, a legutóbbi hírek szerint egy kis ruhaboltot nyitott a szász-anhalti Magdeburgban. Az átváltozásért súlyos árat fizetett. Szüleivel és fivéreivel megszakadt a kapcsolata; mint mondja, nem tudták feldolgozni a vele történteket. Egyedül féltestvére, az apja második házasságából született húga kivétel. Ám a per idején történt vele még valami, ami szerencsés fordulatot hozott az életébe. Megismerkedett Ute Krause egykori keletnémet válogatott úszónővel, aki maga is a titkos doppingprogram áldozata, és feleségül vette. A boldog házassággal új családot is kapott, amelyik elfogadja olyannak, amilyen. Úgy fogalmaz, a sors „gazdagon megajándékozta”. A döntéshez való jogát nem kérdőjelezte meg az állam. Ugyan miért is tette volna? Nincs józan érv, amely indokolná a tilalmat. Heidi-Andreas története szomorúan időszerű 2020 Magyarországán, ahol jogszabállyal lehetetlenítik el a nemváltást: itt és most így játszik istent a hatalom.

NDK: a német doppingköztársaság

 Az élsport kirakatágazat volt az egykori NDK-ban. A propaganda úgy ünnepelte a sportsikert, mint a kapitalista Nyugat(-Németország) fölötti, a szocialista rendszer felsőbbrendűségét igazoló győzelmet. Túlságosan fontos ügy volt ez ahhoz, hogy versenyzőkre, edzőkre és a szerencsére bízzák. Az 1960-as évek elején állami doppingprogramot indítottak. Manfred Ewald (1926–2002), a Hitlerjugend volt tagja, a DTSB állami sporthatóság és a nemzeti olimpiai bizottság elnöke szervezte a tiltott teljesítményfokozók előállítását és elosztását. Negyedszázad alatt sportolók ezreit, köztük sok fiatalkorút doppingoltak, általában tudtuk és beleegyezésük nélkül. Előfordult, hogy a szülők rájöttek, de nem tiltakoztak. A sport ugyanis kivételes felemelkedési lehetőség volt, privilégiumok jártak vele: soron kívüli lakás- vagy Wartburg-kiutalás, nyugati utazás, befolyásos elvtársak jóindulata. Ezeket kockáztatta volna, aki ellenszegül, és ujjat húz a hírhedt Stasival. A doppingprogram annyira általános volt, hogy aki az NDK színeiben nemzetközi szinten versenyzett, aligha lehetett tiszta. Rendszerint anabolikus szteroidokkal tömték őket, nagy dózisban. A felelőtlen emberkísérletek súlyos mellékhatásokkal jártak: ízületi bántalmak, rákbetegségek, krónikus gyulladások, gerincfájás, depresszió, evés­zavarok. Hivatalosan kétszáz egykori keletnémet élsportolót ismertek el a doppingprogram áldozatának. A vét­kesek enyhe, felfüggesztett büntetést kaptak, áldozataik egyszeri, 9800 eurós kártérítést, ami rendszerint a gyógy­kezelésük költségeire sem volt elég.

1965 Kelet-Berlinben megszületik Heidi Krieger 1979 Tizennégy évesen élsportoló 1981 Először kap edzőjétől doppingszert, tudta és beleegyezése nélkül 1986 Atlétikai Európa-bajnok női súlylökésben 1989 A berlini fal leomlása után nem tudja megismételni a sikereit 1991 Befejezi a versenysportot 1995 Rádöbben, hogy transzszexuális 1998 Nemváltoztató műtétek után férfiként, Andreas néven él tovább 2000 Volt NDK-s sportvezetők peréből megtudja, férfihormonokkal doppingolták 2002 Feleségül veszi Ute Krause egykori keletnémet válogatott úszónőt 2016 Portréfilm készül „Andreas Krieger: Heidi legnagyobb dobása” címmel